Összefogás híján visszaléphet a polgármesterjelöltségtől Vass Levente – Frunda György lehet az RMDSZ jelöltje

[FRISSÍTETT] Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-es polgármesterjelölt csütörtökön bejelentette: csak abban az esetben vállalja a megmérettetést, ha a magyar politikai szervezetek közösen támogatják indulását. A sajtóhoz eljuttatott közleményében leszögezi, a vásárhelyi politikai megosztottság miatt nem remélheti, hogy valós esélyei lennének a helyhatósági választáson.

Krónika

Hírösszefoglaló

2012. április 05., 15:422012. április 05., 15:42

„Nem vehetem vissza az adott szavamat, vagyis azt, hogy csak abban az esetben vállalhatom felelősen a megmérettetést, ha a közösen támogatott jelölt morális és politikai biztonságával állhatok Marosvásárhely polgárai elé. Nem tudok számot adni azoknak az embereknek, akik az utcán odajönnek hozzám, és megkérdik, miért különbözik a vásárhelyi magyarok érdeke, vagyis az egységes jelöltállítás egyértelműsége a politikai érdekektől, ami több jelöltet, kevesebb szavazót és közösségi kudarcot jelent – fogalmazott levelében a szövetség polgármesterjelöltje. – Az, amit pár hónapja a magyarok jelöltjeként mondok, hiteles volt és igaz volt. (…) Ugyanazok a szavak, a mostanra kialakult áldatlan megosztottságban ugyanúgy csengenek, de már mást jelentenek. Hiszek abban, hogy lehet Marosvásárhelynek egy olyan polgármestere, aki visszaadja a magyaroknak és a városnak kijáró méltóságot, hozzájárulhat polgárai kölcsönös bizalmának megerősítéséhez. Ehhez viszont kell a magyar egység.”

Vass Levente továbbá úgy fogalmaz, nem tud azonosulni egy megosztott közösség jelöltjének szerepével, már csak azért sem, mert ez a marosvásárhelyi szavazók megtévesztésével lenne egyenértékű. „Értékelem és hiszek politikai alakulatom, az RMDSZ sikereiben és tapasztalatában, a marosvásárhelyi Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) igyekezetében. Önökkel együtt hiszek Marosvásárhely és a mi esélyeinkben, amely egy választási szövetség, vagy akár az együttműködés bármilyen kinyilvánított formájában” – írja levelében az orvos-politikus.

Amint arról a Krónika több alkalommal beszámolt, Vass Leventét először az EMNP helyi szervezete javasolta jelöltnek, majd az RMDSZ bejelentette: a szövetség hivatalos jelöltjének nevezte ki az orvos-politikust. Míg a két szervezet rendre eredménytelenül zárta tárgyalásait a jelölt közös támogatásáról, a Magyar Polgári Párt (MPP) bejelentette, Benedek Imrét, az RMDSZ-ből korábban kizárt orvost indítja a polgármesteri székért. A Krónika úgy értesült, a napokban Frunda György szenátor is jelezte, ő is indulna a polgármesteri székért, a politikust azonban lapzártánkig nem tudtuk elérni. Lapunk korábban a Frunda György és a Vass Levente közti, nyilvános konfliktusról is beszámolt.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség