2009. április 07., 09:092009. április 07., 09:09
A pszichológia kar dékánját Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke 2007-ben vádolta meg plágiummal, de az egyetem vezetősége által az ügy kivizsgálására felállított bizottság – melynek maga a megvádolt is tagja volt – megállapította, hogy nem követett el plágiumot. Fredi Büchel, a kötet szerkesztője, amelyből Szamosközi plagizált – akinek levelét tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette Hantz Péter, a BBTE volt oktatója –, szerint az ügy Genfben egyértelműen plágiumnak minősülne, s az elkövetőt megfosztanák doktori címétől. Szamosközi István bosszúállásnak minősítette Hantz lépését, azzal vádolva, hogy őt okolja, amiért kirúgták az egyetemről.
Szamosközi Istvánt, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBT) rektorhelyettesét, a pszichológia kar dékánját Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke 2007-ben vádolta meg plágiummal. Szamosközi doktori diszszertációjában nagyrészt szó szerinti fordításban szerepel az 1995-ben, a svájci Delachaux et Niestle kiadónál megjelent L’Education Cognitive (Kognitív oktatás) című gyűjteményes tanulmánykötet három, dr. Jean-Louis Paour által írott oldala. Az egyetem vezetősége által az ügy kivizsgálására állított bizottság – melynek maga a megvádolt is tagja volt –, megállapította, hogy Szamosközi István nem követett el plágiumot.
Más véleményen van a történtekről dr. Fredi Büchel, a szóban forgó kötet szerkesztője, akinek levelét tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette dr. Hantz Péter, a BBTE volt oktatója. A genfi egyetem tanárát Hantz Péter tavaly értesítette az állítólagos plágiumügyről, Fredi Büchel pedig tájékoztatta az esetről az intézmény vezetőségét. „Paour professzor sosem adta a jóváhagyását a szöveg lemásolásához. (...) A genfi egyetemen ezt az ügyet plágiumként kezelnék. Egy plágiumot tartalmazó doktori disszertációt nem fogadnának el, a szerzőt pedig megbüntetnék” – áll a svájci professzor levelében.
Fredi Büchel azt is furcsállja, hogy a kolozsvári rektorhelyettes Evaluarea Potenţialului Intelectual la Elevi című dolgozatának fedőlapján az izraeli dr. Reuven Feuerstein, a L’Education Cognitive egyik társszerzője által készített két ábra látható. „Remélem, hogy állásfoglalásom hozzájárul egy becsületesebb egyetemi gyakorlat kialakulásához” – zárja sorait Fredi Büchel.
A jelenleg a heidelbergi Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumban dolgozó Hantz Péter bejelentette, Fredi Büchel állásfoglalását Kötő József parlamenti képviselő segítségével el fogja juttatni Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez. Ugyanakkor tájékoztatni fogja az ügyről a felsőoktatás minőségéért felelős ügynökséget, az Aracist is, amelynek Szamosközi István is tagja.
„Őrület, bosszúállás, rosszakarat” – reagált a vádakra a Krónika megkeresésére Szamosközi István. A rektorhelyettes azt állítja, Hantz Péter őt okolja azért, amiért kirúgták az egyetemről, emiatt folytat bosszúhadjáratot ellene. Véleménye szerint a doktori disszertációjában kifogásolt három oldal olyan, „kétszer kettő, az négy” jellegű alapparadigmákat tartalmaz, amelyek forrását nem kell megjelölni. „Ki fogom adni még egyszer a dolgozatomat, és forrásként fel fogom tüntetni Paour professzort, hogy legyen boldog Hantz” – ígérte lapunknak Szamosközi.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.