2012. április 19., 09:112012. április 19., 09:11
Az ülést követően ugyanakkor Dan Suciu kormányszóvivő bejelentette, az öszszes politikai pártot tárgyalásra hívja annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb megoldást találják meg a visszaszolgáltatások rendezésére. „A kormány is tisztában van azzal, hogy a jelenlegi tervezet senki számára sem kielégítő” – fogalmazott Suciu.
A kormányszóvivő hozzátette: a mostani anyagi helyzetben, és annak fényében, hogy a strasbourgi bíróság adta határidő is köti a kormányt, ezt találták a legjobb megoldásnak. Mint arról beszámoltunk, egy nappal korábban a koalíción belül közeledni látszottak az álláspontok: miközben korábban a nagyobbik kormánypárt, a demokrata-liberálisok politikusai az egy héttel ezelőtt nyilvános vitára bocsátott, a természetbeni visszaszolgáltatást kizáró, a kártérítés értékét pedig 15 százalékban limitáló tervezet mellett foglaltak állást, addig a PDL keddi országos vezetőtestületi ülése után az alakulat szóvivője, Sever Voinescu már arról beszélt, hogy abban állapodtak meg, hogy ahol lehetséges a természetbeni restitúció, ott a PDL is támogatja ezt a lépést, ahol pedig nem lehet visszaadni az elkobzott ingatlant, ott méltányos kártérítést kell fizetni.
Az RMDSZ első perctől ellenezte a természetbeni restitúció leállítását. E mellett álltak ki a keddi koalíciós ülésen is, ahol egyúttal egy olyan módosító javaslattal is előrukkoltak, ami lehetővé tenné, hogy a jogszabály hatálybalépését követő 15 napon belül azok is kérhessék a természetbeni visszaszolgáltatást, akik korábban ezt nem tették meg.
Aggodalommal vette eközben tudomásul Mark Gitenstein, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, hogy a román kormány 15 százalékban kívánja meghatározni a kommunista rezsim által elkobzott ingatlanok tulajdonosainak járó kárpótlást. Gitenstein erről tegnap beszélt a romániai újságíróknak. Mint hangsúlyozta, a közeljövőben a témában tárgyalni is fog az Ungureanu-kabinet képviselőivel. Hogy pontosan milyen visszaszolgáltatást tartana méltányosnak, arról nem kívánt konkrétumokba bocsátkozni, mert – mint fogalmazott – a strasbourgi Emberjogi Bíróság elvárásainak is megfelelő restitúciós törvény kidolgozása a román kormány feladata.
A romániai római katolikus egyházfők is ellenzik a kormány által tervezett intézkedéseket. Erről Eduard Mihai Coşa, a Romániai Római Katolikus Püspöki Konferencia főtitkára adott ki tegnap közleményt. A dokumentumból arra is fény derül, hogy mostanáig a romániai római katolikus egyházmegyék összesen 1024 visszaszolgáltatási kérvényt nyújtottak be az illetékes állami hatósághoz. Ezek közül 476 kérést a gyulafehérvári, 179-et a szatmárnémeti, 168-at a temesvári, 157-et a nagyváradi, 26-ot a bukaresti, 18-at a jászvásári egyházmegye nyújtott be.
„Ha ad absurdum azzal számolnánk, hogy ezen ingatlanok közül valamennyi értéke eléri az egymillió eurót, akkor is távol állnánk attól a több mint 8 milliárd eurótól, amiről a pénzügyminiszter, Bogdan Drăgoi úr azt mondta az elmúlt napokban, hogy ennyit kérne vissza a római katolikus egyház” – fogalmaz a püspöki konferencia főtitkára, aki szerint egyébként a katolikus egyház körüli nyilatkozatokkal az illetékesek el szeretnék terelni a figyelmet a visszaszolgáltatások körüli valós problémákról.
Amint arról beszámoltunk, a szaktárcavezető a hétvégén azzal érvelt a visszaszolgáltatások értékének 15 százalékban történő meghatározása ellen, hogy amennyiben csupán pénzbeni, de teljes értékű kártérítést fizetne a kormány az elkobzott ingatlanokért, az 70 milliárd lejes megterhelést jelentene az államkassza számára, az összeg több mint felét pedig a 88 ezer ingatlanát visszaigénylő római katolikus egyháznak kellene kifizetni.
Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke és irodaigazgatója a Krónika megkeresésére ugyanakkor arról beszélt, hogy annál is visszásabb a természetbeni visszaszolgáltatások leállítása, hogy miközben a már létező ingatlanokat egyszerűen csak vissza kellene adni egykori jogos tulajdonosaiknak, addig mindannyian tudjuk, hogy az állami költségvetés szűkössége miatt tulajdonképpen nincs is pénz a kárpótlások kifizetésére.
„A hatóságokat úgy tűnik, csak az érdekli, hogy tegyenek pontot az ügy végére, az már nem érdekli, hogy milyen módon” – fogalmazott az érsekség általános helynöke, majd leszögezte, az érsekség minden rendelkezésére álló eszközzel próbál küzdeni a második államosításnak minősülő intézkedés ellen.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.