Széllel szemben: több erdélyi megyében be kellett vetni a tűzoltókat

Archív felvétel •  Fotó: Pál Árpád

Archív felvétel

Fotó: Pál Árpád

Az elmúlt 24 órában több helyen is akcióba kellett lépniük a Brassó, Hunyad és Szeben megyei tűzoltóknak, hogy felszámolják a szélsőséges időjárás okozta károkat.

Hírösszefoglaló

2019. november 14., 11:312019. november 14., 11:31

A meteorológusok 29, erős szélre vonatkozó figyelmeztetést adtak ki országos szinten, ezek főként a hegyvidéket és a Bánság déli részét érintették – számolt be az Agerpres.

A tűzoltóknak négy településre kellett kiszállniuk Brassó, Hunyad és Szeben megyében:

35, a szél által részben felszakított tetőt távolítottak el az épületekről, illetve 7, az úttestre kidőlt fát és két utcai hirdetőtáblát. Tizenhárom gépkocsi megrongálódott

– tájékoztatott csütörtök reggeli közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU).

A szél által az úttestre kidöntött fák miatt a forgalom is szünetelt egy ideig az 1-es országút egyik szakaszán és a 73A jelzésű országúton Brassó megyében.

A hatóságok a RO-ALERT rendszeren keresztül figyelmeztették azon területek lakosságát, ahol vörös vagy narancssárga jelzésű szélriadó volt érvényben.

Brassó, Szeben, Argeş, Dâmboviţa és Prahova megyei települések voltak érintettek. „Jelenleg már nem zajlanak bevetések. Figyelembe véve azonban, hogy az elkövetkező órákban is szélsőséges időjárásra kell számítani, az IGSU egységei továbbra is készültségben vannak, hogy a legrövidebb időn belül közbe tudjanak lépni, ahol szükséges” – áll a közleményben.

Az IGSU ugyanakkor felkéri a lakosságot, hogy a jelzett veszélyes időjárási jelenségek idején lehetőleg maradjanak lakásukban vagy más védett helyen, gépkocsijukat pedig fáktól és villanyoszlopoktól távol parkolják le.

A sürgősségi helyzetekben való megfelelő viselkedési módról bővebben a DSU mobilalkalmazásán lehet olvasni, amely ingyen letölthető a telefonokra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint