2012. április 12., 10:282012. április 12., 10:28
A kivitelező ígéretei szerint május végéig végeznek a munkálatokkal. Az igazgató elmondta, a tervezés során kiderült, hogy a rendelkezésükre álló mintegy 300 négyzetméteren nem tudnak korszerű sürgősséget kialakítani, ezért úgy döntöttek, a meglevő földszinti részhez hozzátoldanak egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetű épületet. Erre megkapták a kórházat működtető megyei önkormányzat jóváhagyását, a tervek is elkészültek, jelenleg a finanszírozási forrásokat keresik.
Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi kórház megerősítését 2005-ben kezdték el, miután szakértők megállapították, hogy a meggyengült szerkezet földrengés esetén már nem biztonságos. A kivitelezés elhúzódott, mert az építő és a kórházvezetés számára egyaránt nehézséget okozott, hogy a működő egészségügyi intézményben párhuzamosan folyjék a betegek ellátása és a felújítási munkálatok, de a finanszírozás is akadozott. A több száz beteg befogadására alkalmas, 30 esztendővel ezelőtt épült kórházban európai elvárásoknak megfelelő körülményeket hoztak létre.
Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízkészültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Feketeügy Kovászna megyei szakaszára.
Az elmúlt hetek esőzései következtében víz alá került a tavaly átadott bözödújfalusi Összefogás templomának hajórésze. Szász Levente Loránd erdőszentgyörgyi polgármester a Krónikának elmondta, egyelőre nem aggódnak.
A parajdi sóbányában bekövetkezett vízbetörés következtében közvetlenül fenyegető veszélyhelyzet alakult ki – állapítják meg erdélyi geológusok egy május 30-án közzétett szakmai állásfoglalásban.
Jövő heti erdélyi látogatása során Parajdot is felkeresi Sulyok Tamás – ezt maga a köztársasági elnök jelentette be pénteken Facebook-oldalán.
Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-es szenátor csütörtök este a parajdiakkal találkozott egy nagygyűlés keretében. A politikus a Krónikának elmondta, hogy meg kell találni a tragédia felelőseit.
Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.
A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) megnyitotta hivatalosan 23. karát, az Orvos- és Egészségtudományi Kart.