Patthelyzet tárolóügyben

Szeméttelep helyett pereskedés Maros megyében. Az idén nem láthattak hozzá a Marosvásárhely melletti regionális szeméttelep építéséhez, de valószínű jövőre sem lesz ebből semmi – könyvelte el az idei, és előreláthatóan 2007-ben megismétlődő kudarcok sorába a szeméttároló ügyét Lokodi Edit Emőke. A Maros megyei tanács elnöke belátta, hogy az önkormányzat mindaddig tehetetlen, amíg a törvényszék nem hoz jogerős döntést abban a perben, amelyet a létesítmény építését vállaló olasz cég ellen indítottak.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. december 20., 00:002006. december 20., 00:00

Az olasz Agenda 21 cég évekkel ezelőtt kötött szerződést a Maros megyei tanáccsal a regionális szeméttároló elkészítésére, ám késleltette a munkálatok elkezdését és többször módosította a határidőket. A megrendelő végül megelégelte a huzavonát és felbontotta a szerződést.

Huzavona a bélyegilleték miatt
A megyei önkormányzat és az Agenda 21 közötti eredeti egyezség értelmében nézeteltérés esetén a felek a brassói munkaügyi bírósághoz fordulnak. Mivel azonban a jogi végzettségű Lokodi Edit Emőke úgy vélte, hogy az ügy tisztázása a közigazgatási bíróságra tartózik, a marosvásárhelyi igazságszolgáltató szervekhez fordult. Mivel a kártérítést követelő félnek kötelessége bélyeggel ellátni beadványát, a bíróság a bélyegilleték kifizetésére kötelezte az önkormányzatot. „Mindaddig nem lehet az illetéket megállapítani, amíg nem tudjuk mekkora összegről van szó. Nyár óta várjuk az olasz felet, hogy okiratokkal bizonyítsa, mennyit fektetett eddig a szeméttároló tervezésébe” – nyilatkozta a Krónikának Lokodi. Tudván, hogy az ő kimutatásaiktól függ a per beindítása, az Agenda 21 jogászai most ismét időt próbálnak nyerni.

Segesvárra szállítják a szemetet
Az önkormányzat vezetői azzal is számolnak, hogy az olasz tervező és kivitelező közötti kapcsolat is hátrányos helyzetbe hozza a kártérítést követelő felet. A tanácselnök Daniele Mancini olasz nagykövethez fordult segítségért, azonban a Bukarestben akkreditált diplomatának ígéreten kívül egyébre nem futotta a befolyásából. A tanács újra kiírná a nyárádtői szeméttároló építésére vonatkozó pályázatot, csakhogy mindaddig, amíg az Agenda 21 ki nem vonul a bekerített telepről, más vállalkozó nem láthat a terv megvalósításához. Mivel az idei év folyamán a dicsőszentmártoni, marosludasi és radnóti szeméttelepeket bezárták, vagy éppen készülnek bezárni, a megyei önkormányzatnak sürgős megoldást kell találnia. A három városból jelenleg Segesvárra szállítják a szemetet. Alexandru Petru Frãtean, a megyei testület alelnöke egyelőre elfogadhatónak tartja ezt a kényszermegoldást, amely évi nyolcszáz-kilencszázezer lejes bevételt hoz a Küküllőmenti városnak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.

Elsőfokú árvízvédelmi készültség érvényes kedd éjfélig a Sebes-Körösön
2025. június 17., kedd

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák

Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.

BBTE: Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák
2025. június 17., kedd

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE

A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.

A nyomtatott erdélyi magyar sajtó is súlyosan megsínylené az áfaemelést, figyelmeztet a MÚRE
2025. június 17., kedd

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.

Elhalasztott hídavató: hiányosságokat fedeztek fel a 165 millió lejes építményen
2025. június 17., kedd

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek

Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.

Mélybe zuhant egy lift Temesváron, négyen is kórházba kerültek
2025. június 17., kedd

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.

Új szakokkal is várja a Babeș–Bolyai Tudományegyetem a felvételizőket
2025. június 17., kedd

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás

Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Több erdélyi megyében is viharosra fordul az időjárás
2025. június 17., kedd

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása

Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.

Parajdi sóbánya: nincs közvetlen omlásveszély, de gondot okoz a lakosság vízellátása
2025. június 17., kedd

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen

A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.

Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei a partiumi megyeszékhelyen
2025. június 16., hétfő

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű

Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.

Csökken a Korond-patak sótartalma, de Dicsőszentmártonban ismét leáll a vízmű