Képünk illusztráció
Fotó: Rédai Attila
Az alapfokon 30 év börtönbüntetésre ítélt volt nevelő tagadja, hogy szexuálisan bántalmazta a Böjte Csaba ferences szerzetes által irányított Szent Ferenc Alapítvány két gyerekotthonának kiskorú lakóit.
2022. július 19., 20:182022. július 19., 20:18
K. Sz. az Átlátszó Erdélynek és az Azonnali.hu-nak adott közös interjúban alaptalannak nevezte az ellene felhozott vádakat, melyekért júniusban alapfokon 30 év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a csíkszeredai bíróság. A vádlott ügyvédje, Radu Sorin – aki maga is jelen volt az interjú készítésekor, és az eljárásról beszélt az újságíróknak – megfellebbezte a döntést, és az ügy áthelyezését kérte a Szent Ferenc Alapítvány „politikai érintettségére” hivatkozva.
Az interjúban a vádlott jogi képviselője azt is állította, hogy az alapfokú eljárás során több eljárásbeli hiba is történt, többek között szerinte a pszichológus válaszokat sugalmazhatott a tanúvallomást tevő gyerekeknek.
A kiskorúakkal szembeni fizikai és szexuális abúzusok miatt alapfokon 30 év szabadságvesztésre ítélt K. Sz. az újságíróknak tagadta az ellene felhozott vádakat, és azt állította, hogy az ellene elsőként vádakat megfogalmazó gyerek kitalálta az egészet, és annak családja pénzt kért tőle annak fejében, hogy ne tegyenek feljelentést.
és állítása szerint többször is előfordult, hogy ezek túloztak, illetve hazugságokkal próbálták leplezni csínytevéseiket, és több nevelő ellen is tettek alaptalan feljelentéseket.
„Egész életemben segíteni akartam a felebarátaimon, a szegényeken. Talán emiatt is akartam pap lenni, hogy segíthessek. Amiatt akartam nevelő lenni, hogy segítsek a felebarátaimnak, a szegényebbeknek vagy a gondokkal küszködőknek” – nyilatkozta az interjúban a korábban a gyulafehérvári papneveldébe is járó K. Sz. Állítása szerint azért hagyta ott a teológiát, mert „szerette a lányokat”, és rájött, hogy a cölibátus nem neki való.
Arra a kérdésre, mivel magyarázza, hogy tizenöt gyerek vallott egybehangzóan ellene, K. Sz. így felelt: „Nem tudom megmagyarázni, nagyon drámai, amit ezek a gyerekek mondtak. Több elméletem is van. De én tagadom ezeket a cselekményeket, ahogy a vallomásomban is tettem. Szerintem ezeket a gyerekeket nagyon könnyű befolyásolni, higyjék el nekem”.
A volt nevelő ugyanakkor azt sugallta, hogy valakik összeesküvést szőttek ellene, hogy ezáltal lejárassák a Böjte Csaba vezette alapítványt.
„A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer” – nyilatkozta Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány két gyermekotthonában történt gyermekbántalmazásos ügy kapcsán.
Belső vizsgálatot indított az Erdélyi Ferences Rendtartomány a Szent Ferenc Alapítvány két székelyföldi gyermekotthonában történt szexuális és fizikai bántalmazások ügyében.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
szóljon hozzá!