Szürreális soviniszta szeánsz keretében „mondtak ítéletet” Funarék az Osztrák–Magyar Monarchia fölött Gyulafehérváron

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Sajátos hangulatú „per” keretében, a város polgármesterének jelenlétében „mondott ítéletet” az Osztrák–Magyar Monarchia fölött Gheorghe Funar, Kolozsvár korábbi, soviniszta polgármestere a szintén szélsőségesen magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) helyi politikusaival Gyulafehérváron.

Balogh Levente

2023. november 03., 15:002023. november 03., 15:00

Az „ítélethozatallal” a 18. századi dél-erdélyi román parasztlázadás vezetői, Horea, Cloșca és Crișan kivégzése miatt marasztalták el az egykori dualista államalakulatot.

A csütörtök délutáni „tárgyalást” szabad téren tartották a dél-erdélyi városban, egy piros-sárga-kék trikolórral letakart asztal mögött, ahol

a város Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben megválasztott polgármestere, Gabriel Pleșa mellett

Gheorghe Funar, a dévai AUR-fiókszervezet vezetője, Tiberiu Bârstan, valamint két, szintén AUR-tag nő, Daniela Petronela Anca és Letiția Aman foglalt helyet –

mindannyian „esküdti” szerepben.

A „történelmi ügyész” szerepét egy, a helyi román sajtó által „önjelölt író, történész és irodalomtörténészként” aposztrofált férfi, Laurean Stănchescu vállalta magára, aki ugyan többször is nekifutott, hogy ismertesse a vádakat, de végül nem jött össze – végezetül úgy összegzett, hogy „az itt elkövetett atrocitások miatt”.

Idézet
A mai ítélet helyénvaló, nem csupán szimbolikus, hanem politikai és történelmi súllyal is bír”

– fogalmazott, bár azt nem indokolta meg, hogy miért.

Egyébként állítása szerint Ferenc József császártól és királytól származó dokumentumokhoz jutott hozzá, a bécsi birodalmi levéltárból és a Magyar Tudományos Akadémia levéltárából is szerzett iratokat – hogy konkrétan miről van szó, arról nem beszélt, és azt sem tárta a nyilvánosság elé, hogyan jutott be a szóban forgó levéltárakba. Mint mondta, „ez a mesterségem irodalomtörténészként”.

A természetesen elmarasztaló „ítélet” után Gheorghe Funar ragadta a kezébe a mikrofont, aki azzal kezdte, hogy

be kell tiltani az olyan személyek szobrait, akik bűnöket követtek el a románok ellen,

majd a tárgytól meglehetősen távolra eltérve arról kezdett ömlengeni, hogy Traianus császár személyesen asszisztált az általa a Föld első fővárosaként emlegetett egykori dák főváros, Sarmisegetuza megsemmisítésénél.

Funar szerint a 100 000 harcos befogadására képes egykori dél-erdélyi „ősfőváros” alatt a világ első földalatti városa is megépült, amelyből az ország és a világ számos pontjába vezettek alagutak.

Az önjelölt „esküdtszék” egyébként igencsak durva jusztizmordot követett el, hiszen a három román lázadóvezér kivégzéséért nem a megfelelő „bűnöst” vonták felelősségre.

Az általuk pellengérre állított Osztrák–Magyar Monarchia ugyanis csupán az 1867-es kiegyezés után jött létre, míg a Horea, Cloșca és Crișan-féle parasztlázadás – amely során mintegy 4000 embert, nagy többségében dél-erdélyi magyart, de rengeteg szászt is lemészároltak – 1784-ben zajlott.

Ráadásul csak Horeát és Cloșcát érte utol a jól kiérdemelt megtorlás – a kerékbe törés –, Crișan ugyanis még a börtönben öngyilkos lett.

A jelek szerint az önjelölt „történész” mégsem kutakodott eléggé alaposan a bécsi és budapesti levéltárakban. Bár az is lehet, hogy a dokumentumokat inkább az egykori dák főváros alatti alagutak valamelyikében találta…

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint