Fotó: Pinti Attila
Égési sérülésekkel került szerdán a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházba két felnőtt és két gyermek, miután házuk kigyulladt.
Alina Ciubotariu, a készenléti felügyelőség (ISU) szóvivője a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a Csíksomlyón történt tűzesethez nem riasztották a tűzoltókat, a lángokat minden bizonnyal a lakók oltották el. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy megsérült egy 22 éves nő, aki másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett testfelülete 18 százalékán. Megsérült egy 30 éves férfi is, aki testfelületének 25 százalékán égett meg. A tűzesetben ugyanakkor érintett volt egy hatéves kisfiú és egy négyéves kislány, mindkettejük testfelületének 30-40 százaléka sérült meg, a kislány állapota azonban súlyosabb, mert végtagjai és törzse mellett a nyaka is megégett. Alina Ciubotariu szerint elképzelhető, hogy az áldozatok légútja is megsérült.
Csíkszeredában eközben közösségi és egyházi gyűjtésbe kezdtek annak a 80 éves asszonynak a megsegítésére, akinek emeletes, tornácos háza kedden égett le Csíktaploca városrészben. Személyi sérülés ugyan nem történt, az anyagi kár viszony jelentős, eléri a 115 ezer lejt. Brugger Sándor, a károsult szomszédja elmondta, a szomszédság és a városrész egy emberként fogott össze, és mindenki lehetőségei szerint segít az idős asszonynak.
A ház újjáépítésének már jövő héten nekilátnak, egyesek építőanyaggal járulnak hozzá, mások a fizikai munkában, villany- és fűtésrendszer-szerelésben segítenek. A keddi tűzvészben az ingatlan tetőzete porig égett, a felső szinten lévő berendezésekkel együtt. Az udvaron két lakóház állt, egy idős házaspár ingatlana vált a lángok martalékává, lányuk épületét sikerült megmenteni.
Kánikulára és kellemetlen hőérzetre figyelmeztető újabb elsőfokú riasztásokat bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia háromnegyed részére.
A vizsgázók 76,4 százalékának sikerült az érettségije az óvások előtti eredmények szerint – jelentette be hétfőn Ligia Deca oktatási miniszter azt követően, hogy közzétették az első eredményeket.
A napokban jelentette be Kovászna polgármestere, Gyerő József, hogy a helyi, elsősorban futballhagyományok előtt tisztelegve létrehozták a Kárpátok SK-t.
Holtan találtak a Temes folyóban vasárnap délután egy 55 éves férfit, aki a feltételezések szerint úszni ment be a vízbe.
Az idei nyári érettségi előzetes eredményeit hétfőn, július 8-án legkésőbb 12 óráig közzéteszik a vizsgaközpontokban és az oktatási minisztérium honlapján.
Elsőfokú hőségriadót adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 25 megyére és a fővárosra.
Ligia Deca tanügyminiszter szombaton Kolozsváron több szerződést írt alá az egyetemi infrastruktúra korszerűsítésére, összesen 256 millió lej értékben.
Az alkotó ember, amíg teheti, alkot. Szóból, fából, kőből, gyöngyből, cérnából, csuhéból, üvegből, s még hosszan sorolhatnánk, hogy mi mindenből teremti a szépet.
Romániában él a legfiatalabb nagymama – jelentette ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár elnöke.
Egy kiberbiztonsággal foglalkozó nemzetközi platform információi szerint hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb információtechnológiai vállalatát, az NTT Data Romániát.