2010. április 22., 08:502010. április 22., 08:50
Cristian Popescu, a Lakossági Nyilvántartó Hivatal irodavezetője elmondta: állandó probléma a megyeszékhelyen, hogy sok édesanya elmulasztja elkészíttetni a gyermeke születési anyakönyvi kivonatát, így az újszülött csak a kórházban kiállított orvosi bizonylattal marad.
Tavaly az adatok összehasonlítása alapján 66 gyerek maradt hivatalos papír nélkül, ami a későbbiekben a személyi igazolvány megszerzését és különböző támogatások igénybevételét is nehezíti, főleg ha, mint sok esetben, az anyának sincsenek papírjai.
Ennek a gyakorlatnak szeretne véget vetni a városvezetőség az anyakönyvi hivatal születési részlegének a kórházba költöztetésével. A papír kiállíttatására természetesen nem lehet kötelezni az anyákat, hiszen a kórház nem börtön, de remélik, több okiratot kérvényeznek majd az új rendszernek köszönhetően – fogalmazott Popescu.
Biró Rozália alpolgármester szerint a kisgyerekes édesanyáknak és apáknak nagyon kevés az idejük arra, hogy a városházára szaladgáljanak a papírokért, így nekik is segítséget jelent majd az iroda áthelyezése. Tavaly 5280 gyermek született a Nagyváradi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, az idei év eltelt hónapjaiban pedig 1115 csecsemő látta meg a napvilágot.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.