Téli–nyári strandot szeretnének

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Székelyudvarhely – Július elsejére tervezik a létesítmény megnyitóját. Az idén július elsején megnyílik az évek óta egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig működő székelyudvarhelyi városi strand. A felújítás jó ütemben halad: feltörték a medencék régi betonaljzatát, és hamarosan sor kerül az új, vízzáró anyagból készülő medencefenék kiöntésére is.

2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00

A 100 ezer lejes felújítást a város költségvetéséből végzik. A székelyudvarhelyi strand működése 2001 óta vált bizonytalanná: előfordult, hogy a létesítmény nyáron alig egy hónapig működött, tavaly pedig egyáltalán nem nyitott. Hat évvel ezelőtt ugyanis lejárt a tízéves bérleti szerződés, amit a strandot birtokló helyi önkormányzat egy vállalkozóval kötött, de a bérlő nem volt hajlandó átadni az ingatlant. A cégtulajdonos ugyanis az általa végzett beruházások 380 ezer lejre becsült ellenértékének megtérítését kérte. A város vezetői azonban túl nagynak tartották az összeget, és mindössze annak egyharmadát lettek volna hajlandók kifizetni. A vitának sorozatos pereskedés lett az eredménye, a székelyudvarhelyiek pedig jobb híján a közeli Szejkére, Székelykeresztúrra vagy Szentegyházára jártak strandolni. A bérlővel 2007 áprilisában sikerült megállapodni: a város a korábbi beruházásokért 200 ezer lejt fizetett ki. „A nálunk két és fél hónapig tartó nyarak miatt nem lehet gazdaságosan működtetni a strandot mai állapotában” – magyarázta Komoróczy Zsolt, a városháza szóvivője. Hozzátette, az idén a város állja a működtetés költségeit, ám a továbbiakban olyan bérlőt keresnek, aki hajlandó befektetni abba, hogy a strandot egész évben működőképessé tegyék.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban