2009. július 08., 09:032009. július 08., 09:03
Az óvásokat elbíráló bukaresti hatóság elutasította a Mátyás-szoborcsoport restaurálására kiírt közbeszerzési eljárás eredményét kifogásoló fellebbezést, amelyet a nagyszebeni Sinecon Kft. és a kolozsvári Part of Art Alapítvány nyújtott be. A nagyszebeni cég képviselői úgy vélik, a szobor felújításával megbízott, többnyire útépítésre és épületek felújítására szakosodott, szintén nagyszebeni Concefa Rt. nem rendelkezik a Fadrusz-alkotás rendbetételéhez elengedhetetlen szakmai felkészültséggel.
Kolozsi Tibor kolozsvári szobrász – aki a Part of Art Alapítvány és a Sinecon alkotta konzorcium pályázata keretében vállalkozott a munkára – kedden a Krónikától értesült az óvás elbírálásának eredményéről, így egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A szakembertől megtudtuk: a napokban eldöntik, hogy bírósághoz fordulnak-e az ügyben. Per esetén további késéssel lehet számolni a Mátyás-szoborcsoport restaurálásának 2007 októberétől húzódó folyamatában.
Míg a kolozsvári polgármesteri hivatal szerint a Concefa a konkurenseinél sokkal alacsonyabb árajánlata miatt nyerte el a versenytárgyalást, hazai és magyarországi szakértők szerint a szebeniek által ajánlott összegből képtelenség kivitelezni a restaurálást. Gyanússá teszi az ügyet az is, hogy miközben Sorin Apostu kolozsvári polgármester szerint a Concefával 900 ezer lejben állapodtak meg, a városháza által közölt dokumentumokban 1,6 millió lejes munkadíj szerepel.
A közbeszerzési eljárás eredményhirdetését követően Kolozsi Tibor a Krónikának úgy nyilatkozott: „A városházának nem kontárokra kellett volna bíznia a Mátyás-szobor felújítását, ebből az alkotásból nem lehet csúfot űzni.” A szobrászművész úgy véli: a városháza hibázott a pályázati kiírás összeállításában, ugyanis általánosságban csak azt követelte meg a jelentkezőktől, hogy mutassanak fel műemlék-restaurálási referenciákat, holott szerinte eleve pontosítani kellett volna, hogy bronzszoborról van szó.Kolozsi ugyanakkor emlékeztetett: a művelődésügyi minisztérium által engedélyezett műemlék-restaurálás több mint tíz szakterületet ölel fel – beleértve a mérnöki munkát, a tartószerkezetek helyreállítását –, és külön fejezetet képez a művészeti tartozékok felújítása (freskófestés, fa- és kőszobrászat, fémrestaurálás, régészet), amelyeket kizárólag a szaktárca jogosítványával rendelkező magán- és jogi személyek végezhetnek el. Mint mondta, kétli, hogy az eddig útépítéssel, épületfelújítással és hőközpontok szervizelésével foglalkozó szebeni cég képes lesz szobrot restaurálni.
Kolozsi már csak azért is kizártnak tartja, hogy a Concefa által ajánlott összegből kiváló minőségű felújítási munkálatot lehessen elvégezni a Mátyás-szoborcsoporton, mivel magyarországi és romániai szakértők 800 ezer euróra becsülték a restaurálás költségét, amelyet a román és a magyar kormány fele-fele arányban folyósított. Kolozsi Tibor elismerte, hogy a romániai közbeszerzési törvény értelmében az állami intézmények kötelesek a költségár tekintetében legkedvezőbb ajánlattevőt kiválasztani, szerinte azonban mindezt csakis azután tehetik meg, ha kiválasztották a szakértőket.
A Krónika értesülései szerint az anyaországi Szobrászművészeti Szövetség is felháborodott azon, hogy egy útépítő vállalat nyerte el a Mátyás-szobor restaurálási jogát, és a magyarországi szobrászok attól tartanak: „elgányolják” a felújítást. László Attila kolozsvári alpolgármester szerint azonban a fellebbező Sinecon vádjai alaptalanok, a Concefa felmutatott korábbi szoborfelújításról szóló referenciát, és két, kellő szakmai tapasztalattal rendelkező képzőművész közreműködésével kívánja helyreállítani a Fadrusz-alkotást.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,