Fotó: Kiss Gábor/Református.ro
A Bethlen Gábor Kollégium tornakertjének ünnepélyes átadásával vette kezdetét pénteken délután Nagyenyeden az erdélyi református kollégiumok tanévnyitó ünnepsége, a rendezvényen a mindennapi sportolás, a gyermekek lelki és szellemi fejlődésén túlmenően a testi nevelés fontosságát hangsúlyozták.
2022. szeptember 16., 19:422022. szeptember 16., 19:42
2022. szeptember 17., 10:052022. szeptember 17., 10:05
A szombaton tartandó nagyszabású tanévnyitóra Erdély valamennyi református kollégiuma – pedagógusokból és diákokból álló – küldöttséggel képviselteti magát a Fehér megyei városban. Potápi Árpád János, a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a tornakert avatóján mondott beszédében a sportnak az iskolai oktatásban betöltött szerepét hangsúlyozta.
,,Nem én leszek az első, aki a hitet és a cselekedeteket a sporthoz hasonlítom. Szent Pál apostol a Korinthusbeliekhez írott első levelében a szolgálatát is futáshoz hasonlította. Hitét és cselekedeteit, a szolgálata nyomán létrejött alkotását foglalta így össze. Úgy beszélt a szolgálatáról, az ő futásáról, mint amelyben megsanyargatta és engedelmességre késztette testét, hogy elérje a számára kitűzött célt” – fogalmazott a budapesti politikus, aki személyes példával is alátámasztotta a testedzés fontosságát. Elmondta, hogy rendszeresen fut, heti ötvenöt kilométert tűzött ki célul, amihez igen komoly szellemi és fizikális erőfeszítés kell. Mint fogalmazott, mindez azért fontos, mert a tervezést igénylő és fáradtságot eredményező tevékenység kitartásra sarkall. ,,Ezt a kitartást kívánom mindannyiuknak” – jelentette ki az államtitkár. Potápi azt javasolta, hogy szerte a Kárpát-medencében vezessék be a magyar oktatási modellt, ahol az iskolai élet mindennapos része a testnevelés. ,,Kimagasló pont lenne a nagyenyedi kollégium történetében, ha épp itt vezetnék ezt be először és innen terjedne el a külhoni magyarság életében” – érvelt a politikus.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
A nemzetpolitikai államtitkár szerint a tornakert átadása azért is különösen fontos, mert a közösséget a sport világán keresztül tárja elénk. A sport, és az ennek keretében megélt közös erőfeszítés, játék és siker az egyik leghatásosabb közösségformáló tevékenység. Akik együtt sportolnak, azokat hosszú évekre összekötik a közös élmények. Azt kívánta hallgatóságának, hogy a tornakerthez hosszú és őszinte barátságok kötődjenek, és arra biztatta a diákokat és szülőket egyaránt, hogy legyenek büszkék a közös megvalósításokra.
Fotó: Kiss Gábor/Református.ro
Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese szintén a sport fontosságára hívta fel a figyelmet. Úgy fogalmazott, a Bibliában a lélek művelése mellett sok szó esik arról is, hogy a testet sem szabad elhanyagolni. ,,A Pál apostoli tanításban mindig előjön a test és a lélek kettőssége: a lelket Istentől kapjuk, a test a Szentlélek templomaként működik” – fogalmazott a lelkipásztor. Beszédében azt is hangsúlyozta, hogy az évszázadok folyamán a református egyház számára kiemelkedően fontos volt az oktatás, ami nem csak arra irányult, hogy az elmét és a lelket nevelje, hanem ebben fontos szerepet töltöttek be a tornakertek is. Az egyházi elöljáró szerint a református egyház ma is abban érdekelt, hogy fenntartsa iskolahálózatát.
Fotó: Kiss Gábor/Református.ro
Oana Badea, Nagyenyed polgármestere az ünnepi beszédek előtt bemutatott tornagyakorlatok kapcsán nosztalgiázva emlékezett vissza gyerekkorára, amikor hasonló gyakorlatokat végzett. Mint fogalmazott, a tornakerti gyakorlatokból kiszűrődő hangok alapján ma is figyelemmel követi a kollégista diákok edzéseit. ,,Nagyenyed közössége gazdagabb azzal, hogy létezik e nagy hagyományokkal rendelkező iskola. Nem ismerek még egy olyan enyedi iskolát, ahol annyira őriznék a hagyományokat, mint önöknél. Munkájukhoz gratulálok!” – fogalmazott a polgármester, aki szerint Nagyenyed a nemzetiségek közötti együttélés modelljévé válik.
,,Ez a modell nem magától értetődő, hanem tanulással, toleranciával, egymás hagyományainak elfogadásával, és nagyon sok bölcsességgel építjük” – zárta beszédét a város polgármestere. Lőrinc Helga alpolgármester a sport fontosságánál maradva arra hívta fel a figyelmet, hogy a város vezetőségének eltökélt szándéka egy tanuszoda felépítése. ,,Azt akarjuk, hogy minden nagyenyedi diák megtanuljon úszni, mire az iskolát elvégzi” – fogalmazott sommásan az RMDSZ-es elöljáró.
Fotó: Kiss Gábor/Református.ro
Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója az iskola négyszáz éves évfordulójának ünnepsége kapcsán felsorolta a tavaly novemberben elkezdődött, és idén novemberben befejeződő rendezvénysorozat főbb állomásait. Amelynek fontos mozzanata, hogy az éveken át épülő-szépülő kollégium munkálatai a végéhez értek a tornakert ünnepélyes átadása nyomán.
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője
Fotó: Szakács Tamás
Az igazgató köszönetet mondott a magyar kormány képviselőinek, személyesen Potápi Árpád János államtitkárnak és Brendus Réka főosztályvezetőnek, a kollégium véndiákjának, akik végig támogatták Erdély immár legkorszerűbb magyar kollégiumának a fejlesztését. Szőcs Ildikó kiemelte a város vezetőségével fenntartott kiváló kapcsolatukat is, amely szerinte nem kényszerű együttműködésről szól, hanem őszinte partneri kapcsolatot jelent.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!