Fotó: Realitateadecluj.net
Sikerült beszerezni az összes szükséges engedélyt a kolozsvári körgyűrű megépítéséhez – közölte az önkormányzat.
2022. augusztus 04., 16:172022. augusztus 04., 16:17
A kolozsvári polgármesteri hivatal július 29-én megkapta az utolsó engedélyt is, így mind az 56 jóváhagyás megvan, ami a körgyűrű megépítéséhez szükséges. Az ehhez szükséges dokumentációt a csütörtöki tanácsüléseb fogadták el a helyi önkormányzati képviselők – írta a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.
Az elkerülőút teljes hossza 42,1 km lenne, ehhez 35,07 km bicikliút is tartozna, megvalósítása közel 7 milliárd lejbe kerül.
„Egyik kiemelkedően fontos projektje ez a városnak, amin már évek óta dolgozunk. Mindannyian azt szeretnénk, hogy kevesebb időt töltsünk a forgalomban, a körgyűrű segítségével ez megoldható lesz” – hívta fel a figyelmet Oláh Emese, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere.
A körgyűrű I. szakasza egy 2x2 sávos út építését feltételezi Kolozsvár nyugati részén, Gyalu, az észak-erdélyi autópálya és a város délnyugati része között, költsége kilométerenként 40,56 millió euró lenne áfa nélkül, áll a közleményben.
Eszerint, ha elkészül akár 67%-kal csökkentheti a forgalmi dugókat a kolozsvári metropolisz övezetben és a környezetszennyezés csökkenéséhez is jelentősen hozzájárul majd.
Két évet kellett várni rá, de elkészült Kolozsvár tervezett körgyűrűjének a környezetvédelmi hatástanulmánya – közölte a megyei környezetvédelmi felügyelőség.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!