Schengen-biztos repülőtér Kolozsváron

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Elnyerte a nemzetközi repülőtér minősítést a kolozsvári légikikötő, így jelenleg az első és egyetlen az országban, amely Romániának a schengeni egyezményhez való csatlakozását követően is indíthat menetrend szerinti nemzetközi járatokat – jelentette be tegnap Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.

Kiss Előd-Gergely

2010. május 13., 08:352010. május 13., 08:35

Elmondta, Románia várhatóan 2011 tavaszán csatlakozik a schengeni övezethez, ekkor lép érvénybe a kormány 2009/791-es határozata, amely a repülőterek jogállását szabályozza. Az új kritériumrendszer három kategóriába osztja a légikikötőket, a nemzetköziek mellett nemzetközi forgalom számára nyitott repterek is lesznek, amelyek abban különböznek az előbbiektől, hogy csak alkalmi járatokat indíthatnak külföldre.

Azok a létesítmények, amelyek sem egyik, sem másik besorolást nem nyerik el, belföldi repülőtereknek számítanak majd. David Ciceo, a kolozsvári létesítmény igazgatója szerint a minősítés elnyeréséhez szigorú feltételeknek kell megfelelni, szerinte ezt bizonyítja az is, hogy sem a temesvári, sem a bukaresti Otopeni légikikötő nem tud még eleget tenni az új törvénybe foglalt elvárásoknak.

Alin Tişe ugyanakkor a felépítendő, 3,5 kilométer hosszú kifutópálya munkálatairól is beszámolt. Az elöljáró szerint mintegy 190 hektárnyi területet kell kisajátítaniuk, ezért egy kataszteri céget bíztak meg azzal, hogy azonosítsa a tulajdonosokat. Az összesen 480 parcellának sokféle tulajdonosszerkezete van, több területnek van egyetlen tulajdonosa, de előfordul az is, hogy egy parcellának több tulajdonosa van, a kataszteri cég eddig a tulajdonjogi viszonyok mintegy 30 százalékát térképezte fel.

A tulajdonosok kártérítésére várhatóan 1,1 millió lejt költ majd a megyei önkormányzat.  Tişe leszögezte: nem várják meg, amíg a kisajátítási folyamat teljesen véget ér, hanem elkezdik a munkálatokat azokon a területeken, amelyeknek már megszerezték a tulajdonjogát. A kifutópálya első, 2,2 kilométeres szakaszának a megépítéséhez a tervek szerint már augusztusban hozzálátnak. A tanácselnök reményei szerint ez két éven belül elkészül, költsége mintegy 120 millió euró lesz. A megyei önkormányzat arra számít, hogy 45 millió eurót nyer pályázati úton az Ágazati Operatív Program keretében, a költségek fennmaradó részét pedig hitelből fedezi.

David Ciceo igazgató arról is beszámolt, hogy idén 42 százalékkal nőtt a reptér forgalma, ami annak köszönhető, hogy több új járatot indítottak be a légitársaságok, és ezek gyakrabban közlekednek. Így a Wizz Air légitársaság júniustól Zaragozába, Palma de Mallorcába, Düsseldorfba és Alicantéba is indít járatot, míg a londoni, madridi, barcelonai és más útvonalakon növelik a járatok gyakoriságát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron