A tárcavezető kifejtette: az összegeket azonnal átutalják, amint az állat-egészségügyi igazgatóság a kormányfői hatáskörből átkerül a mezőgazdasági tárca felügyelete alá. A miniszter szerint az igazgatóság átvétele legkésőbb a hétvégéig megtörténik. Múlt évben országszerte négyezer anémiában (fertőző vérszegénységben) szenvedő ló levágására kötelezték a gazdákat az állat-egészségügyi hatóságok, viszont az összegyűjtött beteg állatokért sokan nem kapták meg a megígért kártérítést. Kolozs megyében például 111 ló után nem fizetett kártérítést a mezőgazdasági hivatal, arra hivatkozva, hogy a lovakat nem maguk a gazdák, hanem egy olasz közvetítő cég adta át a vágóhidaknak. A vállalkozásnak a gazdák pár száz lejért adták el állataikat, ám így nem kapták meg az állami kártérítést, amely a ló teljes értékét fedezi. Az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság alkalmazottai és az állatorvosok ugyanakkor az intézet kettéosztása, illetve az igazgatóság felügyeletének az egészségügyi és a mezőgazdasági tárcák általi átvétele ellen tiltakoznak. Az érintett minisztériumok, az állatorvosi kamara, az állat-egészségügyi igazgatóság és a szakszervezetek képviselői hétfőn tárgyaltak az ügyben. A szakszervezeti vezetők szerint a tárcavezetők nem tudtak elfogadható elképzelést felvázolni arra vonatkozóan, hogy az állat-egészségügyi igazgatóság miként őrizhetné meg szakmai és pénzügyi függetlenségét. Az állatorvosok így folytatják a japánsztrájkot, június 5-étől pedig készek általános sztrájkot hirdetni.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.