Roma–magyar viszony Erdélyben: hibák és lehetőségek tárháza a magyar jövőkép tükrében

Ennek egyik jellemzője, hogy a társadalmi státus és az etnikum egybeesik. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek gazdag romák, hanem hogy a presztízshierarchia a két csoport között meglehetősen egyértelmű, ezt bizonyos értelemben interiorizálják maguk a romák is. Tehát hogy Erdélyben, Székelyföldön cigánynak, romának lenni egy társadalmi stigma. Ami például nem mondható el a román–magyar viszonyban, mert ebben egyrészt nem egyértelmű a presztízshierarchia, másrészt ha egy hétköznapi beszélgetésben azt mondod, hogy magyar, a beszélgetőpartnered nem fog egyből egy marginális státusra asszociálni. Tehát a társadalmi státus, megbecsültség és az etnikum egybeesik; marginális, alacsony presztízsű csoport ebben a rangsorolt csoportrendszerben a roma.

Egyrészt a politikai reprezentációt: különböző klienteláris szavazási technikákkal leszavaztatja az RMDSZ székelyföldi falvakban a romákat, de valójában utóbbiaknak nincsen politikai képviseletük, nincsenek a magyar politikai pártok soraiban roma tisztségviselők, érdekeiket nem veszik számításba. Ez azt is jelenti, hogy a nyilvános reprezentációban sem jelennek meg. Gondoljunk például a népszámlálásra. Van egy úgymond meg nem számolási konszenzus: merthogy a Székelyföldet a magyar elitek úgy reprezentálják, úgy akarják reprezentálni, hogy az egy etnikailag homogén vidék. Tehát ha a Székelyföldre vonatkozó kulcsreprezentációkra gondolunk, hogyan is képzeljük el, az irodalom vagy a magaskultúra egyéb termékei hogyan képzelik el, abban abszolút nem jelenik meg, hogy az ott élők tíz százaléka roma. Ez azt is jelenti, hogy éppen ezért a romák elég nehezen tudják otthon érezni magukat, nehezen tudnak szülőföld vagy haza kapcsolatot teremteni ezekkel a tájakkal.

Kapcsolódnak az RMDSZ-hez, merthogy rá szavaznak, de valójában nincs képviseletük. Kapcsolódnak a magyar iskolákhoz olyan értelemben is, hogy nélkülük nehéz lenne fenntartani őket, de az oktatási folyamatokra abszolút nincs ráhatásuk. Közben az, hogy magyar iskolába járnak, gyakorlatilag szegregált iskolát jelent, ami sokkal rosszabb színvonalú is. Ugyanúgy az önkormányzatok működésére sincs ráhatásuk.

Nagyon sok romának van magyar identitása, vagy az is, csakhogy folyamatosan ott vannak azok a nem roma magyarok, akik figyelmeztetik őket, hogy ők nem magyarok. Tehát ők ettől romák nagyon sok esetben.

ami a külföldi vendégunkával magyarázható, illetve mégiscsak terjed az egyenlőségre, emberi jogokra apelláló diskurzus Székelyföldön, Erdélyben is. Illetve azok a gazdasági cserekapcsolatok, amire ez a rendszer rá tudott épülni – például napszámos-, patrónus-kliens viszony –, leépülőben vannak.

korábban írtuk

Akár 1 millió 150 ezer magyarunk is lehet – Szociológus a népszámlálási adatok mögötti valóságról

Fenntartásokkal kell kezelni a 2022-es népszámlálásnak a statisztikai hivatal által közölt, különösen bizonyos megyék migrációs nyereségére vonatkozó adatait Kiss Tamás szociológus szerint.

– Mekkora lélekszámúra tehető a magyar anyanyelvű romák közössége, hogyan alakult a számuk mondjuk a két legutóbbi népszámlálás között?

– A népszámlálás nem mérvadó e tekintetben. Azt lehet mondani, hogy olyan 100–110 ezer, magyarul beszélő roma lehet Erdélyben, miközben a mostani népszámlálás szerint 32 ezer magyar anyanyelvű románk van.

Főleg Székelyföldön: Hargita megyében becslésem szerint olyan 16 százalék, aki cigány identitást vállalt, Kovászna megyében még kevesebb, olyan 11 százalék. A Partiumban nagyobb ez az arány: Bihar megyében a többség, 50-55 százalék romának vallotta magát, Szatmárban 40. De összességében olyan egyharmad-kétharmad az arány.

Egyrészt ott sok az úgynevezett hagyományos, sátoros cigány, akik magyarul beszélnek (az utóbbi időben, az elmúlt években is tapasztalható volt egy nagy térhódítása a magyar nyelvnek, ők például nemrég még cigány nyelven beszéltek). Ebben a régióban az elmúlt harminc évben olyan 15-20 erőszakos etnikai konfliktus történt: Kászonfeltízzel kezdődött 1990-ben, utoljára pedig 2017-ben Gyergyószentmiklóson gyújtottak fel romatelepet, köztük pedig volt még vagy 15 ilyen erőszakos konfliktus a régióban. Gyergyói falvakból nagyon sok cigányt egyszerűen elüldöztek, őket leginkább Maroshévízen találhatjuk meg – találkoztunk itt kutatásaink során Gyergyóditróból, Csomafalváról, Alfaluból vagy Gyergyószentmiklósról oda menekült cigányokkal.

A Partium is inkább ehhez a széléhez áll közelebb, tehát nem a Csíkban és Gyergyóban jellemző, nagyon vad, nagy társadalmi távolságokat mutató viszonyrendszerhez. A Partium talán középen van, inkább az udvarhelyihez közelebb. Tehát nem Székelyföld és a Partium között vannak nagy különbségek, hanem Székelyföldön fedezhető fel mind a két végpont.

– Mennyire identitásmeghatározó tényező a magyar a romák esetében, hogyan él együtt bennük a magyar és a roma identitás? A magyar cigányok ragaszkodnak magyarságukhoz?

– Nem egységes a magyarul beszélő roma társadalom sem. Vannak olyan magyar cigányok – és ők vannak többségben –, akik esetében ez a fajta társadalmi kizárás az, ami folyamatosan „újratermeli” a cigányságot. Vannak olyan roma tapasztalatok, amelyekből már szolidaritás is születik. Tehát ők nyilvánvalóan romák, de magyarok is közben: kettős identitás jellemzi őket.

Egy olyan helyzetben, amikor ő csak magyar nyelven beszél – meg merném kockáztatni, hogy a romák nagy többsége ebben a helyzetben van, akár a Partiumban, akár Székelyföldön –, és mondjuk a hivatalos intézményekkel, a román többséggel való kommunikációban ugyanolyan hátrányok érik őket, mint a nem roma magyarokat, akkor nyilvánvalóan magyarnak érzik magukat. És akkor a nyelvi identitás kerül előtérbe. De akkor viszont, amikor a magyar közösségen belül valaki lecigányozza őket, akkor nyilvánvalóan nem tudják magyarnak érezni magukat. Kontextusa válogatja, de a magyar anyanyelvű romák többségének van valamifajta magyar identitástudata, vagy magyar identitástudata is.

Ilyen szempontból nehéz elrománosodásról beszélni. Vannak olyan intézmények, amelyek nem feltétlenül ehhez a magyar intézményes világhoz kapcsolódnak: ha azok „terjedni” kezdenek körükben, akkor ez a magyar intézményrendszerről való leválást eredményezheti. Elsősorban a pünkösdista egyházra gondolok, amelynek van magyar gyülekezeti szövetsége is, de sokszor nem ezen keresztül kapcsolódnak be. Ezt értelmezhetjük egyfajta eltávolodásként.

rosszabb a közösségi, illetve az egyéni lakhatási infrastruktúra, zsúfoltabban laknak, rosszabb a formális munkaerőpiaci integráció. Sok mutatóban rosszabb helyzetben vannak, mint az amúgy sem kedvező helyzetben lévő roma átlag, ez abszolút kimutatható, tényszerű.

ha pedig bizonyos oktatási helyszíneken roma többség van, akkor legalább az ne legyen, hogy alacsonyabb szintű oktatásban részesülnek. Ezt nyilván folyamatosan monitorozni kell. Mert jól beazonosítható, hogy ezeken a helyszíneken rosszabb az oktatási infrastruktúra.

Ugyanígy az egyházak esetében is. Mert vagy a magyar történelmi egyházakhoz tartoznak a romák, vagy pedig magyar nyelvű neoprotestáns gyülekezetekhez.

Vannak e téren is biztató jelek, például a katolikus egyház Alcsíkban cigánypasztorációt működtet, tehát ez egy jó kezdet, de nagyon távol állnak a történelmi egyházak attól, hogy tényleg komoly lépéseket tegyenek ez irányban.

Sokkal jobban kezelhető, elgondolható, ha egy nyelvi közösségről beszélünk, amely esetében a belépés szabályai meghatározhatók: aki megtanul magyarul, és hajlandó, akarja használni a magyar nyelvet, akkor az tagja lehet a közösségnek. Miközben ha egy etnikai származású közösségről beszélünk, akkor ez a dolog sokkal kevésbé elgondolható, gondolatilag is egy elég obskúrus dologgá válik. Tehát ezt a kifele való kommunikációban, és a belső reprezentációban, magunkról való gondolkodásban is nagyon lényeges dolognak tartom.