Akár 1 millió 150 ezer magyarunk is lehet – Szociológus a népszámlálási adatok mögötti valóságról

A külföldön élő ötmillió állampolgárról szóló becslés talán túlzás, de négymillió fölötti becsléseket lehet kihozni abban az esetben, ha figyelembe vesszük az úgynevezett tükörstatisztikákat, vagyis megnézzük az olasz, spanyol, német, holland bevándorlási adatokat, miszerint hány román állampolgár él ezekben az országokban. Ha pedig azt vizsgáljuk, hogy 2011-hez képest mennyire növekedett a külföldre távozott román állampolgárok száma, akkor egymillió körüli számot kapunk. Tehát nagyságrendileg mindenképpen nagyobb számot, mint a 423 ezres migrációs veszteség.

Az Országos Statisztikai Hivatal által kiadott közlemény viszonylag kevés adatot tartalmaz, de szerepel egy olyan táblázat is benne, ami megyék szerint összegzi a népességszámot, és megyék szerint is rendelkezésünkre állnak ezek a természetes népmozgalmi statisztikák, így ez alapján is tudunk számolni migrációs mérleget. Akkor azt látjuk, hogy Ilfov megye esetében van egy nagy migrációs nyereség, ami érthető, mert ez a Bukarestből kiköltözőket is magában foglalja, ez teljesen reális migrációs folyamat –

Ez a migrációs nyereség főleg a moldvai megyék esetében valószínűleg nem reális, ezekben a megyékben nagyon nagy számban írtak össze olyanokat, akik valójában életvitelszerűen külföldön tartózkodnak. Bár Vasile Ghețău demográfus professzor ezt azzal magyarázta, hogy a pandémia miatt nagyon sokan hazaköltöztek, nem valószínű, hogy ténylegesen ez a helyzet, és ezeken a vidékeken tényleges migrációs nyereség következett volna be.

– Tehát fenntartásokkal kell kezelni a tavalyi összeírás alapján a statisztikai hivatal által közölt népességszámokat?

– Mindenképpen, pontosabban annak tudatában kell őket értelmezni, hogy egy népszámlálás esetében a cél nem pusztán a valóságnak a leírása, hanem valamifajta reprezentációnak a közvetítése.

Mindez a strukturális alapokhoz való hozzáféréstől egészen az európai parlamenti helyekig számos dolgot befolyásol, éppen ezért ha Románia súlya a népességszám miatt csökken, az nem feltétlenül előnyös a román politikai elit, az állam, a társadalom számára. Mindig így kell értelmezni ezeket a népszámlálási adatokat. Egyébként korábban sem volt politikamentes, pusztán a statisztikai megismerés öröméért végzett aktus a népszámlálás, de az elmúlt évtizedekben eljutottunk oda, hogy itt már a migráció miatt olyan szintű bizonytalanságok, különbségek vannak, amik megkérdőjelezik, hogy ezeket a számokat, a népszámlálásokat objektív értelemben társadalomtudományos leírással használhatjuk.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Meghaladja az 1 milliót a romániai magyarok száma a népszámlálás részeredményei szerint

A 2022-es romániai népszámlálás pénteken nyilvánosságra hozott részeredményei szerint 19 053 815-re zsugorodott az ország lakossága – ez azt jelenti, hogy a 2011-es cenzus óta 1,1 millióval csökkent a lakosok száma.

Eltolódik a korpiramis, öregszik a népesség

– Miközben alig akad megye, amelynek reálisan nőtt a lakossága, folytatódott a demográfiai elöregedés is az elmúlt évtizedben, nőtt a 65 éves vagy ennél idősebb népesség aránya, a 2011-es népszámláláskor mért 101,8-ról 121,2-re nőtt a 100 fiatalra jutó idős személyek száma. Ez minek tudható be: az aktív lakosság elvándorlásának, a gyerekvállalási kedv csökkenésének?

– Elsősorban a gyerekvállalási kedv csökkenésének. Romániában 1992 óta észlelhető negatív természetes népmozgalmi egyenleg. Amint feloldották a rendszerváltás után az abortusztilalmat, és gyakorlatilag megszűnt a népesedéspolitika a '90-es években – amikor ez egyáltalán nem volt prioritás –, hihetetlenül gyors termékenységcsökkenésnek lehettünk tanúi. Ez azt jelentette, hogy a teljes termékenységi együttható (ami azt mutatja, hogy egy termékeny korú nő hány gyermeket hoz a világra) a 2,1–2,2-es gyerekszámról lement 1,4-1,3-ig, ahonnan nagyon lassan kezdett emelkedni;

Már ebben is nagyon nagy a bizonytalanság, mert azt se tudjuk, hogy a születési statisztikákban bejegyzett gyerekek közül valójában hány született Romániában, hány termékeny korú nővel kell számolni, tehát a migráció alaposan megkavarja a népesedési statisztikákat is. Ettől függetlenül nagy biztonsággal elmondható, hogy mélyen az egyszerű reprodukciós szükséges szint alatt húzódik a termékenység, elsősorban ennek tulajdonítható, hogy a népesség öregszik, kevesebben születnek, kisebb számban lépnek be fiatalkorúak, és ahogy a korpiramis tolódik el, egyre öregszik a népesség.

mert a tényleges migrációs veszteség valószínűleg nagyobb a 420 ezer fősnél. Románia aktív, fiatal népessége nem él életvitelszerűen az országban, nagyobb arányban él külföldön, mint ahogy azt a népszámlálás mutatja. Tehát a valóságban nemcsak a népességszám kisebb, mint amit a cenzus mutat, hanem minden bizonnyal a korfa is kedvezőtlenebb, továbbá kisebb az aktív és foglalkoztatott népesség aránya, mint ahogy ez a népszámlálásban megjelenik.

Ezeknél az embereknél a lakosságnyilvántartóból, különböző más regiszterekből kerültek be az adatok, és meg sem kérdezték őket a nemzetiségükről.

A másik gond az online platform technikai felépítése volt. Ezzel kapcsolatban a magyar népszámlálási kampány során nagyon sokszor felhívtuk a problémákra a statisztikai hivatal figyelmét. A népszámlálás hivatalos kommunikációs bizottságának tagjaként is jeleztem:

Elsősorban ez az oka annak, hogy sokan nem nyilatkoztak, illetve meg se kérdezték őket a nemzetiségükről. Illetve még egy kis módszertani adalék – amit Veres Valér szociológus érintett a Transtelex portálon megjelent írásában –, hogy az adathiányon belül nem különböztették meg azokat a közleményben, akik úgymond nem nyilatkoztak a nemzetiségükről. Sajnos a továbbiakban sem fogják, merthogy az online önkitöltős, illetve a tabletes-kitöltős verzióban nem volt olyan válasz-alternatíva a nemzetiségi kérdésre, hogy nem akar erről nyilatkozni az alany.

Ezt a problémát a statisztikai hivatal sem oldotta meg technikailag, pedig a Népszámlálás.ro csapata is jelezte. A 2011-es népszámláláson fennállt a válaszlehetőség, ha valaki nem kívánt nyilatkozni a nemzetiségéről, akkor ez az ország népességének 0,5 százalékát tette ki. Azt lehet feltételezni, hogy aki valóban nemzeti közömbösség miatt nem nyilatkozott a nemzetiségéről, az ehhez a 2,5 millió emberhez viszonyítva elhanyagolható. Csakhogy ezt nem fogjuk tudni, se most, se pedig a későbbi közleményekből, merthogy módszertanilag nem oldható meg a dolog.

Akár 150 ezer is lehet az „ismeretlen etnikumú” magyar

– Ezek szerint csak becsléseink lehetnek arra vonatkozóan, hogy közöttük milyen arányban találhatók magyar nemzetiségű polgárok?

– Nem tudjuk, mindössze különböző hipotéziseket állíthatunk fel. Ha azt a hipotézist állítjuk fel, hogy a magyarok a megkérdezett, a nemzetiséggel rendelkező népesség arányának megfelelően vannak reprezentálva ezen a közel 2,5 milliós népességen belül, akkor azt kapjuk, hogy

Persze abban az esetben, ha tényleg itthon vannak életvitelszerűen, és elfogadjuk a 19 milliós népességszámot.

Veres Valér a már említett tanulmányában olyan hipotézist állít fel, hogy a magyarok aránya a nem nyilatkozó népességen belül alacsonyabb, mint a megszámláltak között. Ebben lehet igaza, ezt a hipotézist tudni fogjuk hitelesíteni, ha lesznek községi, települési vagy legalább megyei adataink arról, miként oszlanak meg azok, akik nem nyilatkoztak az etnikumukról. Mert ha azt látjuk majd, hogy van 150 ember Csomafalván, akinek nincs nemzetisége, akkor azok nagy valószínűséggel magyarok lesznek – ha csak nem székelyek. Jelenleg csak találgatni tudunk, de valószínűleg 115–150 ezer közötti a magyarok aránya azok között, akiknek az etnikuma ismeretlen.

– Azt viszont tudjuk, hogy 1 millió kétezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek, tíz év alatt ez 225 ezres apadást jelent…

– Ez nem biztos, attól függ, mihez képest. Ahhoz képest, akik magyarnak vallották magukat, valóban 225 ezer, de akkor is volt 1,2 millió fő, akit úgymond beinputáltak az adatbázisba. Viszont ha azt feltételezzük, hogy tíz évvel ezelőtt 1 millió 285 ezer volt a magyarok száma, és azok között is voltak magyarok, akiknek nem volt nemzetiségük, akkor ez a szám még nagyobb, 285 ezres.

– Akkor gyakorlatilag milyen lélekszámról beszélhetünk jelenleg a romániai magyarság esetében?

– Ezt akkor fogjuk tudni pontosabban, amikor lesznek területileg bontott adataink, és meg tudjuk becsülni, hogy a nemzetiségükről nem nyilatkozók közül mennyi lehet magyar.

Veres Valér ennél valamivel kevesebbel számolt, abból a hipotézisből kiindulva, hogy a nem nyilatkozók között a magyarok aránya alacsonyabb. Szerintem most ebből az 1 millió 152 ezerből indulhatunk ki, ami meglehet, alacsonyabb lesz, ha rávetítjük a területileg bontott adatokra a nem nyilatkozók számát. Így a népességfogyás 132 ezres és az országos 5%-al szemben a kiinduló népesség több mint 10 százalékát jelenti.

Öregebbek a magyarok, emiatt többen is halnak meg

– Milyen tendenciák vezettek a magyarságnak az elmúlt tíz év során végbe ment fogyásához?

– Ha számolunk a koronavírus-járvány idején bekövetkezett többlethalandósággal is, akkor

A magyarok kedvezőtlenebb korszerkezete, nagyobb elöregedése elsősorban annak tulajdonítható, hogy a '80-as, '90-es években kevesebb magyar gyerek született, kisebb volt a termékenység, illetve azokban az évtizedekben nagymértékű volt az elvándorlás. Ezért rosszabb most is a magyarok korfája az országos átlaghoz képest, és emiatt jelentősen nagyobb a természetes népmozgalmi veszteség. Azt lehet mondani, hogy a 645 ezres természetes népmozgalmi veszteség 13 százaléka, 85 ezer jutott a magyaroknak, ami jelentős különbség. Olyan körülmények között, hogy a gyerekvállalási hajlandóság a magyar családok körében ma már nem alacsonyabb.

A másik összetevő a migrációs veszteség, amelyről a megyei adatokból kiinduló becslés alapján elmondható, hogy mintegy 32 ezres volt a magyarok esetében, ami valamivel magasabb az országos átlagnál, az elvándoroltak között némileg felülreprezentáltak a magyarok, ennek a kategóriának a 7,5 százalékát tették ki az elmúlt évtizedben. Persze mindez abban az esetben, ha elfogadjuk a népszámlálási eredményeknek a moldvai megyék migrációs nyereségére vonatkozó, irreális adatait. Ugyanakkor van a 120–150 ezer közötti, a nemzetiségéről nem nyilatkozó tétel, amely nagyobb a természetes népmozgalmi, és jóval nagyobb a migrációs veszteségnél.

Azt látjuk, hogy van 32 ezer magyar anyanyelvű románk, és mintegy 4 ezer magyar anyanyelvű németünk. Utóbbiak száma 2011-hez viszonyítva csökkent, körülbelül ugyanolyan arányban, mint a magyar népességé, ebből a relációból nagy veszteség/nyereség nem volt. A magyar anyanyelvű romák száma nagyjából ugyanannyi, mint 2011-ben. Mintegy 400 körüli romatelep van Erdélyben, ahol a domináns nyelv a magyar, összesen mintegy 110 ezer magyar anyanyelvű romáról beszélünk, ennek az egyharmada vallotta magát romának, a maradék pedig magyarnak, vagy pedig a nemzetiség nélküli kategóriába tartozik. Ez a 15 ezer fős veszteség minden bizonnyal a magyar–román relációból adódik: 11 ezerről 22 ezerre növekedett az olyan magyar anyanyelvűek száma, akik román nemzetiségűnek vallották magukat.

Magyarországon családpolitikai, Romániában utilitarista diskurzus zajlik

– Társadalomkutatóként miként látja, megfordítható-e a népességfogyás a magyarság esetében? Milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy ez az apadás megálljon?

Én nem igennel vagy nemmel válaszolnék a kérdésre. Inkább a különböző közpolitikai irányokról lenne érdemes beszélni, és kicsit másképp ahhoz képest, ahogy ez a bevett politikai, nemzetpolitikai diskurzusokban megjelenik.

A családpolitika közel sem akkora prioritás nálunk, mint Magyarországon, függetlenül attól, hogy ott jól csinálják vagy sem, erről számos szakmai vita zajlik. Miközben a családpolitika, illetve a termékenység növelésének kérdése Magyarországon nemzeti prioritás, folyik a nemzethalál-diskurzus is, Romániában ez nincs így, itt elsősorban a migrációhoz viszonyulnak teljesen másképpen. Romániában utilitarista szemléletmód kezd kialakulni, ami migrációs átmenetről beszél, arról, hogy a románok elmennek dolgozni Nyugat-Európába, és majd jönni fognak a helyükbe mások, akiknek – legalábbis az utilitarista diskurzus szerint – a kulturális hovatartozása mellékes, lényegtelen.

Hozzátenném ugyanakkor, hogy miközben ez a diskurzus érhető tetten a közbeszédben, a román bevándorláspolitika valójában nagyon is szelektív, az elmúlt tíz évben elsősorban a moldvai és ukrajnai román bevándorlók száma növekedett jelentősen. A lényeg azonban, hogy az erdélyi magyar eliteknek, az erdélyi magyar intézményrendszernek nem nagyon vannak arra eszközei, hogy másokból, vagy bevándorlókból magyarokat „kreáljon”, neveljen.

Képzeljünk el egy olyan helyzetet, hogy 30 év múlva Marosvásárhelynek mondjuk a 25 százaléka bevándorló hátterű. Feltehetjük a kérdést, hogy miként fogja befolyásolni ez a nyelvhasználatot, az oktatási rendszer nyelvi összetételét Marosvásárhelyen.

Ezek a kérdések nagyon távoli dolognak tűnnek, de a '80-as években például a quebeci és a kanadai francia közösség eme probléma kapcsán definiálta újra magát: származási közösségből nyelvi közösséggé. Ha Kanada más területein nem is, legalább Quebecben tudjon francia nyelvűeket kreálni a bevándorlókból. Szerintem ilyen irányba kellene bővíteni a közpolitikai képzelőerőt, ha első lépésben nem is a tényleges közpolitikai eszköztárat.

Vagy ennél sokkal égetőbb kérdés a magyar anyanyelvű romáké, hiszen a magyar nyelvi közösség 8-9 százaléka roma, a magyar oktatási intézményrendszerben ezeknek a roma származású diákoknak az aránya még magasabb, 15-16 százalékos.

Tehát ne alacsonyabb minőségű, szegregált cigány iskolákban tanuljanak a roma gyerekek, hanem ténylegesen integrálódjanak a magyar intézményrendszerbe, és valamikor majd a magyar nyelvi közösség teljes jogú tagjai legyenek. Ha másképp nem is, legalább fogalmilag érdemes a meglévő keretekből picit kitekinteni, amikor arról gondolkodunk, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a magyar közösség, a magyar intézményrendszer fennmaradjon.

Nem gondolom, hogy ilyen apokaliptikus víziókat kellene felvázolni. Komoly demográfiai problémával szembesül Kelet-Európa, Románia és az erdélyi magyarság is, de szerintem sokkal inkább az eddiginél kreatívabb, több tényezőre odafigyelő gondolkodással lehetne orvosolni, mintsem az ilyen típusú apokaliptikus nyilatkozatokkal.