Szolgálaton kívüli tűzoltó mentett ki egy idős férfit az égő házból

Leégett a tető és négy szoba a benne lévő javakkal •  Fotó: Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Leégett a tető és négy szoba a benne lévő javakkal

Fotó: Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

Csütörtök hajnali 5 órakor egy égő házhoz riasztották a tűzoltókat Aradon. A lángok Buzsák negyedben, egy Caisului utcai családi házban csaptak fel.

Pataky Lehel Zsolt

2024. november 07., 09:562024. november 07., 09:56

A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint két tűzoltóautót, egy emelőkosaras rohamkocsit és egy műszaki mentőt, illetve egy rohammentőt (SMURD) küldtek a helyszínre.

Közel egyórás küzdelem után sikerült eloltani a lángokat, és megakadályozni, hogy a tűz átterjedjen a szomszédos épületekre.

Az érintett ház teteje (mintegy 120 négyzetméteres felületen) azonban így is leégett, továbbá négy szoba a benne lévő ingóságokkal együtt a tűz martaléka lett.

Míg a segítség a helyszínre érkezett, egy közelben lakó hivatásos tűzoltó, bizonyos Denis Wasniski kimenekítette az égő ház tulajdonosát, egy 70 év körüli férfit, akit füstmérgezéssel szállítottak kórházba

– írta közleményében az ISU.

Egy órán keresztül küzdöttek a lángokkal •  Fotó: Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség Galéria

Egy órán keresztül küzdöttek a lángokkal

Fotó: Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

A tűzoltóság szerint a tragédiát az okozta, hogy nem volt – vagy nem megfelelően volt – kikotorva a kémény, ezért ismételten emlékeztették a lakosokat, akik fa- vagy széntüzelésű kályhával fűtenek, hogy a kémények rendszeres időközönkénti seprése kötelező, és hogy ajánlatos tűzálló anyaggal körbe keríteni a kéményt ott, ahol érintkezik a ház tetőszerkezetével.

korábban írtuk

Több autó kiégett hajnalban a partiumi megyeszékhelyen
Több autó kiégett hajnalban a partiumi megyeszékhelyen

Négy autó teljesen kiégett, további négy pedig megrongálódott kedd hajnalban egy aradi lakótelepi parkolóban. A tűzoltók idejében értek a helyszínre, mert a lángok már kezdtek átterjedni a közeli tömbház hőszigetelő burkolatára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)