2012. február 16., 07:492012. február 16., 07:49
Hozzátette, hogy nem zárkóznak el teljesen attól, hogy esketési liturgiát tartsanak Csíksomlyón, ám a plébánosra bízzák, hogy eldöntse, kiállítja vagy sem az elbocsátólevelet, amivel a felek felkereshetik a kegytemplom igazgatóságát.
Urbán Erik templomigazgató lapunknak hangsúlyozta, hogy nem megszorításról, tiltásról van szó, hanem az esketések szabályozásáról. A kegytemplomban tartott esküvők, keresztelők most és harminc évvel ezelőtt is gondot jelentettek, már Márton Áron püspök is kiadott erről egy leiratot. Csíksomlyó búcsújáró hely, az Istennel való kapcsolattartás és az imádság helye, ám sokszor gondot jelentett, hogy főleg nyáron nem tudták megfelelően fogadni a zarándokokat, mert a kegytemplomban több órán át liturgia volt, déltől estig esküvőket tartottak, részletezte Erik atya.
A templomigazgató hozzátette, a kegytemplom jellegének megőrzése mellett a szabályozást azért is fontosnak tartották, mert a keresztelés, az esketés a lakhely szerinti plébániatemplomban kell, hogy történjen, így ünnep az egész egyházközösség számára, és ez is jelzi, hogy a fiatalok egy nagy családnak a tagjai. A csíksomlyói kegytemplom nem plébánia, nem vezet anyakönyvet, ezért az adminisztrációt eddig is és ezentúl is a lakhely szerinti plébánián kell elvégezni.
Urbán Erik szerint mindezt a házasulandók tudomására hozzák, de ha mégis ragaszkodnak ahhoz, hogy a kegytemplomban esküdjenek örök hűséget egymásnak, és kérésüket megindokolják, akkor zöld utat kaphatnak. Mint mesélte, sok hívő jár rendszeresen a csíksomlyói istenházába, ha ezért vagy a Mária-tisztelet miatt szeretné a kegytemplomban tartani az esküvőjét, és megkapja a plébános elbocsátólevelét, szívesen látják. A templomigazgató szerint elsősorban az al- és felcsíki fiatalok kérik, hogy a csíksomlyói templomban tarthassák az esküvőt, de az elmúlt időszakban Magyarországról is érkeztek, akik szintén Csíkból vándoroltak ki.
„A családi ünnepeket sem a szomszédban tartjuk, a házasság, a keresztelő is az egyházközösség ünnepe, és így a plébániatemplomban a helye” – jelentette ki a csíksomlyói házasságkötések kapcsán Pénzes József, a csíkszeredai Szent Ágoston római katolikus plébániatemplom esperes-plébánosa. Úgy vélte, legtöbb esetben „rongyrázás” a csíksomlyói esküvő, holott nem a külsőségekhez, hanem a lelki telítettséghez kellene ragaszkodni.
Mint mondta, az elbocsátólevelet szinte minden esetben kiállítják, hiszen aki azért megy a plébániára, minden eszközt bevet, hogy a célját elérje, sokan a sírástól vagy a kiabálástól sem riadnak vissza. Pénzes József elmondta, az egyházközösségben nem jelenség, hogy a fiatalok Csíksomlyóra mennek házasodni, tavaly 34 esküvőt tartottak, és mindössze négy elbocsátólevelet kellett kiállítani. „A jó hívek általában ragaszkodnak a templomukhoz, nem mennek onnan sehova” – szögezte le Pénzes József, aki szerint az lenne a legjobb, ha a fiatalok megtartanák az esküvőt a plébániatemplomban, majd ha elcsendesedett körülöttük a felhajtás, kimennének a kegytemplomba, és ott is imádkoznának.
Szőke Edit, a csíkszeredai Amarylis esküvőszervező cég tulajdonosa lapunknak elmondta, minden templom szép, de a csíksomlyóinak különleges varázsa van, ezért nagyon sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy ott mondják ki a boldogító igent. A cég a ferences atyákkal egyeztetve a templomot is kidíszíti az esküvőkre, annyi virágcsokrot tesznek, és csak oda, ahova a ferencesek megengedik. „Számos igény van arra, hogy a csíksomlyói templomban tartsák az esküvőt, szerintem a fiatalok hajlandók lennének akár többet is fizetni, hogy álmuk valóra váljon, és itt legyen életük egyik legfontosabb ünnepe” – mondta Szőke Edit.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.