Patarét: maffiatagok közötti konfliktusról szól a kolozsvári botrány?

Mindenki ludas a Kolozsvár melletti pataréti szeméttelep ügyében kirobbant politikai és környezetvédelmi csörtében – véli Szakáts István aktivista, aki szerint pont a lényegre nem figyel senki, vagyis arra, hogy a tározó mellett több száz ember él.

Kiss Előd-Gergely

2017. szeptember 19., 11:152017. szeptember 19., 11:15

2017. szeptember 19., 11:272017. szeptember 19., 11:27

Nincs ártatlan szereplője a Kolozsvár melletti pataréti szeméttelep ügyében kirobbant, a Kolozs megyei önkormányzatot, a prefektúrát és a környezetvédelmi hatóságokat is érintő botránynak – véli Szakáts István kolozsvári civil aktivista.

Idézet
Mindenki hunyó a Patarét kérdésében. Ez egy nagy maffia, amely politikai, gazdasági érdekek összefonódásával jött létre

az elmúlt húsz évben. Itt nincs olyan, hogy valaki ártatlan” – fogalmazott a Krónikának Szakáts.

Szakáts István Galéria

Szakáts István

Hangsúlyozta: senki ne higgye azt, hogy a környezetvédelmi őrség egyszer csak rájött, hogy mekkora szemét van a bezárási folyamat alatt levő tározóban, hiszen a hatóság és a politikum között komoly összefonódások vannak a hozzájuk tartozó pártérdekekkel egyetemben.

Idézet
Gyakorlatilag azt történt, hogy most egymásnak ment annak a »maffiák« pár tagja, akik eddig boldog egyetértésben sunnyogták el az egészet.

Hogy megpróbálják a feleket kibékíteni és az ügyet eltussolni, arról meg vagyok győződve” – magyarázta.

„A kard első 10 centijét mutogatják”

Az aktivista ugyanakkor úgy véli: a politikai csörte még visszafogott, „egyelőre a kardnak az első 10 centijét mutogatják, nem húzták ki még az egészet”.

Szakáts arra is kitért: a problémák elkendőzésének szándékát az is mutatja, hogy még most is, amikor mindenki erről beszél, a felek a környezetszennyezés, illetve az ökológiai kérdések „középosztálybeli narratíváit turbózzák”, arról pedig senki nem tesz említést, hogy a szeméttározó közelében még mindig több száz ember él.

korábban írtuk

Tovább vitáznak a Patarétről az illetékesek
Tovább vitáznak a Patarétről az illetékesek

Rengeteg a félreértés a Kolozsvár melletti Pataréten levő szeméttározóban néhány hete bekövetkezett földcsuszamlás ügyében Alin Tişe Kolozs megyei tanácselnök szerint, aki légi felvételekkel igyekezett alátámasztani saját álláspontját.

„A szemétlerakó közvetlen közelében él 1500 ember. Ami a legdurvább számomra, hogy most is, amikor ráközelítünk arra a területre, az egyetlen dolog, amit nem veszünk észre, hogy ott emberek élnek.

Idézet
Ez az irányított társadalmi vakság megdöbbentő”

– fogalmazott lapunknak Szakáts István. Emlékeztetett: az azóta korrupciós ügyei miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélt Sorin Apostu volt polgármester elöljárói tisztsége idején lakoltattak ki 300 embert a kolozsvári Coastei utcából a Patarétre nyolc nappal karácsony előtt, mínusz húsz fokban.

A Pataréten élők 42 százaléka a kilakoltatások miatt kénytelen ott tengődni, köztük olyan is akad, akinek ötször kellett elhagynia otthonát.

Feljelentéssel válaszol Tişe

A pataréti szeméttelep ügyében kialakult politikai csatározás egyre durvul: Alin Tişe tanácselnök hétfői közleményében arról számolt be, hogy fel fogja jelenteni a környezetvédelmi őrség, valamint a környezetvédelmi minisztérium illetékeseit annak nyomán, hogy

az őrség nemrég büntetőjogi feljelentést tett a lerakóért felelős Kolozs megyei önkormányzat ellen.

Az őrség indoklása szerint legutóbbi ellenőrzésükkor azt tapasztalták, hogy a megyei tanács nem ültette gyakorlatba az elrendelt intézkedéseket, azaz nem távolították el a közeli patak medrét elzáró hulladékot, illetve akadályozták meg, hogy a csurgalék belefolyjon a mederbe.

korábban írtuk

Vákár megcáfolja a prefektust: még nem veszélyezteti a kolozsvári terelőutat a pataréti földcsuszamlás
Vákár megcáfolja a prefektust: még nem veszélyezteti a kolozsvári terelőutat a pataréti földcsuszamlás

Nincs veszélyben Kolozsvár terelőútja, a pataréti szeméttelep bezárásával megbízott vállalat ugyanis már eltakarította a közeli patakmederből a földcsuszamlás miatt odakerült hulladékot – nyilatkozta Vákár István a Krónikának.

Aljasság miniszteri fokon című közleményében viszont Tişe mindezt cáfolja, állítása szerint a szeméttelepen nyáron bekövetkezett földcsuszamlás után a megyei készenléti felügyelőség, illetve a környezetvédelmi őrség által az augusztus végi ellenőrzés nyomán elrendelt összes intézkedést megvalósították, illetve folyamatban van ezek egy részének kivitelezése.

A tanácselnök hangsúlyozta: a pataréti szeméttelepnél 70 éve gondok vannak, most viszont a megyei önkormányzat igyekszik bezárni és megfelelően szigetelni a tározót.

Tişe ugyanakkor inkompetensnek nevezte Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi minisztert, aki szerinte leváltással fenyegette, ezzel pedig felbujtotta az őrséget, hogy vonja vissza a megszabott határidőket, hogy szankciókat róhasson ki.

Alin Tișe Galéria

Alin Tișe

„Ahelyett, hogy aktívan szerepet vállalna a helyzet megoldásában, amely nemcsak Kolozs megyét, hanem egész Romániát érinti” – méltatlankodott a megyei tanácselnök.

A politikai vitát a nyár közepén bekövetkezett pataréti földcsuszamlás váltotta ki – ennek során a tározóban megereszkedett a föld, ezzel együtt pedig a hulladék, amely a közeli patak medrébe folyt.

Azóta a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) által kinevezett Kolozs megyei prefektus és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott Alin Tişe heti rendszerességgel egymást okolják az ügyben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában