HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ – Hajlandó az erdélyi magyarság képviselői és a bukaresti hatalom között közvetíteni Andreas Kiefer, az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának kedden újraválasztott főtitkára.
2015. március 25., 17:102015. március 25., 17:10
Az osztrák politikus bő félórás magánbeszélgetésen fogadta strasbourgi irodájában az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) ötfős küldöttségét, melynek tagjai részletesen tájékoztatták a romániai magyarságot ért sorozatos jogfosztásokról és támadásokról.
„Amikor a számunkra teljesen előnytelen régióátszervezéssel kapcsolatosan hallatni szerettük volna ország-világ előtt a hangunkat, olyan magyarellenes intézkedésekkel találtuk szembe magunkat, mint például a gyülekezési jog megtagadása vagy a véleménynyilvánítás gátolása – mondta el a főtitkárnak Biró Zsolt MPP-elnök, a székelyföldi küldöttség vezetője. – Mindez a hatalom demokráciadeficitjeként értelmezzük. Ráadásul a központi hatalom elzárkózik a párbeszédtől”.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere arra mutatott rá, hogy Románia a korábban vállalt ET-ajánlásokból és határozatokból keveset ültetett gyakorlatba. „Nyolc éve, pontosabban 2007-től errefelé, amióta az országot már semmiféle érdek nem fűzi az európai normák szigorú betartásához, egy fordított folyamat indult be. Ma már a jelképeinket is vadásszák” – tette hozzá a sepsiszentgyörgyi politikus.
A jelenlévők kitértek az esedékes régióátszervezésre is, mely a román hatalom által kitervelt formájában lényegében a Székelyföld beolvasztását jelentené. Rámutattak, a kormány elképzeléseivel szemben, egy önálló székelyföldi térség nemcsak az itt élő magyarság kulturális és nyelvi kérdéseire adna megnyugtató választ, de gazdaságilag is hatékonyabbá válna.
„A Traian Băsescu volt államfő által felállított, Stanomir-bizottság néven ismert, alkotmányjogászokból álló testület megfogalmazta, hogy a régiókat nem központilag kell kijelölni, hanem azokat közakarattal kell elfogadni” – mutatott rá Biró, hozzátéve, hogy a hatalom mintha nem létezőnek tekintené a szakemberek jelentését.
Ugyanakkor hangsúlyozta, bár a Székelyföldnek sajátos vonzata van, nagy hiba lenne a kérdést etnikai síkra terelni, mint ahogy egyébként a kongresszus román tagjai megpróbálták. Az MPP vezetője reményét fejezte ki, hogy ha most nem is kerül sor monitorozásra, de a 2016-ban esedékes romániai monitoring alkalmával hangsúlyosan odafigyelnek a most felvetett problémákra.
Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának főtitkára arról biztosította a székelyföldi küldöttséget, hogy újabb mandátuma idején még inkább odafigyel majd a romániai helyzetre.
Andreas Kiefer ugyanakkor közvetítői szerepet vállalat a bukaresti hatalom és a magyarság képviselete között. Mint mondta, a Székelyföld ügyében kapaszkodóként szolgálhat a sajátos jogállású régiók helyzete, illetve a helyi önkormányzatok keretegyezménye. „Mindaddig, amíg a román hatalomból hiányzik a politikai akarat, a helyzet nehezen orvosolható” – vélekedett Klárik Attila, háromszéki önkormányzati képviselő, kongresszusi tag.
A találkozóra azt követően került sor, hogy az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön, ezért az ügyet visszautalta a kongresszus állandó bizottságának.
Szucher Ervin, Strasbourg
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!