Sokszínű, tartalmas gyergyóremetei falunapok

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Sokszínűségükkel és a tartalmasságukkal tűntek ki az idei falunapok Gyergyóremetén. A kétnapos ünnepségen a szórakoztató előadások, sportrendezvények, kiállítások és könyvbemutatók mellett volt szimpózium, felavatták a nemrég elkészült sportcsarnokot, szabadtéri fotópikniket szerveztek fényképezkedési lehetőséggel, illetve megszervezték a gyergyóremetei kötődésű építőcégek bemutatóját.

Jánossy Alíz

2009. július 20., 09:472009. július 20., 09:47

„Az építőket nem szokták nyilvántartani” – szögezte le a Sepsiszentgyörgyön élő, de gyergyóremetei születésű Ivácson Gyula építőmérnök, az Építő Gyergyóremete rendezvény moderátora arra utalva, hogy az építményeket tervező építészmérnököket, illetve műépítészeket nyilvántartja a szakma, de a tulajdonképpeni munkálatokat végző építőkről nem szokás megemlékezni. Pedig a kivetítőn is látott bemutatkozó képsorokból bárki meggyőződhetett arról, hogy a gyergyóremetei építők valóban jelen vannak a világ minden fontosabb építőtelepén. A moderátor becslése szerint a világ különböző térségeiben hozzávetőleg 20–30 olyan építőcég működik, amelyiknek a tulajdonosa gyergyóremetei, illetve itteni gyökerekkel rendelkezik.

A meglehetősen magas számot az építőmérnök a „rendtartó székely falu” hagyományaival hozta összefüggésbe. Mint mondotta, az évszázadok során tökéletesre csiszolódott mesterségbeli tudásnak köszönhető, hogy a remetei ácsok minden jelentősebb építkezésnél megbecsült szakembereknek számítanak. Sok esetben a munkáltatók nem is kérik a szakképesítést igazoló iratot, hiszen ajánlólevélnek bőségesen elég, ha egy építőmester vagy ács gyergyóremetei származását tudja igazolni.

„Örvendetes dolog, hogy a mesterek idejében ráéreztek arra, hogy céget alapítva, vállalkozóként jobban tudnak boldogulni és komolyabb munkálatokat vállalhatnak” – fejtette ki a Krónika kérdésére Ivácson, hozzáfűzve, hogy aki idejében létrehozta cégét, mára virágzó vállalkozással büszkélkedhet. A gyergyóremetei falunapok érdekes színfoltja volt a Gyergyói Fotóklub szervezésében zajló szabadtéri Fotópiknik, ahol a klubtagok mutatkoztak be alkotásaikkal.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében
2025. július 26., szombat

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,

„Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná – őshonos nemzeti közösségekről beszélgettek a Tusványoson
2025. július 26., szombat

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen

A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.

Hankó Balázs: kiemelt célkitűzés, hogy a „magyar identitással” oktató Sapientia EMTE Románia egyik legjobb egyeteme legyen
2025. július 26., szombat

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson