Összeférhetetlenséget állapított meg Nagy-Debreczeni Hajnal, a Román Közszolgálati Televízió (TVR) igazgatótanácsának RMDSZ által delegált tagja esetében az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI). Az érintett a Krónikának elmondta: megfellebbezi a határozatot.
2019. március 05., 17:522019. március 05., 17:52
2019. március 05., 20:372019. március 05., 20:37
A hivatalos tisztséget betöltő közszereplők vagyonosodását vizsgáló hatóság kedden tette közzé honlapján a határozatot, amelyből kiderül, hogy összeférhetetlennek találták a Román Rádiótársaság vezetőtanácsának két egykori tagját is. Nagy-Debreczeni Hajnal esetében az ANI megállapította, hogy 2016. március 22-e és 2017. szeptember 27-e között, továbbá 2018. március 28-a és szeptember 25-e között egy időben volt a közszolgálati televízió igazgatótanácsának tagja, valamint két kereskedelmi társaság ügyvezetője.
A feddhetetlenségi ügynökség szerint ezáltal áthágta a 2003/161-es számú, a közméltósági, köztisztviselői tisztség gyakorlása során átláthatóságot biztosító összeférhetetlenségi jogszabály előírásait.
A TVR honlapján fellelhető legfrissebb, tavaly júniusi dátummal ellátott érdekeltségi nyilatkozat alapján Nagy-Debreczeni Hajnal a Samubor Kft. résztulajdonosa, valamint az RMDSZ Progress Alapítványának az elnöke. Nagy-Debreczeni Hajnal a határozatra reagálva a Krónikának felidézte, a feddhetetlenségi ügynökség hozzá kirendelt felügyelője ezelőtt egy évvel azt mondta, majd kérik tőle, hogy jelenítse meg az álláspontját az üggyel kapcsolatban. „Én álláspontot nem tudtam megfogalmazni, mert semmiféle kérést ilyen irányba nem kaptam, hanem ma értesültem a sajtóból a határozatról. Természetesen megfellebezem a törvényes határidőn belül” – mondta el a Krónika megkeresésére kedden délután Nagy-Debreczeni Hajnal.
Hozzátette, az ő szempontjából nincsen összeférhetetlenség, és nem közölt valótlanságokat az érdeknyilatkozatában. „A vezetőtanács tagjaira mind a közszolgálati televíziónál, mind a közszolgálati rádiónál a 41-es számú törvény előírásai vonatkoznak, és én azokat folyamatosan és maradéktalanul betartottam” – fogalmazott a TVR igazgatótanácsának magyar tagja. Hozzátette, az említett törvény két dologra vonatkozik a vezetőtanácsi tagok esetében az összeférhetetlenséget illetően. Az egyik alapján nem lehetnek ügyvezetők olyan cégekben, amelyeknek a fő tevékenysége a médiához kapcsolható. A másik feltétel, amit rögzít a 41-es számú jogszabály: ezek a cégek, ahol a vezetőtanácsi tagok az ügyvezetők, nem állhatnak szerződéses viszonyban sem a román rádiótársasággal, sem a román televíziótársasággal.
A TVR igazgatótanácsának magyar tagja korábban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótanácsosaként dolgozott. 2015-ben kiderült róla, hogy évente közel 44 ezer lejes fizetést kap a Kolozsvári Rádiótól, noha a szerkesztőségben senki nem látta dolgozni. Nagy-Debreczeni akkor azt mondta, nincs összeférhetetlenség a rádiós és az RMDSZ-es munkája között, később azonban lemondott a rádiónál betöltött állásáról. Aztán 2017 januárjában az RMDSZ-elnök sajtótanácsosi tisztségétől is megvált.
Ugyancsak 2017-ben egy másik botrány is övezte Nagy-Debreczeni nevét. Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál feltárta, hogy az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítványtól bérelt egy 200 négyzetméteres helyiséget a Kolozsvár főterén álló Jósika-palotában a Videbor kft., amelynek társtulajdonosa Nagy-Debreczeni Hajnal, az alapítvány kuratóriumának elnöke pedig a férje, Nagy Zoltán. Utóbbi Kelemen Hunor szövetségi elnök kabinetigazgatója is.
A cikk megjelenését követően az Iskola Alapítvány felbontotta a bérleti szerződést mind a helyiség tulajdonosával, mind a helyiségben éttermet működtető Videbor kft.-vel. Az Átlátszó tavaly májusi cikke szerint ugyanakkor Nagy-Debreczeni Hajnal eladta 50 százalékos részesedését a Kolozsvár főterén található L’Alchimiste vendéglőben.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
szóljon hozzá!