Negyvenegy, Maros megyei középiskolásokból álló csapat iratkozott be a Római limes útvonal Maros megyében elnevezésű kulturális projekt keretében szervezett Limes online vetélkedőre.
2013. november 18., 17:282013. november 18., 17:28
A diákoknak december 8-ig hetente más-más feladatot kell teljesíteniük. November 17-én, vasárnap 22 órakor zárult a regisztráció a www.limesonline.ro honlapon. Negyvenegy, három Maros megyei középiskolás diákból és egy tanárból álló csapat jelezte részvételi szándékát a kulturális projekt keretében a Maros Megyei Múzeum által a Nemzeti Kulturális Alap Adminisztrációja (AFCN) és a Maros Megyei Tanács támogatásával megszervezett versenyen. Tizenkét csapat a román nyelvű, huszonkilenc pedig a magyar nyelvű versenyen vesz részt november 18. és december 8. között. „Az első próba alkalmával a csapattagoknak a Marosvécsen, Mikházán vagy Sóváradon állomásozó római segédcsapatban szolgáló katona bőrébe kell bújniuk.
Feladatuk, hogy római katonaként levelet írjanak, legfeljebb 1000 szó terjedelemben, rég nem látott családtagjaiknak, szeretteiknek\" – tudtuk meg a szervezőktől. A levél megírásához, illetve a weboldalra való feltöltéséhez a versenyzőknek egy hét áll a rendelkezésükre (legkésőbb november 24-én éjfélig). A verseny honlapján immár elérhetők az állandó próba kérdései (ezekre bármikor lehet válaszolni, december 8-ig). A tíz feladványból álló próba a római katona hétköznapjaira és a daciai római lelőhelyek népszerűsítésére vonatkozó kérdésekből áll. A versenyzőknek többek között egy római közmondást illusztráló karikatúrát kell készíteniük két római katona szereplésével, de a feladatok között szerepel egy hadi jelvény vagy csapatzászló elkészítése is a marosvécsi, mikházi vagy sóváradi római katonai táborokban állomásozó csapatok számára. Emellett a római Dacia tartományra és a római katonaságra vonatkozó kérdésekre is meg kell felelniük. A heti próbákra beérkező megoldásokat a négytagú zsűri egy hét alatt kiértékeli, és közzéteszi a verseny weboldalán.
Gáspár Botond
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!