Fotó: Katasztrófavédelem
Öt fiatal fulladt a Szeret folyóba vasárnap délután Bákó megyében a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint.
2021. augusztus 01., 20:582021. augusztus 01., 20:58
2021. augusztus 02., 00:072021. augusztus 02., 00:07
Cătălin Istrati, a katasztrófavédelem megyei szóvivője elmondta, a hatóságokat azt követően riasztották, hogy öten fürdőzés közben eltűntek a közigazgatásilag Filipest községhez tartozó, Bákótól mintegy 25 kilométerre fekvő Cotu Grosului településen. A kiskorúak a Szeret folyóban fürödtek.
Emellett kivonult a helyszínre a tűzoltóság, a rohammentőszolgálat (SMURD) és a mentőszolgálat több egysége is. A Deșteptarea című Bákó megyei napilap online kiadásának jelentése szerint eredetileg négy eltűnt gyermekről érkezett információ a hatóságokhoz, később azonban kiderült, hogy öt gyermeknek veszett nyoma.
Fotó: Katasztrófavédelem
A lap közölte, hogy vasárnap estig mind az öt kiskorút sikerült kiemelni a vízből, és a mentőegységek azonnal nekiláttak az újralesztésnek, az orvosok erőfeszítése azonban sikertelen volt, már csak a halál beálltát sikerült megállapítani. Az áldozatok közül ketten 14, ketten 17 évesek, míg az ötödik 18 éves.
A rendőrség közölte, hogy vizsgálatot indított a tragédia körülményeinek felderítése érdekében.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.
Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.
szóljon hozzá!