Fotó: Facebook/Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara
A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus is fellép augusztusban Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben az OrgonaPont sorozatban.
2022. augusztus 17., 15:042022. augusztus 17., 15:04
Augusztus 25-én Budapesten, 26-án Szegeden, 27-én pedig Szatmárnémetiben a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus előadásában, Vashegyi György vezényletével Mendelssohn-Bartholdy művei szólalnak meg – közölte a szervező Filharmónia Magyarország az MTI-vel.
Az esteken közreműködik Keszei Borbála szoprán, Balogh Eszter alt, Komáromi Márton tenor és Borka Ákos bariton.
A kezdeményezés célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek és erősítse az itthoni és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését, egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét.
A Purcell Kórust Vashegyi György 1990-ben alapította a Dido and Aeneas című opera koncertszerű előadására, 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, amely nevét Monteverdi L'Orfeójának első teljes hazai előadása után vette fel. A két együttes tagjai azóta Magyarország kiemelkedő régizenei specialistáivá váltak.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
szóljon hozzá!