Tisztelgés a fejedelem előtt

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Bocskai Napok – ünnep és érdektelenség között Általános érdektelenség váltotta fel hétfőre a kezdeti felemelő, ünnepi hangulatot a nyárádszeredai Bocskai Napokon. Bár az ünnep idei szervezői igyekeztek gazdag és változatos, minden korosztályhoz szóló

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. február 22., 00:002006. február 22., 00:00

Nyárádszereda
A közügyek megbeszélésének és rendezésének céljából meghirdetett lakossági fórumra a városka mindössze egytucatnyi lakója gyűlt össze. A megjelentek közül egyesek a nyugdíjkézbesítést, mások a kábeltévérendszer időnkénti meghibásodását kérték számon a városvezetésen, mely fontos közügyi kérdések megvitatását tűzte napirendre. „Ha ilyen kevesen jönnek el az évi lakossági fórumra, miként várják el, hogy megismerjük a nyárádszeredaiak valamennyi gondját?” – fogalmazta meg a kérdést Borbély Mihály alpolgármester, aki szerint egy falugyűlésen is sokkal nagyobb érdeklődést mutatnak a helyi közösség tagjai.
A városházi fórumnál jóval nagyobb sikerre számíthatnak az óvodásoknak és iskolásoknak szervezett tevékenységek. Mind a kicsik, mind a középiskolások már jó ideje készülnek a pénteki farsangi mulatságra. A nagyobbak történelmi vetélkedőre is benevezhettek, melyet a helyi Esperanto nevet viselő csapat nyert a szovátai és a vásárhelyi bolyais diákok előtt.
A kultúrotthon igazgatója, Kádár Gyöngyi szerint a felnőtt korosztály érdektelensége Nyárádszeredában kezd általános jelenséggé válni. Mint mondotta, manapság csak a gyermekfoglalkozásoknak és egy-egy kabaré-előadásnak van igazán sikere a településen. A bekecsalji kisváros elöljárói mégis azt remélik, hogy az elkövetkezendő napok programja jobban megmozgatja a szeredaiakat, akikre kertészeti és népességi előadások, karneválok, kiállítások, sportvetélkedők, mesemondó verseny, kosaras bál és végül, február 28-án, húshagyókeddi hagyományos vidám műsor vár.
Nyárádszeredában Bocskai István különös tiszteletnek örvend, ugyanis 1605. február 21-én itt tartották azt az országgyűlést, amelyen a székelyek Erdély fejedelmévé választották.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 17., szombat

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra

Felavatták szombaton a kalotaszegi népi kultúra, népművészet és kézimunka gyűjtőjének és oktatójának, Gyarmathyné Hory Etelkának a szobrát szülőfalujában, a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron.

Nem a múltat, hanem a jövőt hirdeti Gyarmathyné Hory Etelka kalotaszegi szobra
2025. május 17., szombat

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek

A megismételt romániai államfőválasztás vasárnapi döntő fordulóján való részvételre és jogaik melletti közös kiállásra kérik az erdélyi magyar fiatalokat szombaton kibocsátott közös felhívásukban a romániai magyar diákszervezetek.

Fiatalok szava: szavazásra buzdítanak a romániai magyar diákszervezetek
2025. május 17., szombat

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat

Az elmúlt napok esőzései miatt ismét megnőtt a Korond-patak vízhozama, így a parajdi sóbányába történő beszivárgás csökkentése érdekében újra működésbe állították a nagy kapacitású motoros szivattyúkat.

Vészhelyzet a sóbányában – Az esőzések miatt újra be kellett indítani a szivattyúkat
2025. május 17., szombat

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében

A Richter-skála szerint 4,2-es erősségű földrengés történt szombaton hajnali 1 órakor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Ismét rengett a föld a Székelyföld közelében, 4,2-es erősségű mozgást mértek Buzău megyében
2025. május 17., szombat

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt

Különösen hideg időre, szélre és csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.

Sehogy sem akar felmelegedni az idő, továbbra sem tehetjük félre az esernyőt
2025. május 17., szombat

Megvalósult az álom: szobrot avatnak szülőfalujában „Kalotaszeg nagyasszonyának”, Gyarmathyné Hory Etelkának

Szobrot avatnak szombaton szülőfalujában, a Kolozs megyei Magyargyerőmonostoron Gyarmathy Zsigáné Hory Etelkának, akit „Kalotaszeg nagyasszonyaként”, népi kultúra, a hímzés, viselet és népművészet lelkes kutatójaként, továbbadójaként tisztelnek.

Megvalósult az álom: szobrot avatnak szülőfalujában „Kalotaszeg nagyasszonyának”, Gyarmathyné Hory Etelkának
2025. május 16., péntek

Kiállt Románia európai irányvonala mellett a demokrácia menete Kolozsváron (FOTÓRIPORT)

Több százan vettek részt azon a felvonuláson, amelyet pénteken este szerveztek civilek Kolozsvár központjában. A demonstráció részvevői annak fontosságát hangsúlyozták, hogy Románia az államfőválasztást követően is megőrizze európai elkötelezettségét.

Kiállt Románia európai irányvonala mellett a demokrácia menete Kolozsváron (FOTÓRIPORT)
2025. május 16., péntek

Újabb határidő-túllépés fenyeget az erdélyi gyorsforgalmin

Ismét alábbhagyott a lelkesedés a Kolozs megyében épülő gyorsforgalmi út esetében, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

Újabb határidő-túllépés fenyeget az erdélyi gyorsforgalmin
2025. május 16., péntek

Szili Katalin Szatmáron: az identitásunk, a kultúránk köt össze bennünket

Az identitásunk, az önazonosságunk, a kultúránk, a hagyományaink és a történelmünk az, ami mindvégig összeköt bennünket – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken Szatmárnémetiben.

Szili Katalin Szatmáron: az identitásunk, a kultúránk köt össze bennünket
2025. május 16., péntek

„Ne csak a gitár szólaljon meg, hanem a szavazók akarata is” – Nicuşor Dan megválasztására buzdítanak a rockerek

Nicuşor Dan államfőjelölt megválasztására buzdítanak nyílt levélben a romániai rockzene területén tevékenykedők: zenészek, szervezők, újságírók és fotósok.

„Ne csak a gitár szólaljon meg, hanem a szavazók akarata is” – Nicuşor Dan megválasztására buzdítanak a rockerek