Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A Székelyhídhoz tartozó kágyai szavazókörben elrendelt újraszámlálás alapján alapos a gyanú Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) ügyvezető elnöke szerint, hogy választási csalás történt a tízezres Bihar megyei kisvárosban. Székelyhídon Béres Csaba hivatalban lévő polgármester az egy héttel ezelőtti újraszámlálást követően egyetlen vokssal győzött az EMSZ jelöltjével, Boros Dáviddal szemben, aki az első eredmény szerint még úgy állt, hogy kilenc szavazattal megnyeri a választásokat.
2024. június 18., 16:262024. június 18., 16:26
Amint arról beszámoltunk, a Bihar megyei választási iroda vasárnap – vagyis egy héttel a június 9-ei helyhatósági választások után – elrendelte a szavazatok újraszámlálását a Székelyhídhoz tartozó falvak egyikében, Kágyán, ahol kiderült, több a szavazólap, mint ahány ember az urnákhoz járult. Konkrétan: 520 választópolgár szavazott, de az urnákban 521 szavazólapot találtak. A voksokat hétfőn újraszámolták.
Csomortányi István elmondása szerint az újraszámlálásnak az egyik eleme az volt, hogy megnézték azt a papíralapú jelenléti nyilvántartást, ahol a szavazók aláírják, hogy átvették a szavazólapot.
Tehát miután lezárták a szavazást, még valahogy ketten ezt az ívet aláírták. Úgyhogy most 522 személy szerepel rajta. Ami azért bajos, mert valójában csak 521 szavazólap van kint, ami azt jelenti, hogy ha igaz ez, hogy 522-en vették át, valaki elsétált egy szavazólappal. Ami megint nem életszerű, lehetséges, de nem életszerű” – fejtette ki az EMSZ ügyvezető elnöke, aki kedden sajtótájékoztatót tartott Nagyváradon a témában.
„Tehát ha elfogadjuk azt, hogy beesett valamikor még két szavazó, akiről eddig még senki nem tudott, és hogy 522 szavazólapot adtak ki, még akkor is hiányzik egy szavazólap. Számszerűsítve: 962 szavazólapot vettek jegyzőkönyvbe, amiből állítólag 522-t használtak fel, és 432 szavazólap maradt felhasználatlanul. Ennek az összege 961. Magyarán létezik egy szavazólap, amivel nem tudni, mi történt, mert azt nem adták ki senkinek” – ecsetelte Csomortányi.
Kérdésünkre rámutatott: a plusz két fő személyi igazolványát nem szkennelték. „Nagy a valószínűsége annak, hogy csalás eredményeként került két fő a listára. Tehát minimum egy, de nagyobb valószínűséggel három szavazólapot kiloptak innen azért, hogy ezt a csalást el tudják követni, és ez csak egy körzet. A többi körzetből is vannak ilyen problémák. Ez egy olyan ordenáré, primitív, aljas és pofátlan választási csalás, amivel az ember ritkán találkozik még hazai viszonyok között is. Ilyen körülmények között a mi feladatunk nem bonyolult, merthogy
– szögezte le az EMSZ politikusa.
Több mint egy héttel a június 9-ei választások után sem csillapodnak a kedélyek Székelyhídon.
A megyei választási iroda viszont a maga részéről a hétfői újraszámolás eredményei alapján lezárta az ügyet – ennek alapján Béres Csaba hivatalban lévő polgármester egyetlen szavazattal megnyerte a polgármester-választást, és újrázott. „Gyakorlatilag a rendszer, illetve a választási törvény megengedi azt, hogy úgy zárjanak le egy szavazási jegyzőkönyvet, hogy nem tudnak minden szavazólappal elszámolni. Ez egy helyi sajátosság, szerintem ilyen máshol a világban nincs. Egyedül az akasztja meg a procedúrát, hogy ha egy urnában több szavazólap van, mint amennyien aláírtak. De ha egy urnában kevesebb szavazólap van, mint amennyien aláírtak, vagy kevesebb a szavazólapok száma, mint amennyit átvettek, attól még a jegyzőkönyvet véglegesíteni lehet” – ecsetelte Csomortányi.
„Ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekmény miatt teszünk feljelentést a szavazólap eltűnése miatt, abban az ügyben pedig, hogy a városi választási iroda a választás másnapján már elrendelte a polgármesteri szavazatok újraszámlálását egy olyan helyiségben, ahol nem lehetett garantálni a szavazatok, illetve a jegyzőkönyvek biztonságát, az is önmagában már bűncselekmény, és itt a városi választási iroda ellen is bűnügyi feljelentést fogunk tenni” – jelentette be az EMSZ ügyvezető elnöke.
És milyen eredményre lehet számítani? – kérdeztük a politikust.
„A Bihar megyei törvényszék megsemmisítheti azt a határozatot, amiben a városi választási iroda eldöntötte az újraszámlálást, és ha ezt megsemmisíti, akkor a korábbi eredmény marad érvényes, ahol kilenc szavazattal Boros Dávid győzött. A nyomozás másik eredménye az lehet, hogy mondjuk megállapítják, választási csalás történt, és akkor ebben az esetben gyakorlatilag nem érvényesítik a mandátumát azoknak, akiket a végén kihoztak győztesnek, és nyilván meg kell ismételni a választásokat” – mutatott rá Csomortányi.
Egyetlen szavazattal nyert, és újrázhat a Bihar megyei Székelyhídon Béres Csaba jelenleg regnáló RMDSZ-es polgármester, aki ebben a rendkívül szoros versenyben végül legyőzte Boros Dávidot, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) jelöltjét.
Annak kapcsán, hogy az RMDSZ Bihar megyei szervezete Facebook-oldalán közleményt posztolt, amelyben a székelyhídi polgármester-választás megismétlését javasolja, így válaszolt:
hanem hozzák ki Bérest győztesnek. Tehát kiírják a megyei szervezet Facebook-oldalára, hogy vissza kell adni a népnek a jogot ahhoz, hogy döntsön, közben pedig delegáltjuk azt az utasítást kapja és hajtja végre, hogy mindenáron harcolja ki Béres győzelmét. Még véletlenül se kerüljön vissza a döntés a néphez. Ez pontosan olyan cinikus és aljas, mint ahogyan békemenetet akartak szervezni vasárnapra egy elcsalt választás után” – szögezte le Csomortányi István.
Még kedden délre sem hirdették ki hivatalosan, hogy ki nyerte a polgármester-választást a Bihar megyei Székelyhídon, ahol hétfő este még úgy tűnt, hogy kilenc szavazattal Boros Dávid, az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltje győzött.
A polgármestert az elmúlt napokban többször is megpróbáltuk elérni, de telefonhívásainkra nem válaszolt. Szerettük volna reagáltatni Cseke Attilát, a szövetség Bihar megyei szervezetének elnökét Csomortányi kijelentéseire, ám egyelőre nem értük el telefonon, üzenetünkre nem válaszolt. Ha sikerül elérnünk, a témára visszatérünk.
Mint ismeretes, korábban Szabó Ödön, a megyei szervezet ügyvezető elnöke kérdésünkre, hogy miként kommentálja azokat a vádakat, miszerint a szavazatok újraszámlálása kapcsán az RMDSZ manipulálni akarja a végeredményt, hogy az RMDSZ jelöltje megőrizhesse tisztségét, nagyon határozottan elutasította a vádakat. ,,Sem én, sem Cseke Attila nem vettünk részt a szavazatok újraszámlálásában. Az egyedüli pártvezető Csomortányi István volt jelen a szavazatszámláláson, annak ellenére, hogy ehhez semmilyen törvényes joga nem lett volna. Ha valaki manipulálni akarja a székelyhídi polgármester-választás, az Csomortányi István” – nyomatékosította portálunknak Szabó Ödön.
Bihar megyében jobban teljesített az RMDSZ a vasárnapi helyhatósági választásokon, mint négy évvel ezelőtt, legalább 21 polgármestere lesz a szövetségnek – jelentette be hétfőn az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke.
Az akkori állás még az volt, hogy Boros Dávid a voksok 49,35 százalékával maga mögé utasította Béres Csabát, aki amúgy 2008 óta a magyar többségű, tízezres település polgármestere. Később, amikor az összes szavazókörből beérkeztek a voksok, 9 szavazatra csökkent a különbség, Boros Dávidnak 46,74 százaléka, míg Béres Csabának 46,58 százaléka volt.
Keddre virradóra az RMDSZ-es elöljáró kérésére újraszámolták a polgármester-jelöltekre a június 9-ei helyhatósági választásokon leadott voksokat, ami már azt eredményezte, hogy
Ekkor az EMSZ bejelentette, csalást gyanítanak, és minden jogi lehetőséget kiaknáznak igazuk bizonyítására. Ezért óvást nyújtottak be a választási hatósághoz, ezt viszont lesöpörték az asztalról, ezt követően Csomortányi István, az EMSZ ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére úgy nyilatkozott, ügyészségi feljelentést tesznek választási csalás miatt.
Az RMDSZ amúgy már a múlt heti újraszámolást követően bejelentette Béres Csaba győzelmét, az RMDSZ székelyhídi szervezetének Facebook-oldalán pedig ezt követően közzétették a Pro Székelyhíd Egyesület felhívását egy békemenetre, amelyre vasárnap került volna sor. Pénteken viszont ennek elhalasztásáról posztoltak.
Több tucatnyi helyi lakos gyűlt össze hétfőn a Bihar megyei Székelyhíd polgármesteri hivatala előtt, amiért késik a választások eredményének kiközlése. „Béres, gyere ki!” – üzenik a jelenleg regnáló RMDSZ-es polgármesternek.
A Kovászna megyei vadásztársaságok 53 medve kilövésére adtak be kérelmet az idénre megszabott 54-es kvótából, és mindegyik kérelmet jóváhagyták – számolt be keddi sajtótájékoztatóján Ráduly István prefektus. A megyében jelenleg mintegy 2000 medve él.
Tizennégy éves fiút támadott meg egy medve kedden Argeș megyében, a Transzfogarasi hegyi út közelében – írta az Argeș megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása alapján a News.ro.
Hirtelen hőmérsékletváltozás következik be Romániában: a meteorológusok szerint az Ashley vihar sarkvidéki hideget sodor felénk.
Új tematikus tanösvényt avattak Szatmár megyében.
A kolozsvári metró új finanszírozást kapott, miután elveszíthetett 300 millió eurót az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében biztosított forrásokból – számolt be kedden Emil Boc, a kincses város polgármestere.
Megerősítette kedden a Brassó megyei tanfelügyelőség, hogy tavaly büntetőeljárás folyt a brassói Áprily Lajos Főgimnázium több diákja ellen nemi erőszak, szexuális zaklatás, jogellenes fogvatartás és gyermekpornográfia gyanújával.
Csaknem háromezer gyerek vesz részt idén az erdélyi szórványiskolákban zajló délutáni oktatási programban, amely hétfőn kezdődött el 13 megye és Bukarest 64 tanintézetében – közölte kedden az RMDSZ sajtóirodája.
Kilövési engedélyt adtak ki egy medvére, amely vasárnap este a Brassó megyei Krizbán megtámadott egy 68 éves férfit és egy 14 éves lányt.
Barta Anett érköbölkúti tejfeldolgozó érlelt sajtjait szerte Bihar megyében ismerik a fogyasztók. A 11 tehenes gazdaság tejét feldolgozó kis sajtműhely sokféle sajtkülönlegességet állít elő, amivel áruházakban nem találkozik a vásárló.
Egy 43 éves férfi az áldozat.
szóljon hozzá!