Fotó: Bone Ewald
2009. június 19., 09:562009. június 19., 09:56
Stanik Bence szerkesztő érdeklődésünkre elmondta, több mint huszonötezer adatlapot küldenek el különböző csatornákon, és szeptember elsejéig várják vissza azokat kitöltve. Kihasználják ugyanakkor az internet-adta lehetőségeket is: az adatlapot a www.kikicsoda.ro honlapon is ki lehet tölteni.
„Azt szeretnénk, hogy mindenki kapjon helyet a kiadványban, aki olyan értéket hozott létre, olyan tevékenységet fejt ki, amely hozzájárul az erdélyi magyarság identitásának megőrzéséhez, a magyar közösség erősítéséhez – mondta el a Krónikának Stanik Bence. – Ilyen értelemben nem fogunk különbséget tenni egy író konkrét művekben mérhető munkássága, illetve egy politikus vagy lelkipásztor tevékenysége között, aki a közösségszervezés terén ért el eredményeket, például szociális otthonokat vagy népművészeti együtteseket alapított. A legutóbbi kiadványhoz képest a névsor körülbelül 50-60 százalékban fog különbözni.”
Az Erdélyi magyar ki kicsoda természetesen csapatmunka gyümölcse lesz, a szerkesztőbizottság tagjai között neves írók, publicisták, szerkesztők vannak jelen, mint Ágoston Hugó, Horváth Andor és Kántor Lajos. Szaklektorok, olvasószerkesztők, tördelők és grafikusok is részt vesznek a munkában. Társkiadóként a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja a projektet, annak ügyvezető elnöke egyben felelős kiadóként szerepel az impresszumban.
A kötet első kiadása 1996 decemberében látott napvilágot, akkor hétezer személyiség szócikke került be. A második kiadás 2000-ben került ki a nyomdából, abban már olyan emberek is helyet kaptak, akik akkor már nem éltek Erdélyben, de életművük nagy része Erdélyhez kötődik.
Az Erdélyi magyar ki kicsoda 2010 című kiadvány a tervek szerint ötezer példányban jelenik meg, és megrendelésre kézbesítik, ára 99 lej lesz.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.