Fotó: Rompres
2007. május 17., 00:002007. május 17., 00:00
A jogszabály ugyanis kimondja, hogy 2008 januárjától a független taxisok nem vehetnek részt a parkolóhelyek árverezésén; a helyekre csak jogi személyek, azaz taxitársaságok pályázhatnak. A törvény szerint a helyi önkormányzatok létrehozhatnak taxitársaságokat, amelyeknek versenytárgyalás nélkül átadhatják a parkolóhelyeket. A magántaxisok amiatt is elégedetlenek, hogy 2010-ig érvényes működési engedélyüket az új törvény értelmében év végén visszavonják, és a sofőrök ezentúl nem tevékenykedhetnek egyéni vállalkozói engedély alapján. A sofőrök attól tartanak, hogy az új, pontszám alapján odaítélt engedélyekért többet kell majd fizetni. Jelenleg ugyanis egy engedély 100 euróba kerül, ám a taxisok szerint lehetséges, hogy a közeljövőben 300–400 eurót kell majd kifizetniük. A magántaxisok szakszervezetének vezetői azzal fenyegetőznek, hogy legtöbb egy hónapon belül újabb tiltakozó akciót szerveznek a fővárosban, ahol mintegy 20–30 ezer sofőrre számítanak az ország teljes területéről.
„Jelenleg a polgármesteri hivatal által kibocsátott működési engedélyek alapján tevékenykedünk. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magántaxisokat cég létrehozására kötelezzék, ha továbbra is dolgozni akarnak” – magyarázta Győr Árpád. A sepsiszentgyörgyi magántaxisok Sugás Taxi Egyesületének elnöke közölte, tiltakozó levelet adtak át György Ervin Kovászna megyei prefektusnak, amelyben kérik, hogy a taxizásra vonatkozó paragrafusokat töröljék a törvényből. György Ervin elmondta, véleménye szerint a törvény azért született, hogy rendezze a nagyvárosokban, főként Bukarestben tevékenykedő független taxisok visszaéléseit. Ugyanakkor azt tanácsolta a sepsiszentgyörgyi fuvarozóknak, hogy egyéni vállalkozói engedélyek helyett alapítsanak céget, így részt vehetnek a jövő évi versenytárgyaláson. Hozzátette, a magántaxisok követeléseit eljuttatja a kormánynak.
Temesváron a polgármesteri hivatal nem hagyta jóvá a taxisok felvonulását, arra hivatkozva, hogy a tiltakozó akció megzavarja a város forgalmát. A magántaxisok így csupán a Dan Pãltiniºanu-stadion mellett szervezendő tüntetésre kaptak engedélyt. Nagyváradon sem engedélyezték a taxisoknak a polgármesteri hivatal előtti találkozóját, így a tiltakozó akció elmaradt, és a magántaxisok helyi szervezete átadta követeléseik listáját Traian Abrudan Bihar megyei alprefektusnak. A nagyszebeni magántaxisok önként mondtak le a tiltakozásról, és a nagyváradiakhoz hasonlóan írott formában nyújtották át kéréseiket. „A polgármesteri hivatal korábban többször megtagadta a jóváhagyást a taxistüntetésekhez. Nem akartunk ezúttal is megalázkodni, ezért lemondtunk az akcióról” – magyarázta Ioan Mãrginean, a magántaxisok helyi szervezetének vezetője. Gyulafehérváron, Déván és Zilahon szintén megtartották a tiltakozó felvonulást, amelyen 50–100 taxis vett részt.
Fülöp Noémi, Kovács Zsolt
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.