Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem
Egyelőre az online térbe szorította a koronavírus-járvány a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem 30. születésnapjának megünneplését.
2020. május 11., 13:532020. május 11., 13:53
2020. május 11., 14:062020. május 11., 14:06
Bár az eredeti terv az volt, hogy a május 11–15. közötti időszakban tartják a Partiumi Egyetemi Napok rendezvénysorozatot, a hétfői ünnepélyes megnyitó helyett a Facebook közösségi oldalon kezdődött meg a jubilálás. Egy plakátot tettek közzé, amelyen a nagy 30-as szám mellett a tudomány, kultúra, közösség szavakkal jellemezték a PKE-t, illetve ugyanez a felirat jelent meg a tanárok facebookos profilképén is. A Krónikához eljuttatott rövid közleményben arról tájékoztattak, hogy a 30 éves jubileumi ünnepséget egy későbbi időpontra kellett elhalasztani a világméretű járvány miatt. Addig pedig – írták – az oktatási intézmény Facebook-oldalán régi fotókkal emlékeznek az elmúlt három évtizedre. Ezért arra kérték az oktatókat, a volt hallgatókat, hogy akik régi fotókkal rendelkeznek – ballagás, kirándulás, stb. –, osszák meg bejegyzésként, hogy közösen idézzék fel az elmúlt 30 évet. „Amint közmondásunk tartja, ami késik, nem múlik” – ígérik ugyanakkor, hogy nemcsak virtuális lesz a kerek évforduló megünneplése.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Erdély első akkreditált magyar nyelvű egyeteme, az 1990-ben létrehozott Sulyok István Református Főiskola utóda. Intézményi akkreditációját a román parlament két háza által megszavazott, 2008. október 21-én kiadott, 196-os számú törvény szentesítette. A törvény szerint a Partiumi Keresztény Egyetem magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, magánjogi státussal rendelkező önálló és közhasznú jogi személyiség. Ma már minden alap- és mesterképzésük is teljes körű akkreditációval rendelkezik.
Tervekből sincs hiány: mint Pálfi József rektor március elején a Krónikának adott interjúban elmondta, egy Partium nevű campus létrehozásán dolgoznak. Ennek érdekében a felsőoktatási intézményt finanszírozó magyar állam segítségével sikerült további épületeket megvásárolniuk, és apránként vásárolgatnak kisebb-nagyobb lakrészeket a belvárosban.
Mint Pilátus a krédóba, úgy került bele Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora négy évvel ezelőtt egy anyagi és személyzeti gondokkal egyaránt küzdő felsőoktatási intézmény vezetői székébe. Azóta a szakok és az infrastruktúra terén is előrelépések történtek.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
szóljon hozzá!