Magyarországi eljárás román kamionsofőrök ellen.
Két kamionsofőr letartóztatásával végződött az ártándi határátkelőnél szombat délután kirobbant incidens, amelyet az okozott, hogy egy román gépkocsivezető keresztbe fordult az úton járművével. Míg a román sofőrök azt állítják, hogy a magyar határőrök megverték és pisztollyal fenyegették őket, a magyar határőrség képviselői szerint két kamionvezető nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozott az egyik magyar útlevélkezelőnek.
2006. december 19., 00:002006. december 19., 00:00
Aki fizet, előrejut
A kamionsofőrök beszámolója szerint az utat elzáró autóvezető felháborodását az váltotta ki, hogy egyes sofőrök nem állták végig a határ magyarországi oldalán összegyűlt 6-7 kilométer hosszú sort, hanem előrehajtottak a vámhoz. „Felháborító, ami történt: tíz euró váltotta ki a cirkuszt. Azok, akik hátulról előre tolakodtak, ennyit pengettek le a vámosoknak – tíz euró az ára annak, hogy soron kívül előreengedjenek. Egyik kollégám véget akart vetni a tízeurós előnyberészesítésnek és áthúzott a középső sávba a teherautójával. Õt legalább hét másik kocsi követte” – számolt be a történtekről lapunknak a besztercei Ioan Daniel Rus. Hozzáfűzte, ő csak kibicelt a helyszínen, hiszen teherautója a sor elején, hatodikként parkolt. Rádióján hallotta, amint egyik sofőrtársa segítséget kér, és azt kiabálja, hogy verik a határőrök. „Odaszaladtunk, és azt láttuk, hogy az argeºi rendszámú kamion vezetőfülkéjében két magyar egyenruhás férfi gumibottal veri a sofőrt. Mellettem valaki fényképezőgépet tartott a kezében, és szóltam neki, hogy ezt fotózza le. Ahogy a határőrök észrevették a vaku fényét, kiugrottak a kamionból, és mivel azt hihették, hogy én fényképezek, elkezdtek felém rohanni. Egyik elővette a pisztolyát, láttam amint csőre töltötte és a tarkómhoz emelte – mesélte Rus. – Pánikba estem, hátat fordítottam nekik és beugrottam a legközelebbi kamion vezetőfülkéjébe, a sofőr mellé. Belülről eltorlaszoltuk a zárakat, ám a határrendőrök tovább fenyegetőztek, bottal verték az ajtót. Azonban észrevettem, hogy a kamion sofőrje rosszul lett. Megijedtem, nehogy neki is valami bajt okozzak, és kinyitottam az ajtókat. Ekkor rám rontottak, letépték a ruhámat, kihúztak az autóból, bilincsbe vertek és bevonszoltak egy cellába a határállomáson.”
Nem mondtak semmit, csak nekimentek
A kolozsvári Benoniu Puºcaº feleségével együtt szemtanúja volt az esetnek. „Arra figyeltünk fel, hogy a belső sorban álló egyik kamion fülkéjében rárontanak a határőrök a sofőrre. Nem mondtak azok semmit, csak nekimentek és elkezdték verni, meg könnygázt fújtak rá. Amikor már sokan összegyűltek a kamion körül, kiszálltak a kabinból és egy kint álló emberre fogtak pisztolyt, majd utána rohantak. Közben a feleségemmel odamentünk ahhoz a fiatalemberhez, akit megvertek s otthagytak a kabinban, a feleségem vizet meg tejet hozott neki” – mondta el Puºcaº. Hozzátette, később a határőrök az általuk ápolt fiatalembert is elvitték. A besztercei Ioan Rus Danielt és az Argeº megyei kamion vezetőjét az ártándi határállomáson tartották fogva, ahonnan 19 óra után átszállították őket a biharkeresztesi rendőrségre. „Hajnali négyig ott tartottak étlen-szomjan, egy nyilatkozatot kellett adjunk tolmács segítségével. Elmondták, hogy a határőrök megverésével vádolnak minket” – magyarázta Rus. Közölte, csupán a budapesti román nagykövetség munkatársának érkezésekor engedték őket szabadon. Rus elmondta, Besztercére hazaérve azonnal ügyvédet fogadtak.
Könnygázzal védekező határőrök
Tímár Zoltán, a magyar határőrség kommunikációs osztályának vezetője szerint másként történtek az események Ártándon. „Szombat délután egy román rendszámú kamion keresztbe fordult az úton, amivel korlátozta a forgalmat. A határőrök odamentek hozzá, hogy igazoltassák, ám ő nem akarta bemutatni az iratait, és nekitámadt a határőröknek, akik védekezésként könnygázt is alkalmaztak. Mivel a többi sofőr is elkezdett zajongani, a határrendőrök erősítést kértek. Két román állampolgárt bekísértek, majd átadták őket a biharkeresztesi rendőrségnek. A két személy ellen hivatalos személy elleni erőszak vádjával indult eljárás, ugyanis a bántalmazott határőrnek nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoztak” – fejtette ki Tímár. Az érintett kamionsofőrök szombaton először a szegedi román konzulátushoz szerettek volna fordulni, ám mivel ott senkit nem találtak, a Pro Tv munkatársait hívták fel. A televízióadó helyszínre érkező, nagyváradi tudósítóit interjúkészítés közben, a határtól távolabb szintén kérdőre vonták a határőrök. „Betuszkoltak az autóba, előbb be akartak kísérni, aztán jó félórás várakozás után azt az utasítást kapták rádión, hogy engedjenek el” – számolt be Serban Cartis, a televizió riportere.
Hirdetés
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.