Takarítottak a Bihar megyei önkormányzati képviselők

Több mint nyolcvan szemeteszsáknyi eldobott pillepalackot gyűjtöttek össze a Bihar megyei önkormányzat munkatársai a Sebes-Körösből a folyóvölgy népszerű kirándulóhelyein. Az akcióban a megyei önkormányzat részéről többek között Dumitru Voloşeniuc alelnök vett részt, de jelen voltak a csarnóházi, barátkai, révi és vársonkolyosi polgármesteri hivatal képviselői is.

Nagy Orsolya

2009. július 21., 09:552009. július 21., 09:55

A köztisztviselők gumicsónakokon haladtak a folyón, ezeket a révi Extreme Zone Adventure extrémsportcég önkéntesei kormányozták. Az akció során a Sebes-Körösnek a megyehatártól a révi gátig húzódó szakaszát tisztították meg. A tanácsi alelnök elmondta: azért vállalkoztak a feladatra, mert a folyó völgye Bihar megye egyik legvonzóbb turistacélpontja, amely sajnos a nyár folyamán egyre kevésbé vonzó a fürödni vágyók számára, mivel egyre szemetesebb. Voloşeniuc azt reméli, a tisztaságon kívül azt is elérték, hogy a kirándulók jobban vigyázzanak a tisztaságra és ismerkedjenek meg az ökoturizmussal.

A nap végére a 80 szemeteszsákon kívül megtelt még öt-öt 200 literes zsák is a jobb, illetve bal partról. Nemcsak pillepalackokat, hanem üvegeket, autógumikat és sokféle egyéb szemetet is találtak a közszereplők. Az összegyűjtött hulladékot az élesdi szeméttelepre szállították. n Nagy OrsolyaBihar megye – Több mint nyolcvan szemeteszsáknyi eldobott pillepalackot gyűjtöttek össze a Bihar megyei önkormányzat munkatársai a Sebes-Körösből a folyóvölgy népszerű kirándulóhelyein.

Az akcióban a megyei önkormányzat részéről többek között Dumitru Voloşeniuc alelnök vett részt, de jelen voltak a csarnóházi, barátkai, révi és vársonkolyosi polgármesteri hivatal képviselői is. A köztisztviselők gumicsónakokon haladtak a folyón, ezeket a révi Extreme Zone Adventure extrémsportcég önkéntesei kormányozták. Az akció során a Sebes-Körösnek a megyehatártól a révi gátig húzódó szakaszát tisztították meg. A tanácsi alelnök elmondta: azért vállalkoztak a feladatra, mert a folyó völgye Bihar megye egyik legvonzóbb turistacélpontja, amely sajnos a nyár folyamán egyre kevésbé vonzó a fürödni vágyók számára, mivel egyre szemetesebb.

Voloşeniuc azt reméli, a tisztaságon kívül azt is elérték, hogy a kirándulók jobban vigyázzanak a tisztaságra és ismerkedjenek meg az ökoturizmussal.
A nap végére a 80 szemeteszsákon kívül megtelt még öt-öt 200 literes zsák is a jobb, illetve bal partról. Nemcsak pillepalackokat, hanem üvegeket, autógumikat és sokféle egyéb szemetet is találtak a közszereplők. Az összegyűjtött hulladékot az élesdi szeméttelepre szállították.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében
2025. július 26., szombat

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen

A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen
2025. július 26., szombat

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson