HIRDETÉS
Olykor nyílt, máskor burkolt állami támogatással folytatódik Székelyföld színmagyar vagy legalábbis magyar többségű településeinek „ortodox megjelölése”. A templom- és kolostorépítési hullám után út menti feszületállítási láz vette kezdetét.
Egyházi és magyarellenességükről ismert civil szervezetek szinte futószalagon állítják a jellegzetes bizánci kereszteket.
A Krónika november 17-i lapszámában megjelent, Szaporodnak az út menti bizánci keresztek című cikkünkben a Maros megyei feszületes helyjelölésről számoltunk be. Mint megírtuk, a magyar polgármesterek nagyon kényes helyzetbe kerülnek, amikor egyik napról a másikra településeiken megjelenik egy-egy ortodox kereszt. Ezeket az egyház építkezési engedély nélkül állítja, az elöljárók többsége – főként etnikai és vallási feszültségtől tartva – mégsem távolíttatja el.
A koronkai feszületállítás egyik kezdeményezője, Daniel Cheșa lapunkat azzal a pontosítással kereste meg, hogy a Marosvásárhely melletti nagyközségben valóban hivatalosan nem kérvényezték az építkezési engedély kibocsátását, de tárgyaltak a község RMDSZ-es polgármesterével, aki hallgatólagosan beleegyezését adta. A jogi végzettségű önkormányzati képviselő ugyanakkor azt is hangsúlyozni kívánta, hogy tudomása szerint
csak a betonalappal rendelkező építmények esetében szükséges az engedély kiváltása.
„A mi feszületünk betonba van öntve, de a beton a föld felszínén van, nem a mélyben. Így a kereszt bármikor elköltöztethető” – tette hozzá. A tanácsos arra is kitért, hogy Koronka már nem az a település, amelyet 1990-ben alig 3 százalékos románság lakott; a község fejlődése odavezetett, hogy a románok aránya meghaladta a magyarokét.
Az ortodox egyház viszont úgy tűnik, hogy nem csupán Maros megye (többségében) magyar településeit vette célba jellegzetes bizánci keresztjeivel való bejelöléséhez. A görögkeleti felekezet vezetői már 1918. december elsejét követően azzal dicsekedtek, hogy
aránylag rövid időn belül 51 templomot és kápolnát, valamint 54 paplakot építettek, ugyanakkor 69 feszületet helyeztek el a Székelyföldön.
Az expanziót a kommunista rendszer vallásellenes politikája fékezte, de 1989 után szabaddá és a helyhatóságok által ellenőrizhetetlenné vált az újkori és lényegesen erőteljesebb honfoglalás. Az utóbbi negyed évszázadban már nemcsak templomok épültek és feszületek kerültek ki az út mentére, számos kolostor is épült. Ugyanakkor míg a történelmi magyar egyházaknak mindmáig nem sikerült visszaszerezniük államosított vagyonuk nagy részét, hatósági hátszéllel az ortodoxok értékes ingatlanokra tettek szert. Többek közt szállodaépületekre, kezelőbázisokra, volt pártvendéglőkre, sportpályákra, rendőrségi székházakra, bojári kúriákra, mezőgazdasági területekre, belterületekre.
A váltakozó kormányok szinte versenyt futottak a görögkeleti egyház kegyeiért. Az ajándékozás nagyságrendje különböző román civil szervezeteknél is kiverte a biztosítékot. A Világi-humanista Egyesület, amely a Vrem spitale, nu catedrale! (Kórházakat, nem katedrálisokat akarunk!) mozgalmat indította, arra kívánta emlékeztetni a közvéleményt, hogy másfél évszázaddal ezelőtt az egyesült Moldva és Havasalföld uralkodója, Alexandru Ioan Cuza iskolák és ispotályok fenntartására használta a kolostorok vagyonát. Az egyesület elnöke, Toma Pătraşcu szerint
ideje volna visszatérni a régi, hagyományos kerékvágásba, mely szerint az egyházat a hívek és nem az államhatóságok tartják fenn.
Mindezt különösképpen annak fényében, hogy az adózást különböző kiskapukon megkerülő ortodox egyház és vezetői az utóbbi közel három évtized alatt felmérhetetlen vagyonra tettek szert. Pătraşcu és a Világi-humanista Egyesület – amint arról korábban beszámoltunk – akkor is felemelte a szavát, amikor a kormány Kovásznafürdő egyik legértékesebb ingatlanegyüttesét ajándékozta a többségi egyháznak.
Az egyház és képviselői egy pillanatig sem rejtették véka alá, hogy céljuk megjelölni Székelyföld minden egyes szegletét. Ezzel az ortodoxok két legyet ütnek egy csapásra: nemcsak a magyar többségű térség román múltját építik fel, de a még mindig másodrangúnak számító görögkatolikus egyházzal szembeni dominanciájukat is hangsúlyozzák. Pedig
eredetileg az útszéli keresztek szerepe a napi gyakorlatban a tájékozódás segítése volt
földrajzi tájegységek végének/kezdetének jelzésével. Az urbanizáció következtében ezek a feszületek ma városok utcáin és terein az ősi településhatárok emlékét őrzik. A Magyar Katolikus Lexikon szerint átvitt értelemben a kereszt a lelki eligazodást szolgálja, figyelmeztet a határok – a kezdet és a vég, a magasság és a mélység – jelentőségének felismerésében. A változó időpontú áldozócsütörtök előtti hétfőt, keddet és szerdát „körösztjáró” napoknak nevezi az egyház és a nép egyaránt. Ezeken a májusi napokon a hívők papjuk vezetésével kereszttel és lobogókkal körmenetszerűen, harangzúgás közepette kivonulnak a határ egy-egy feszületéhez annak emlékezetére, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák hegyére. A keresztnél, de útközben is énekelnek, imádkoznak.
– állítja dr. Puskás Attila vallástörténész. A marosvásárhelyi tanár szerint az sem meglepő, hogy a szekularizáció ellenére, Romániában az állami és – többségi – vallási érdekek szorosan összefonódnak.
Megfigyelhető, hogy bizonyos településeken belül több bizánci kereszt is „ékesíti” az út mentét vagy éppenséggel valamelyik parkot. Hogy mi szükség van több azonos feszületre egy kisebb városban vagy faluban, Ionel Oprişan magyarázata szolgál választ. Írásában a valláskutató szakember azt fejtegeti, hogy az egyházfők szerint az a szerencsés eset, ha a nemzet hőseire mindig más és más keresztnél lehetne emlékezni. Kommandón, a 2013-as feszületavatáson a kezdeményező Ioan Cotici megígérte, hogy további három ortodox keresztet fog felállítani a térségben. A mindössze 18 hívet számláló közösség tagja be is tartotta a szavát: 2014. július 22-én Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye akkori püspöke egy nap alatt három új feszületet áldott meg a háromszéki településen és határában.
De jutott görögkeleti jelkép a csángók által lakott Gyimesbükkre, Marosfőre és Kovásznára is. Utóbbit a Kőrösi Csoma Sándor-középiskola udvarára állította az egyház.
A színmagyar Vargyason, Rétyen és Köpecen román civil szervezetek már 2000-ben kereszttel jelölték meg a két világháború között székelyekkel erőszakkal épített, majd a bécsi döntés után lerombolt félkész és a hívek hiánya miatt fel nem szentelt templomok helyét. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma Ioan Lăcătuşu révén már évekkel ezelőtt bejelentette, hogy az összes elpusztított templom, kápolna, harangláb és kereszt helyét feszülettel fogják jelölni.
Egy másik szélsőséges szervezet, a Frăţia Ortodoxă elnöke, Dan Ciprian Grăjdeanu arról beszélt, hogy „az országunkban mi vagyunk itthon, ezért érvényesítenünk kell nemzeti értékeinket, és nem szabad hagynunk magunkat megfélemlíteni”. A szervezet vezetője akcióik folytatásáról biztosította a székelyföldi ortodox híveket. Hasonló kezdeményezések fűződnek a Brassóban Mihai Târnoveanu fogorvos által létrehozott Calea Neamului nevű egyesülethez is, amely az ortodoxia székelyföldi térhódítása mellett a magyarellenességet tűzte zászlajára.
A Frăţia Ortodoxă és a Calea Neamului az a két szervezet, melynek zászlólengetős csapata legutóbb december elsején Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgy bukkant fel nem is annyira centenáriumi ünneplés, mint sokkal inkább etnikai feszültségkeltés céljából. A háromszéki városban a helyi Andrei Mureşanu Színház előadását próbálták megzavarni, miután jegy nélkül betódultak az előcsarnokba, és román hazafias dalokra zendítettek, majd kérdőre vonták a színészeket, hogy a román nemzeti ünnepen miért magyar szerző darabját mutatják be.
