Fotó: Rompres
A térségben ugyanis tavaly óta megn?tt az olyan ütközések száma, amelyekben motorosok is megsérültek. Év eleje óta Hargita megyében három súlyosabb baleset történt motorkerékpárosokkal, illetve robogósokkal; ezek következtében két személy meghalt. Ezenkívül 10 könynyebb baleset is történt. A rend?rf?nök ismertette a motorosokkal a rájuk vonatkozó új jogszabályokat. Asandei szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy hiányzik a motorkerékpárok közlekedéséhez szükséges közúti infrastruktúra: a számukra kialakított utak, illetve szélesebb sávok az úttest szélén. A részt vev? mintegy húsz személy, a székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi, szentegyházi és székelykeresztúri motorosklubok vezet?i Csíkszereda f?terén parkolták le járm?veiket. A motorosok arról panaszkodtak, hogy a gépkocsivezet?k nem figyelnek rájuk kell?képpen. Rus Sándor, Szentegyháza egykori polgármestere motorkerékpár-rajongóként vett részt a találkozón. Elmondta, sok balesethez vezet, hogy a gépkocsivezet?k nem jelzik id?ben, ha irányt kívánnak változtatni.
Tizenhat megye 62 településén, valamint Bukarestben okoztak károkat az elmúlt napok özönvízszerű esőzései – közölte szerdán a katasztrófavédele
Nehéz anyagi helyzetben vannak a méhészek, sokan abbahagyták a méhészkedést, és aki kitart, már nem tud ebből főállásban megélni. Videós riportunkban a marosszéki Nemes András méhész hármasfalui birtokára látogattunk.
Az Arad megyei önkormányzat újabb álhír terjesztésére hívta fel a figyelmet az ópálosi katonai emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy vasárnap a Facebookon a román hősök tiszteletére emelt monumentális alkotás tervezett lebontásáról írtak.
Petres Sándor, Hargita megye prefektusa a parajdi sóbányában kialakult helyzetre utalva kijelentette: a természettel vívott harc „elveszett”, de biztosította a közvéleményt, a térségben élő emberek nincsenek és nem is lesznek egyedül ebben a küzdelemben.
Ismét ömlik a víz a parajdi sóbányába, miután az esőzések nyomán megduzzadt a Korond-patak és megsérült a medrét védő geofólia, így a bezúduló víz pár órán belül teljesen elöntheti a regionális turizmus motorjának számító székelyföldi létesítményt.
Medve harapott meg egy külföldi turistát kedden a Transzfogarasi úton, miután az ember etetni próbálta a vadat – közölte az Argeş megyei katasztrófavédelem.
Fejes Rudolf Anzelm apát, váradhegyfoki prépost-prelátus, a Nagyváradhegyfoki Premontrei Prépostság elöljárója kilakoltatásának megakadályozásáért imádkoztak hétfőn este Nagyváradon, a premontrei rend belvárosi templomában.
Nagyszabású razzia eredményeként egy hétfős drogbanda tagjait fogták el a szervezett bűnözés elleni ügyosztály aradi nyomozói temesvári kollégáikkal együttműködve.
Heves esőzésekre figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást bocsátott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat 14 megyére.
Egy 82 éves székelyföldi nőt gyanúsít kábítószer-csempészettel a román rendőrség, miután a lakásán 50 gramm kiporciózott kokaint találtak. Egy másik, 50 éves nőt az eladásra szánt drog szállítása közben értek tetten – közölte a Hargita megyei rendőrség.