Rábólintott a tankönyvtervezetre a képviselőház

Rábólintott a tankönyvtervezetre a képviselőház

Fotó: Sándor Csilla

Elfogadta a képviselőház a tankönyvtörvény-tervezetet, amely gyakorlatilag központosítja a kiadást, a minisztérium ugyanakkor már le is zárta az ez alapján meghirdetett pályázatát.

Kőrössy Andrea

2018. március 28., 22:412018. március 28., 22:41

Elfogadta szerdán a képviselőház a Liviu Pop volt oktatási miniszter mandátuma alatt a kormány által kezdeményezett tankönyvtörvény-tervezetet, az ügyben ugyanakkor a szenátus a döntéshozó kamara. A Hotnews.ro hírportál emlékeztet: eleinte arról volt szó, hogy a leegyszerűsítés jegyében a tervezet tantárgyanként egyetlen kiadványt fog előírni, időközben azonban ez háromra bővült, miután Sorin Cîmpeanu, aki 2014–2015-ben vezette a tanügyi tárcát, módosító javaslatokat nyújtott be.

A képviselőház 175 támogató és 82 ellenző vokssal, illetve 4 tartózkodással fogadta el a kezdeményezést.

A tervezet első cikkelye szerint a jogszabály a közoktatásban használatos „alaptankönyv” (manual şcolar de bază) ügyéről rendelkezik, ez a kifejezés azonban sem a 2011-es tanügyi törvényben, sem más oktatási jogszabályban nem szerepel. A tervezet a papíralapú, az interaktív digitális és a PDF-formátumú tankönyvekre is kitér.

A dokumentum alapján a szerzőknek az általuk kidolgozott tankönyvek kéziratával az oktatási minisztériumnál kell pályázniuk, amely tudományos és pedagógiai szempontból is kiértékeli ezeket.

A szaktárca eddig könyvkiadók, illetve a digitális kiadványokat forgalmazó cégek számára hirdetett licitet, szerzők egyénileg nem jelentkezhettek. A tervezet arra is kitér, hogy a nyertes, majd engedélyezett tankönyvek elérhetőek lesznek a www.manuale.edu.ro honlapon. Amint arról beszámoltunk, még mielőtt a plénum szavazhatott volna róla, az oktatási minisztérium nemcsak nekilátott, de le is zárta tankönyvpályázatát, amelyre tájékoztatásuk szerint közel 150 kiadvány érkezett be. A szaktárca az 1–6. osztályos tankönyvekre hirdetett licitet, holott az első osztályosok számára például alig négy éve állítottak össze új kiadványokat az új tanterv alapján.

Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Valentin Popa oktatási miniszter a témával kapcsolatban interjút adott a Hotnews.ro-nak, amelyben hangsúlyozta: szeptembertől a tankönyvek minőségére helyezik a hangsúlyt,

ezért is hirdették meg a szerzők számára a pályázatot, amelyen elmondása szerint azok is részt vehettek, akik kiadványa négy évvel ezelőtt nyertes volt, így elképzelhető, hogy a kisdiákok továbbra is ugyanabból a segédeszközből fognak tanulni, mint eddig. A tárcavezető azonban nem adott választ a kiadással járó költségvetésre vonatkozó kérdésekre. „Mindez egyrészt attól függ, hogy a minisztérium mekkora mennyiségben rendel a Didaktikai és Pedagógiai Kiadótól. A költségekhez hozzáadódnak a szerkesztési, javítási, grafikai, nyomtatási és szállítási összegek, illetve a digitális másolat kiadásai” – magyarázta Popa, aki szerint akkor fognak többet tudni, amikor kihirdetik a pályázat nyerteseit.

A tárcavezető ugyanakkor biztos benne, hogy a tankönyvkiadásra nem fognak annyit költeni, mint eddig.

A válaszokat egyébként írásban küldte el a minisztérium sajtóirodája. Popa azt állítja, hogy a négy évvel ezelőtt a kiadókkal megkötött szerződések lejártak, a szaktárca pedig már nem köteles arra, hogy a legalacsonyabb árú kiadványt vásárolja meg a továbbiakban is. A miniszter azt is elmondta: tantárgyanként legfeljebb három tankönyvet kiáltanak ki nyertesnek, ebben az esetben mind a három pénzbeli juttatásban részesül. Arra a kérdésre, hogy hol fogják kinyomtatni az általuk erre az évre tervezett mintegy 4,2 millió tankönyvet, Popa mindössze annyit válaszolt, hogy mindezt az előírásoknak megfelelően, átlátható módon bonyolítják le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik

A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.

Avasújvárosban indul az idei Bakator TOUR borpiknik
2024. május 06., hétfő

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként

Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.

A határ a csillagos ég a kolozsvári lakásáraknál, egyes negyedekben már meghaladta a 3000 eurót négyzetméterenként
2024. május 06., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében

Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.

Egy medvét kilőttek, egy bocsot pedig végleg elaltattak Hargita megyében
2024. május 06., hétfő

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők

Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.

Szikláról mentették le a határon átszökött ukrán férfiakat a máramarosi hegyimentők
2024. május 06., hétfő

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették

„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.

„Újuljatok meg!” mottóval szervezik meg az idei csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek a programját is bejelentették
2024. május 06., hétfő

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon

Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.

Már csak a bányamúzeum idézi fel az aranybányászatot Verespatakon
2024. május 05., vasárnap

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni

Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

FRISSÍTVE – Garázsok gyulladtak ki egy csíkszéki településen, a lángokat sikerült megfékezni
2024. május 05., vasárnap

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom

Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.

Egy égve hagyott gyertya miatt éghetett le egy Fehér megyei fatemplom
2024. május 05., vasárnap

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál

Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Meghalt egy autós, miután nem vette figyelembe a tilos jelzést a vasúti átjárónál
2024. május 05., vasárnap

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget

Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.

Miután öt helyen is elutasították, Kolozsvárról Suceavára kellett szállítani egy stroke-os beteget