Sertés nélküli ünnep

Tilos sertéshúst árusítani az ünnepek alatt az ország tizenhét megyéjében, többek között Bihar, Maros és Szatmár megyében – jelentette be csütörtökön Marian Avram, az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság elnöke. Az érintett megyékben ugyanis nem sikerült megszüntetni a sertéspestis-gócpontokat

2006. december 08., 00:002006. december 08., 00:00

Marian Avram elmondta, idén több mint hétszáz sertéspestis-gócpontot fedeztek fel az ország 35 megyéjében, ebből jelenleg 176 gócpont aktív. Az állategészségügyi hatóság december 20-án indítja el a sertések védőoltási kampányát, amelynek során a magángazdaságokban és a farmokon nevelt állatokat is beoltják.

Négymillió sertést tilos lesz eladni

Bár a sertéspestis elleni védőoltás-kampányt az Európai Unió szakértői javasolták, az unióban tilos az élő vírus felhasználásával létrehozott vakcina használata. Így az oltási kampány után az országból származó sertéshúst négy évig csupán belföldön lehet majd értékesíteni. Mi több, a hazai cégek is csupán farmról származó sertéshúst forgalmazhatnak majd. Emiatt mintegy négymillió, magángazdaságban nevelt sertést nem lehet majd eladni; az igazgatóság képviselői egyelőre nem tudták felmérni a gazdasági következményeket. Az előírást megszegő személyekre 1000 és tízezer lej közötti bírság róható ki.

Minden sertést beoltanak

A védőoltási kampány három lépésben zajlik; elsőként minden 20 napnál idősebb állatot beoltanak az országban. Ezeknek az állatoknak a húsát tilos lesz forgalmazni, és V betűvel kell majd megjelölni. A második szakasz 2007 márciusában kezdődik, amikor a beoltott sertések malacai is megkapják a vakcinát, szeptember elsejétől pedig beoltják az összes 60 napnál idősebb állatot. A kampány során összesen 17 millió dózist használnak majd fel. A vírus megfigyelése, ellenőrzése és felszámolása összesen 45, 3 millió euróba kerül, ebből 21 milliót az Európai Unió, a fennmaradó részt pedig az állategészségügyi hatóság finanszírozza.
Az állatoknál gyógyíthatatlan sertéspestis vírusa emberre nem veszélyes: a kórokozó 60-80 Celsius fokon elpusztul, azaz a fertőzött sertéshús megfőzve fogyasztható. Az emberi szervezetre az élő sertéspestis-vírus sem jelent veszélyt, az érintett személy csupán hordozóvá válik.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű
2025. június 16., hétfő

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket

A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.

Gondolkodást igényeltek, nem bemagolt válaszokat – pedagógus értékelte a magyar érettségi tételeket
2025. június 16., hétfő

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely

Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.

Harminc éve nyílt meg a Tornya–Battonya határátkelőhely
2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek