Új preferenciákkal rajtolt el a tanév – nagyban befolyásolják a munkaerőpiaci lehetőségek az egyetemi hallgatók pályaválasztását

A jelentkezők olyan szakok felé hajlanak, amelyek szélesebb választékot nyújtanak számukra a tanulmányok befejezése után •  Fotó: Haáz Vince

A jelentkezők olyan szakok felé hajlanak, amelyek szélesebb választékot nyújtanak számukra a tanulmányok befejezése után

Fotó: Haáz Vince

Más szakok népszerűek a hétfőn elrajtolt tanévben az elsőéves egyetemisták körében, mint a korábbi években végzettek preferenciái. Szakemberek szerint a munkaerőpiaci esélyek is nagyban befolyásolják a választást.

Bálint Eszter

Molnár Rajmond

2018. október 02., 21:192018. október 02., 21:19

Mintegy félmillió hallgatóval elrajtolt hétfőn az ország legtöbb felsőoktatási intézményében a 2018/2019-es egyetemi tanév. A közel 500 ezres számban mindhárom képzési szinten, vagyis alapfokon vagy mesterin tanuló, illetve doktori képzésben részt vevő egyetemisták szerepelnek – mutat rá közleményében az oktatási minisztérium sajtóirodája. Eszerint

Romániában jelenleg 54 állami egyetem működik, ezek közül hét katonai. A felsőoktatási intézmények többségében a 2018/2019-es tanév 32 hétből áll, hat hét lesz a vizsgaidőszak, illetve négy hét a vakáció.

Kevésbé keresett egyetemi szakok

Ami a hallgatók által választott szakokat illeti, egy, a napokban közzétett felmérésből kiderült, számottevően eltér a most népszerű képzések köre a korábbi évfolyamokon népszerű területektől. Az Adevărul napilap a romániai egyetemektől gyűjtött legfrissebb felvételi adatokra hivatkozva azt közölte, hogy a történelem, társadalomtudományok, fizika és teológia például jelenleg a legkevésbé keresett alapképzések közé tartoznak a frissen érettségizettek körében. A cikk szerint a romániai felsőoktatási intézmények e képzéseinek helyei azért maradnak nagyrészt betöltetlenül, mivel a fiatalok nem tartják őket eléggé ütőképesnek a munkaerőpiacon. Rendszerint

a jelentkezők olyan szakok felé hajlanak, amelyek szélesebb választékot nyújtanak számukra a tanulmányok befejezése után.

A történelem-, fizika- vagy teológiai képzéseket pedig inkább azok választják, akik valóban elkötelezettek az adott szakterülettel kapcsolatban, illetve tudatában vannak annak, hogy az egyetem elvégzését követően a lehetőségeik korlátozottak lehetnek az elhelyezkedésre.

A BBTE-n is változnak a trendek

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a legutóbbi felvételi szesszióban a legtöbb hely a történelem- és filozófiai, a szociológiai, a politikai és közigazgatási tudományok, a földrajz, és a teológiai képzéseken maradtak. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese megkeresésünkre rámutatott, ezek mellett

az utóbbi néhány évben népszerűtlenné váltak a környezettudományi képzések, például az ökológia szak.

„Volt időszak, amikor nagyon sok ilyen szakemberre volt szükség, jelenleg valószínűleg telítődött a munkaerőpiac” – tette hozzá. Emellett – folytatta – bizonyos társdalomtudományi tagozatok, mint a könyvtári és a levéltári, illetve a néprajzképzések is népszerűtlenek. A rektorhelyettes ugyanakkor elmondta, az országos trenddel szemben a kolozsvári felsőoktatási intézmény fizikaképzésein idén több jelentkező volt, mint az elmúlt években. Szerinte ez azért van, mert országszerte egyre nagyobb a hiány fizikusokból, így nagy az igény rájuk a munkaerőpiacon.

Telítődnek bizonyos szakmák

„A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen nem lehet egyértelműen kiemelni évek óta népszerű vagy épp népszerűtlen szakokat, mivel a beiratkozási adatok azt mutatják, hogy a jelentkezési számok nagyon hullámzóak” – értékelt kérdésünkre Mara Gyöngyvér, a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese.

A legutóbbi beiratkozási időszakban például az egyetem mérnöki és a közgazdasági szakjai voltak kevésbé keresettek.

Mara Gyöngyvér szerint ez azzal is magyarázható, hogy e szakok esetében jóval magasabbak a követelmények, illetve idén nagyon kevés végzősnek sikerült az érettségije a térségben. Azt is megemlítette, hogy a társadalomtudomány szakok – kommunikáció, szociológia stb. – évekkel ezelőtt valamivel népszerűbbek voltak, mint jelenleg, viszont most is van elégséges számú jelentkező. „Valószínűleg telítődött a helyi munkaerőpiac azokkal, akik ezeken a szakokon végeztek, így már nincs akkora igény ilyen szakemberekre, mint korábban” – mutatott rá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal