2007. október 25., 00:002007. október 25., 00:00
A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) országos alelnöke úgy véli, ha a Traian Băsescu által kezdeményezett népszavazás is az EP-választások napján lesz, az előnyt jelenthet az MPSZ-nek, mivel akkor többen elmennek szavazni, illetve a megfigyelők is többen lesznek.
Az MPSZ valamennyi magyarlakta településen szeretne jelen lenni választási plakátjaival, ezért olyan közismert és közkedvelt személyiségeket keresnek, akik népszerűségüket latba vetve segítenének a kampányban, illetve olyan önkéntesekből álló csoportokat szerveznek, akik felkeresnék az embereket, bekopognának minden házba, kiragasztanák a plakátokat, és elmagyaráznák mindenkinek, hogy miért fontos a választás. Eddig a települések 60–70 százalékát keresték meg.
Tőkés László november 2. és 13. között húsz Maros megyei településre látogat el kampánya során. Az MPSZ kampányzáró rendezvényeire Tőkés László püspök mellett Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is jelen lesz, aki a hét végén a Partiumba látogat. Az első kampányzáró rendezvényt november 20-án Marosvásárhelyre tervezik, azt követően Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön szerveznek fórumot, ugyancsak Tőkés és Orbán jelenlétében.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.