Ecaterina Varga, Gheorghe Doja, Pavel Chinezu – A történészek óvnak a történelmi személyiségek nevének megalázó fordításától

Az utóbbi napok eseményei bebizonyították: Ma­rosvásárhelyen rendkívül nehéz a történelmi személyiségek nevét úgy feltüntetni a táblákon, hogy az mindenkinek megfeleljen. Felavatása óta a Hunyadi Jánosnak állított szobor talapzatán olvasható Iohannes de Hunyad felirat borzolja a kedélyeket. Ugyanakkor bírálat éri az új utcanévtáblákat is. A polgármestert és az RMDSZ-es többségű önkormányzatot mindkét oldalról érik támadások: román részről vehemensebben és esetenként alpári módon, magyar részről higgadtabban és dokumentáltan.

Hiába törekedett történelmi okiratokkal alátámasztott kompromisszumra, Soós Zoltán ma­rosvásárhelyi polgármesternek számos bírálattal kellett szembenéznie a Hunyadi János mellszobrának felavatása óta eltelt másfél hétben. A semlegességet kereső, történész végzettségű elöljáró a 15. század első felében élt kormányzó nevét a kordokumentumokban szereplő latin nyelven tüntette fel.

A Iohannes de Hunyad megnevezés azonban egyáltalán nem nyerte el a románság tetszését, ugyanakkor a magyarság körében sem aratott osztatlan sikert.

Előbbiek a 19. században meghonosodott, addig sehol le nem írt Iancu de Hunedoara változatot szerették volna viszontlátni a talapzaton, utóbbiak a Hunyadi Jánost.

A Románok Egyesüléséért Szövetsége (AUR) különböző feljelentésekkel fenyegetőzött, miközben Soóst szélsőséges irredentának titulálta. Ezzel szemben a magyar háborgók tábora meg túlságosan megalkuvónak nevezte a polgármestert. A román nacionalista kórushoz ezúttal is csatlakozott Marius Paşcan volt parlamenti képviselő és exprefektus, és ha más hangnemet is használva, de beszállt a jelenlegi kormánymegbízott, a liberális Mara Togănel is. A prefektus asszony a 2004/500. törvényre hivatkozva követeli a törökverő kormányzó nevének román nyelvre való fordítását,

holott az említett jogszabály az idegen nyelvű szövegekre vonatkozik, nem pedig a személynevekre.

Ezzel szemben Kali István, a marosvásárhelyi RMDSZ volt ügyvezetője úgy véli, hogy Hunyadi nevét úgy kellett volna leírni, ahogyan ő maga használta, azaz magyarul. „Ő a magyar királyságban élő magyar ember és magyar nemes volt, aki magyarul beszélt. El kellett volna helyezni egy táblát a talapzat mellé, ahova oda lehetett volna írni, hogy az apja havasalföldi nemes ember volt” – fejtette ki Kali.

Emlékeztetett, a román történelmi személyiségeknek állított szobrok talapzatán sincsenek görög vagy latin feliratok. A volt ügyvezető elnök elmondta, hogy mielőtt ő és csapata levezényelte a Bethlen-szobor állítását, szintén felmerült a latin nyelv használata, de ő azon volt, hogy úgy kell kőbe vésni a nevet, ahogy az uralkodó használta.

– vélekedett Kali István a Iohannes de Hunyad feliratról és annak következményeiről.

Román feliratokat követel a prefektúra a Hunyadi János-szoborra és a református kollégiumra

Nyílt levélben szólította fel a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi városházát, hogy tartsa be a törvényt, és helyeztessen el román feliratot a református kollégium épületére, valamint a Hunyadi János-szobor talapzatára.

Három évvel ezelőtt Belgrádban a szerb és a magyar hatóságok elejét vették a végeérhetetlen vitának: a félreeső zimonyi városrészben felállított, a két ország államfője jelenlétében avatott emlékművet eleve két nyelven feliratozták: helyet kapott a törökverő hadvezér neve szerb és magyar változatban is. Merthogy nemcsak a románok meg a magyarok tartják magukénak Hunyadit, hanem a délszláv szomszédok is.

Soós Zoltán korábban a Székelyhonnak azt ígérte, hogy a talapzat mellett hamarosan háromnyelvű táblát helyeznek el, amely románul, magyarul és angolul tájékoztatja a látogatókat a kormányzó kilétéről. Hunyadi János nevének latin változatát illetően az elöljáró nyomatékosítani kívánta, az önkormányzat törvényesen járt el, hiszen a műemlékek esetében a feliratozás latin is lehet.

Szintén támadási felületet jelentenek az utcanévtáblák, pontosabban azok kétnyelvűsítése. Ha csigalassúsággal is, de a városban mégiscsak halad a régi táblák időtállóbbra való cserélése. Az új városvezetés deklarált célja, hogy kilenc-tíz év alatt mindenütt kétnyelvűsítse a feliratokat, csakhogy olyan esetekben is erőlteti, amelyekben egyáltalán nem volna indokolt.

Nemrég a Kinizsi utcai házak falán jelent meg az új, zománcozott, teljes egészében kétnyelvű tábla, amin az olvasható, hogy a magyar történelem egyik legismertebb hadvezéréről és a Magyar Királyság országbírójáról elnevezett utcát Pavel Chinezunak és Kinizsi Pálnak hívják.

Hasonló románosítási kísérletek már történtek eddig is, amiért a magyar lakosság részéről számtalan bírálat érte az előző városvezetést.

Szintén visszalépésnek tekinthető a Liszt Ferenc utcai táblacsere is. Miután Peti András alpolgármestersége alatt az RMDSZ-nek nagy nehezen sikerült Dorin Florea volt polgármesterrel lecseréltetni az 1986-ban Bukarestből „ejtőernyőzött” és oda költöző pártvezér nyomására kiírt Franz Lisztet Liszt Ferencre, a 2020-ban felállt magyar adminisztráció most visszanémetesítette – méghozzá egy olyan formában, ahogyan a zeneszerző soha nem használta: Liszt Franz.

A 19. század talán legnagyobb zongoraművésze a magyarok számára Liszt Ferenc, az osztrákoknak Franz Liszt volt. Az új városvezetés hasonlóan járt el a Palás-közzel is. Marosvásárhely egyik legrégebbi utcájának soha nem volt román neve, a régebbi táblákon is az eredeti, magyar nyelvű formában szerepelt.

A nemrég kifüggesztett táblán viszont már a Pasajul Palaş – Palás köz megnevezés szerepel.

Míg a Palás és a Liszt tábla „kétnyelvűsítése” prioritásnak bizonyult, az önkormányzat egyelőre nem nyúlt az Ecaterina Vargaként megjelenő Varga Katalin utca névtábláihoz, Dózsa György Gheorghe Dojaként szerepel, Szent István Sfântul Ştefanként és a Székely Vértanúk Secuilor Martiri-ként.

Az RMDSZ jelenlegi csapatából sem tapsol mindenki a függetlenként indított polgármester megoldásainak. Azontúl, hogy jelentős előrelépésnek tekinti a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését, az önkormányzat legnagyobb frakcióját adó párt marosvásárhelyi elnöke egyáltalán nem tartja szerencsésnek az erőltetett fordításokat. Kovács Mihály Levente szerint ha valaki magyar, annak magyarul kell leírni a nevét, mint ahogyan Dózsa Györgyöt semmiként nem szabad Gheorghe Dojára románosítani, úgy Kinizsi Pál nevét sem.

A marosvásárhelyi önkormányzat elméletileg abban a szerencsés helyzetben van, hogy Tamási Zsolt és Bereczki Sándor személyében két szakmailag elismert történész erősíti a 23 fős testületet. A lapunk által megkeresett két RMDSZ-es tanácsos ugyan kifejtette a véleményét, azonban szabadkozott, hogy a felvetett kérdés nem kimondottan az ő szakterületük. Tamási arra kért, kérdezzük inkább Bereczkit, utóbbi – kijelentvén, hogy ő nem szeret szerepelni a sajtóban – kollégájához irányított.

Történészként viszont mindketten egyetértettek abban, hogy a Pavel Chinezu-, Matei Corvin-, Iancu de Hunedoara- vagy Gheorghe Doja-típusú fordítások nem szerencsés megoldások.

A legzavaróbb az, ahol a családnév is más formában jelenik meg. Csakhogy, hangsúlyozták, a román történelemírók révén a többségi románság köztudatába így ivódtak be. A magyar szem és fül számára rendkívül furának tűnő megnevezések használata mellett egy másik érvet is felsorakoztattak: az úgynevezett hivatalos nomenklatúrát, az elnevezési rendszer szerepét. Felvetésünkre, hogy akkor miért nem keresik a gyökeres megoldást, változtatva az utcanévlajstromon és ezzel végleg lezárva a vitát, Bereczki Sándor belátta, hogy ezen még nem gondolkodtak el, ám úgy vélte, az még nagyobb vitát kavarna.

Az idősebb és politikailag független történészek semmiként nem értenek egyet a félmegoldásokkal. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Pál-Antal Sándor ugyan tisztában van azzal, hogy Kinizsi Chinezuként került a román történelemírásba, de nem tartja helyesnek a ferdítés további fenntartását.

„A románok Pavel Chinezuként ismerik a történelemkönyvekből. Sőt azok, akik az 1970-es, 80-as években olvastak róla, további ferdítéssel is találkozhattak: a könyvekben román személyiségként tüntették fel. Ha tőlem függene, semmiként nem használnám nevének ezt a változatát” – szögezte le a Marosvásárhelyen élő szakember.

Pál-Antal Sándor viszont megérti azokat a helyi politikusokat is, akik az ellenreakcióktól tartanak.

Ennek megelőzésére felvilágosító munkát javasol, amellyel a románságban is tudatosítani lehetne, hogy a székelynek vagy magyarnak született Dózsák és Kinizsik nem lehetnek Doják és Chinezuk. Garda Dezső a tavaly megjelent Székelyföld az 1918. év végi román hódítástól az Országos Magyar Párt megalakulásának időszakáig című könyvében éppen az impériumváltás következményeivel foglalkozik.

Amint a gyergyóvidéki történész a Krónikának elmondta, a hatalomváltás után az erdélyi magyarságot leginkább a történelemhamisítási kísérletek ábrándították ki Romániából. „A Székely Nemzeti Tanács ezt még a trianoni döntés előtt megfogalmazta a marosvásárhelyi, 1918. november 28-án tartott összejövetelén. A román hódítás a történelem meghamisításával indult, méghozzá a nagyhatalmak cinkosságával. Egyébként ugyanez ment végbe a többi elcsatolt területen is, ezt tették a szerbek, horvátok, szlovákok” – magyarázta Garda. Hozzátette:

így születtek a Iancu de Hune­doarák, Matei Corvinok, Gheor­ghe Doják.

Az egymást váltogató, de lényegében szinte egyformán magyarellenes hatalomnak alárendelt történészek annyira jól tették a dolgukat, hogy már-már sok magyar fiatallal is képesek voltak elhitetni, hogy az említett vezérek egytől egyig színrománok voltak. Az ismert szakember szerint a névfordítások nemcsak azok viselőire, hanem a magyarságra nézve is megalázóak. Az már csak hab a tortán, véli Garda Dezső, ha ezen változatok tovább éltetéséhez a magyar szakemberek és politikusok is áldásukat adják.