„Tűzfal” a Székelyföld körül – Tízezreket várnak szombaton

Október 24-én este őrtüzekkel és az ég felé irányított fénycsóvákkal világítják ki a Székelyföld történelmi régió határait. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nagyszabású rendezvényét – melyre a székelyek nagy meneteléséhez hasonlóan több tízezer résztvevőt várnak – a magyar pártok és politikai szervezetek is támogatják. 

Bíró Blanka

2015. október 22., 20:242015. október 22., 20:24


„Erőt kell felmutatni!\"

Izsák Balázs SZNT-elnök a Krónikának elmondta, rendkívül fontosnak tartja, hogy minél többen vegyenek részt az eseményen – mint fogalmazott, tevőlegesen vegyenek részt a Székelyföld határainak kivilágításában –, mivel szerinte a rendezvény csak akkor nevezhető sikeresnek, ha a közösség erőt tud felmutatni a román és a nemzetközi közvélemény előtt, mert csak így tudja nyomatékosítani követeléseit.

Elmondta továbbá, a romániai és külföldi hírcsatornákat időben értesítették a megmozdulásról, de számítanak arra, hogy a napi történések is meghatározzák, hogy a média mekkora teret szentel majd az SZNT rendezvényének.

Kitüntették Izsák Balázst Budapesten
„A honvédelem ügye érdekében huzamos időn át végzett, áldozatos munkája elismeréseként\" kitüntetést kapott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Simicskó István honvédelmi minisztertől csütörtökön, a nemzeti ünnep alkalmából. A Honvédelemért Kitüntető Cím II. fokozatát a miniszter a társadalmi szervezetek és a nyugállományúak egyesületei javaslatára, a HM társadalmi véleményező bizottság támogatásával adományozta.

Az elmúlt hetekben egyébként a Székelyföld valamennyi határközségének az elöljáróival, lelkészeivel tárgyaltak, valamennyi településen bejelentették a demonstrációt, mely 17 óra 30 perckor mindenütt ökumenikus istentisztelettel kezdődik, a határok kivilágítására pedig 18 óra 45 perctől 19 óráig kerül sor. A szervezők arra számítanak, hogy a résztvevők közül sokan a gépkocsik és motorkerékpárok fényszóróit is használják majd a megjelölt helyszíneken.

Kovászna megyében mind a négy székely széken megszervezik az őrtűzgyújtást.

Sepsiszéken öt gyülekezési pont lesz: Hidvégre, Illyefalvára, Kökösbe, Rétyre és Uzonba várják a Kovászna és Brassó megyeieket. Előpatakon nem lesz rendezvény, ám a hegyimentők két tüzet gyújtanak, Erősdnél és a Veczerkő-tetőn. A sepsiszentgyörgyi közszállítási vállalat október 24-én 16.45-kor autóbuszokat indít a Székelyföld határának megvilágítására.

Orbaiszéken nyolc helyen gyújtanak tüzet, a kovásznaiak Csomakőrösön, a zabolaiak Tamásfalván gyülekeznek, de Nagyborosnyón, Feldobolyban is várják a résztvevőket. Zágonban nem lesz őrtűz, de istentiszteletet tartanak. Kézdiszéken Gelence, Ozsdola, Bereck, Lemhény, Esztelnek a gyülekezőhelyek, Bardóc-Miklósvárszéken pedig Alsórákos, Apáca, Ürmös és Bölön. Csíkszéken tíz település kapcsolódott be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésébe.

Partiumi és magyarországi szolidaritás

Az SZNT elnökétől megtudtuk, a mozgósítás jó volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak, és az is nagy segítség volt a népszerűsítésben, hogy Budafok-Tétény önkormányzata arra kérte a magyar települési önkormányzatokat, hogy gyújtsanak őrtüzet a szolidaritás jeléül a székelyföldi autonómia támogatására. „Akárcsak a székely zászló esetében, a szolidaritás a székelyeket is megerősíti abban, hogy jó úton járnak – szögezte le Izsák Balázs. – A szombati határvilágítás célja a közösségi élmény, üzenete, hogy a Székelyföld határa szent, sem feldarabolni, sem nagyobb régióba beolvasztani nem lehet\". Izsák Balázs hozzátette, valószínű Lukafalván vesz részt az őrtűzgyújtáson.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egyébként október 17-ei, szombati küldöttgyűlésén határozatba foglalta, hogy felkéri a Székelyföldön kívüli szervezeteit, hogy saját területükön is gyújtsanak lármafát, ezáltal is kifejezve támogatásukat a székely autonómiatörekvéssel. A Partiumban összesen közel harminc helyszínen lobbannak fel az összetartozásunkat jelképező őrtüzek. Bihar megyében eddig Nagyvárad, Érmihályfalva, Nagyszalonta, Székelyhíd, Margitta, Élesd, Bihardiószeg, Szentjobb, Érolaszi, Szalacs, Paptamási, Érsemjén, Hegyközcsatár, Hegyközpályi, Bélfenylér és Belényesújlak jelezték csatlakozásukat. A nagyváradi őrtűzgyújtás helyszíne az almás-hegyi Dorongos oldal tetején lesz a (tüdőszanatóriummal szemközti dombtetőn).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél

Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél
2025. július 18., péntek

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák

Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák
2025. július 18., péntek

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk

Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk
2025. július 18., péntek

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal

Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal
2025. július 18., péntek

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők

Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők
2025. július 18., péntek

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja

Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja
2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc
2025. július 17., csütörtök

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei

Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei
2025. július 16., szerda

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen

A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen
2025. július 16., szerda

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése

Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése