Polgármesterek tüntettek Brassóban

Mintegy 150 nemzeti liberális párti (PNL) polgármester és önkormányzati alkalmazott tüntetett tegnap Brassóban, a prefektúra épülete előtt. A tiltakozók azt kifogásolják, hogy Ioan Gonţea kormánymegbízott a bíróságon támadta meg a megyei tanács azon határozatait, amelyben pénzt utalt ki több településnek.

Pap Melinda

2010. április 22., 08:402010. április 22., 08:40

Mint állítják, a prefektus intézkedésével zárolta az önkormányzatok számláit, így nem tudják folytatni a már elkezdett fejlesztéseket. A tiltakozó akción több polgármesteren kívül a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság, a lakosság-nyilvántartó hivatal, és a Brassó Megyei Tanács több alkalmazottja is részt vett.

A tüntetők kormányellenes jelszavakat skandáltak, illetve Ioan Gonţea prefektus és George Scripcaru brassói polgármester tevékenységét kifogásolták. Kifejtették, a per miatt nincs elegendő pénzük, és attól tartanak, hogy nem tudják majd folytatni azokat a fejlesztéseket, amelyekre már megkapták a kormánytámogatást. A nem engedélyezett tüntetés alig negyedórát tartott, de a szervezők szerint újabb megmozdulásokra is sor kerül majd.

Ioan Gonţea szerint ez nem tüntetés volt, hanem „manipulált egyének gyülekezete”. Mint mondta, sajnálatos, hogy egyesek törvénybeütköző cselekedeteket hajtanak végre, illetve nyomást próbálnak gyakorolni az állami intézményekre. Kifejtette, nem vonja vissza a közigazgatási bírósághoz benyújtott beadványát, hanem megvárja, amíg az igazságszolgáltatás dönt az ügyben. „Reméljük, hogy a bíróság a javunkra dönt, és arra kötelezi a Brassó Megyei Tanácsot, hogy a határozatok meghozatalakor tartsa be a törvényt” – fejtette ki Gonţea.

Mint arról beszámoltunk, Aristotel Căncescu, a Brassó Megyei Tanács elnöke és húsz Brassó megyei polgármester bűnvádi feljelentést tett Ion Gonţea ellen, mivel a kormánymegbízott bíróságon támadta meg a megyei önkormányzat azon határozatait, amelyben pénzt utaltak ki bizonyos településeknek. A feljelentők azt kérik, hogy a prefektus fizesse majd a késlekedési díjat, intézkedésével ugyanis zárolta a megyei és több helyi önkormányzat idei költségvetését.

A Brassó megyei prefektúra a megyei önkormányzat 41 határozatát támadta meg márciusban a közigazgatási bíróságon. Ezekben a megyei döntéshozó testület a visszatérített áfából és adóból származó összegeket utalta ki több helyi önkormányzatnak költségvetés-kiegészítés céljából.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során