Román-szerb unió: árvízvédelmi stratégia

Temes megye – A tervek szerint idén tavasszal létrehozzák a román–szerb katasztrófaelhárító ügynökséget, amely a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió (Románia, Magyarország és Szerbia szomszédos térségeinek regionális együttműködése) közös polgárvédelmét látja majd el. Constantin Ostaficiuc, a Temes megyei tanács elnöke közölte, decemberben aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében az árvízvédelmi stratégia költségeinek oroszlánrészét PHARE-alapokból finanszírozzák.

Gazda Árpád

2007. január 04., 00:002007. január 04., 00:00

A Krassó-Szörény és Temes megyei, valamint a vajdasági hatóságok által kidolgozott stratégia költségei 333 ezer euróra rúgnak, ebből háromszázat a határokon átívelő együttműködést támogató PHARE – CBC-program keretében az Európai Unió finanszíroz.
A Bánsági Vízügyi Igazgatóság vezetői novemberben együttműködési megállapodást írtak alá a szerb vízgazdálkodási hivatal képviselőivel arra az esetre, ha a térségeket a 2005-ös bánsági árvízhez hasonló természeti csapás fenyegetné. A megállapodás aláírása előtt öt napos vizsgálat során ellenőrizték a romániai és szerbiai területen végzett közérdekű hidrotechnikai munkálatokat. A közös katasztrófa-elhárítás azt is feltételezi, hogy a hatóságok ezután közösen, vagy legalább egymást tájékoztatva végzik a mederszabályozási és kotrási munkálatokat, a töltések karbantartását és megerősítését. Emellett információcsere-rendszert alakítanak ki a folyók hozamáról, vízszintjéről és az egyéb technikai adatokról.
Egyesek azonban szkeptikusak a határokon átívelő programokat illetően: Temes megye prefektusa, Ovidiu Drãgãnescu például november derekán a pancsovai vegyi üzemben történt robbanás után adott hangot kétségeinek a közös katasztrófa-elhárítás hatékonyságát illetően. A szerbiai hatóságok ugyanis nem tájékoztatták a szomszédos Temes megyét a történtekről és arról, hogy kerültek-e veszélyes anyagok a környezetbe. „Az uniós támogatásokból túl sok pénzt költenek a közös polgárvédelmi gyakorlatokra, svédasztalos találkozókra, úgymond az információcsere javítására. Amikor azonban éles helyzet adódik, nincs kommunikáció és együttműködés az illetékesek között” – panaszolta a prefektus.

P. L. Zs.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja

Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.

Meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja
2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen