Tamás Sándor
Fotó: Kocsis B. János
A romániai rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából Tamás Sándor háromszéki elöljáró arra kéri Románia államfőjét, hogy ismerje el Tőkés László elvitathatatlan szerepét a forradalomhoz elvezető temesvári eseményekben – olvasható az RMDSZ háromszéki területi szervezetének pénteki közleményében.
2019. december 13., 18:462019. december 13., 18:46
2019. december 13., 18:532019. december 13., 18:53
„Néhány nap múlva a romániai rendszerváltás 30. évfordulójára emlékezünk. A temesvári eseménysor, a romániai forradalom kitörése egyértelműen kötődik Tőkés László személyéhez, szerepe elvitathatatlan. Ez alkalommal
– idézi a közlemény az Agerpres szerint Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét.
Az elöljáró szerint az államfő lehetne „annyira gerinces”, hogy jóvátegye a Tőkés által elszenvedett igazságtalanságot. „Azt gondolom, hogy Klaus Johannis, aki a második elnöki mandátumát kezdte meg, lehetne annyira gerinces, német etnikumú államfőként annyira érzékeny, hogy nem hunyászkodik meg, hanem egy karakán lépéssel jóváteszi azt a történelmi igazságtalanságot, amelyet Tőkés László pár évvel ezelőtt elszenvedett.
Tőkés László
Fotó: EMNT
– fejtette ki a tanácselnök.
Mint ismeretes, 2016 márciusában Klaus Johannis államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását azért kezdeményezték 2013-ban, mert Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében – emlékeztet a közlemény.
Klaus Johannis államfő bejelentette kedden, hogy visszavonja a Románia csillaga kitüntetést a korrupcióért kétszer is elítélt Adrian Năstase volt miniszterelnöktől és az érdemrend valamennyi büntetett előéletű birtokosától.
A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.
Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.
Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.
Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.
Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.
Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.
szóljon hozzá!