2009. június 17., 09:262009. június 17., 09:26
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, az első esetet még a múlt héten kivizsgálta a közegészségügyi igazgatóság, ám úgy ítélték meg, a banketten felszolgált ételek nem okozhattak ételmérgezést. Hétfőn azonban többen is jelezték, hogy a hétvégén ugyanabban a vendéglőben tartott lakodalom után ételmérgezésre utaló tünetük van.
Sikó Barabási Sándor főállatorvos tegnap közölte, hétfőn rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak az étteremben. Több rendellenességet észleltek, de ezek nem okozhattak szerinte ételmérgezést. Például egyik hűtőben nem mérték a pontos hőmérsékletet, és mintegy húsz kilogramm húst címke nélkül tároltak.
A húst elkobozták, a vendéglő tulajdonosát 10 ezer lejre bírságolták. A félretett élelmiszermintákat ellenőrzik. A vizsgálatok eredménye a napokban várható.
Sikó ugyanakkor azzal érvelt, hogy a betegek nem csak a vendéglőben fogyasztottak, az esküvőt délelőtt Csíkszeredában kezdték el, a diákok pedig ki-be jártak. Ugyanakkor mindkét esetben otthonról hozott süteményeket és italt is felszolgáltak.
Fülöp László, a vendéglő tulajdonosa tegnap a Krónikának úgy nyilatkozott, az esküvőn résztvevők közül senki nem került kórházba, de valakik feljelentették az egységet. Mint hangsúlyozta, kiváló minőségű alapanyagokkal dolgoznak, és az otthonról hozott sütemények esetében aláíratták a szervezőkkel, hogy saját felelősségükre teszik azokat az asztalra.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.