2012. február 25., 16:472012. február 25., 16:47
Kelemen Hunor elnöki beszédében úgy értékelte, az elmúlt 22 év legnehezebb önkormányzati választása elé néz idén az RMDSZ és az erdélyi magyar közösség, az önkormányzati választások eredményeitől függ az őszi parlamenti választás kimenetele is. „Először fordul elő 22 esztendő után, hogy olyan megméretkezés lesz a Székelyföldön, a Partiumban és a szórványban is, amelyen három magyar szervezet versenyzik majd a szavazatokért. A Magyar Polgári Párt (MPP) indult 2008-ban is, idén indul Tőkés László pártja, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Utóbbi élvezi a magyar kormány teljes támogatását, ennek láthattuk már az első jeleit az RMDSZ-ellenes matricák megjelenésében. Tehát egy ilyen versenyből kell nekünk győztesként kikerülnünk. Mi mindig is a párbeszéd, az együttműködés hívei voltunk, ezért mondtuk már hónapokkal ezelőtt, hogy az RMDSZ ajtaja nyitva áll, a kulcsot eldobtuk. Ez volt a mi üzenetünk. Tőkés László pedig ezelőtt néhány nappal leszögezte, nem akarnak együttműködni az RMDSZ-szel. Tehát nagyon határozottan el kell mondani: az összefogást, az együttműködés lehetőségét nem az RMDSZ utasította el” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
Kovács Péter főtitkár felszólalásában arra utalt, hogy korábban Tőkés László az RMDSZ-t egy rozoga autóval hasonlította össze, amely letért az útról. Ha ennyire rozoga ez az autó, és ha valóban rossz irányba halad, miért nem száll ki belőle? – vetette fel a kérdést Kovács Péter az SZKT ülésén. A főtitkár emlékeztetett arra, hogy a szövetség színeiben európai parlamenti képviselői mandátumot nyert Tőkés hetente kiadott sajtóközleményeiben kizárólag posztkommunistáknak, neptunistáknak, korruptoknak, tájba simulóknak, bársonyszékhez ragaszkodóknak, az autonómia eszményét feladóknak címkézi az RMDSZ képviselőit.
„Hogy bírja Tőkés László egy ilyen társaságban, miért nem veszi a kalapját, adja vissza az RMDSZ-listán nyert európai parlamenti mandátumát, és megy a megújulást hirdető társaságba?” – fogalmazott Kovács. Véleménye szerint a távozásnak semmilyen akadálya nincs, hiszen, mint mondta, már elküldték a vadonatúj versenyautót. A polgári pártra utalva megjegyezte: igaz ugyan, hogy ez az új autó már a második küldemény, az első hamar bedöglött, de függetlenül ettől Tőkés Lászlónak minden feltétel adott ahhoz, hogy megváljon az általa tehernek elkönyvelt RMDSZ-től, beüljön az igen tetszetős importverdába, és elinduljon azon az úton, amit ő jónak, igaznak és egyenesnek tart. A főtitkár úgy gondolja, becsületes lenne az, ha véget érne a pártok fölötti lebegés, és 22 év után először Tőkés László a kormánykerékhez ülne, nemcsak az anyósülésről osztogatná az utasításokat. Oda viszont nem ülhet, vélte Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, mert nincs is jogosítványa.
Az SZKT-tagok vita nélkül fogadták el a júniusi önkormányzati választások előkészítéséről szóló határozatot. Ennek értelmében a polgármester- és helyi tanácsosjelöltek kiválasztásának módozatairól és az annak megfelelő teljes eljárási rendről minden egyes esetben, a helyi szervezet javaslata alapján, a megyei vagy a területi állandó tanács hoz döntést, erről pedig legkésőbb március 5-éig írásban értesíti az országos kampánystábot.
A jelölteket előválasztások alapján vagy küldöttgyűlések keretében fogják megnevezni. Az SZKT arról is döntött, hogy a szövetség azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 15 százalékot, kötelező módon indítson saját polgármesterjelöltet. A határozat azt sem zárja ki, hogy azokon a településeken, ahol az arány ennél kedvezőtlenebb, az RMDSZ-nek ne legyen saját jelöltje. „Mindezt a helyi szervezetekre bízzuk. A más pártokkal való egyezségkötésekre viszont csakis a szövetségi elnökség előzetes jóváhagyásával kerülhet sor” – nyomatékosította Kelemen Hunor.
Prioritásként kezeli a „különleges helyzetben lévő Marosvásárhely” visszaszerzését az RMDSZ – derült ki Kelemen Hunor szavaiból, aki azonban a vereség változatát sem zárta ki. Belátta, az is előfordulhat, hogy a szövetség nemcsak a polgármesteri széket nem szerzi vissza, de megtörténhet, hogy kevesebb tanácsost juttat be a 23-as testületbe. Az elnök szerint egy esetleges kudarc esetén Marosvásárhely elvesztése nem a 2012-es, hanem a 2000-es évhez kötődik. Kelemen károsnak tartotta a két kisebb magyar párt konok álláspontját, miszerint a vásárhelyi magyarság érdekében sem hajlandók felsorakozni az RMDSZ jelöltje mögé.
„Sok minden lehetséges, de az nem, hogy Vass Levente ne az RMDSZ színeiben induljon” – üzente a szövetségi elnök azok számára, akik csak függetlenként vagy egy magyar–magyar koalíció jelöltjeként tudnák támogatni a fiatal orvos-politikust. Kelemen Hunor kitért az újabb ellenjelöltre is, az MPP-támogatta Benedek Imrére, a Maros megyei RMDSZ egyik volt alapemberére, akit egy sértődött embernek nevezett.
Mintegy ellentmondva a szövetségi elnöknek, Vass Levente arra próbálta ösztönözni a szövetség vezetőit, hogy kössenek választási szövetséget a másik két magyar alakulattal. Hangsúlyozta, a magyar–magyar koalíciót nemcsak Marosvásárhely visszaszerzéséért, hanem a Maros megyei önkormányzat megőrzéséért is létre kell hozni. Utalva a néppártra, Vass kijelentette: neki kötelessége egyeztetni azzal a párttal, amely az utóbbi nyolc hónapban kiállt mellette. Az egészségügyi miniszter tanácsosa az esetleges előválasztásokon való részvételét sem tartotta kizártnak. „Nem tartom túl jó ötletnek, de állok a kihívás elé. Nem engem, hanem az RMDSZ vezetőit kell meggyőzni” – nyilatkozta lapunknak Vass Levente.
Sem Kelemen Hunor, sem elődje, Markó Béla nem hagyta szó nélkül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) áldatlan helyzetét. Mindketten az új oktatási törvény maradéktalan betartását kérték, arra figyelmeztetve a nagyobbik kormánypártot, hogy a rendelkezés nem születhetett volna meg az RMDSZ hathatós támogatása nélkül.
„Minket az erdélyi magyarság nem azzal bízott meg, hogy az egyetem rektorától vagy szenátusától kérjünk számon bármit, mi a parlamentben, a kormányban, a törvény révén kell hogy érvényesítsük jogainkat” – reagált azon román álláspontra Kelemen, mely szerint káros az egyetem ügyének túlpolitizálása. Markó Béla a kormányzati szerepvállalás sarokkövének nevezte a MOGYE-t. „Ha nem sikerül érvényesíteni a törvényt és létrehozni az önálló magyar intézeteket az egyetemen, akkor nagyon komoly kérdés, hogy tudunk-e továbbmenni ezzel a kormánnyal és ezzel a koalícióval. Szerintem nem” – szögezte le. Markó szerint elfogadhatatlan, hogy Romániában az oktatási törvényt szelektíven alkalmazzák.
„Ha elfogadjuk ezt, és nehéz reformkérdéseket átgyúrunk ezen az egyébként is nehéz helyzetben lévő társadalmon, és azért, mert egyesek román nemzeti, etnikai elképzeléseit, nacionalizmusát sérti, akkor ez azt jelenti: elfogadtuk, hogy Romániában nincsen törvény, nincsen alkotmány. Megkérdőjeleződik az is, hogy van-e parlamenti demokrácia és vannak-e politikai eszközök számunkra” – szögezte le az RMDSZ volt vezetője.
Akárcsak novemberben, szombaton is tüntetők várták a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ülésező RMDSZ-politikusokat. A csendőrök ezúttal nem a szakszervezeti aktivistáktól, hanem a verespataki bányaberuházást ellenző, egyébként békés és csendes zöldektől óvták a kormánypárt képviselőit. Borbély László környezetvédelmi miniszter nem kívánt az „RMDSZ – ne áruld el Verespatakot, elveszíted a sok szavazót” vagy „Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó” feliratokkal ellátott transzparenseket emelgető tüntetők követeléseire reagálni. „Nincs mit tárgyalnom, ezt már megtettem akkor, amikor egy hónappal korábban behatoltak a minisztériumba, és valóságos nyílt kapuk napját tartottam számukra. Én nem adtam áldásom a beruházásra, hisz jelenleg a technikai részletek megtárgyalásánál tartunk. A tanácskozáson szakemberekből álló bizottság vesz részt, én személyesen nem. A döntést sem én hozom meg, hanem a kormány” – szögezte le Borbély László. A ciánalapú bányaberuházás ellenzői magyar nyelvű levelet nyújtottak át a miniszternek. A magyar feliratokat lobogtató, de egymás között románul beszélő aktivisták kifejtették: nem tiltakozni jöttek Marosvásárhelyre, mindössze tudatni szeretnék az RMDSZ politikusaival, hogy a verespataki ügyben milyen felelősség terheli Borbély László környezetvédelmi és Kelemen Hunor művelődési minisztert. |
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.