Önálló karok mellett új egyetem

Kolozsvári fórum az erdélyi magyar felsőoktatásért Önálló állami finanszírozású magyar egyetemre is szükség van a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) kért magyar karokon kívül – ezt a konklúziót fogalmazta meg Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2006. március 27., 00:002006. március 27., 00:00

Markó hangsúlyozta: a magyar egyetemet nem a BBTE szétválasztásával akarják létrehozni. A szövetségi elnök úgy vélte: a célokat illetően a résztvevők között lényeges nézetkülönbségek nincsenek, legfeljebb az alkalmazandó eszközökről kell további egyeztetést folytatni. Szerinte nincs igazuk azoknak, akik elítélik a látszólag radikális kollegákat. „Szükség van arra, hogy a közös célokat radikálisan megfogalmazók figyelmeztessenek: megálltunk, tovább kell lépnünk” – mondta.
Az RMDSZ, a Bolyai Kezdeményező Bizottság, a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, az Országos Magyar Diákszövetség és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség közös rendezvényén az erdélyi magyar egyetemi oktatók, egyházi vezetők, valamint a szövetség tisztségviselői voltak jelen. A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott fórumon egyetértés volt abban is, hogy az önálló magyar karok létrehozását a BBTE-n, és az önálló magyar egyetem megalapítását párhuzamos folyamatnak kell tekinteni.
Az új magyar egyetemről Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke úgy vélekedett: az oktatási minisztérium statisztikáira alapozva van létjogosultsága egy új, versenyképes magyar tannyelvű felsőoktatási intézménynek. Állítása szerint míg Románia-szerte tízezer lakosra 300 diák jut, ez a magyar közösségre vonatkoztatva alig 207 diákot jelent. Következtetése szerint a számok a magyarság a felsőoktatásban való alulreprezentáltságát mutatják.
Kovács Lehel a BKB tagja lapunknak úgy nyilatkozott: az új egyetem létrehozása nem jelenti az önálló Bolyai Egyetem létrehozási tervének feladását. „Elképzeléseink szerint a karokból létrejövő Bolyai Egyetem a Babeº Egyetemmel együtt konzorciumként működne” – tette hozzá. Kovács az erdélyi magyar felsőoktatási tanács intézményesítését kérte, ugyanakkor azt javasolta, hogy a multikulturális egyetemeken négyévenként cserélődjön a magyar, illetve a román rektor személye.
Az erdely.ma hírportál információi szerint a fórumon, amely a sajtó kizárásával zajlott, Salat Levente, a BBTE rektorhelyettese az elmúlt két évet úgy összegezte, mint versenyfutást a belső építkezés alternatívája és a BKB külső nyomásgyakorlása között. Salat arról beszélt, hogy a BKB-nak tulajdoníthatóan az egyetemen lekerültek napirendről azok a célok, melyekkel eddig a román vezetőség is egyetértett. Szerinte két lehetőség létezik a továbbiakban: a BKB továbbmegy ezen az úton, és ennek eredményeképpen teljesen kiszorulnak a magyar oktatók az egyetemről, vagy pedig kivonul a küzdelemből, ahhoz, hogy tovább haladhasson az egyetemi belsőépítkezés. Péntek János, a magyar nyelvészeti tanszék vezetője egy nyilatkozattervezetet olvasott fel, melyet a héten valamennyi a fórumon részt vevő szervezettel alá szeretnének íratni. A dokumentum követelései között szerepel, hogy jövő tanévtől induljon be a három magyar kar a BBTE-n, ugyanakkor az is, hogy jöjjenek létre magyar karok, és szerveződjenek döntéshozó jogokkal rendelkező magyar tagozatokba a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A követelések sora kitér a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, a Gheorghe Dima Zeneakadémián, az agrártudományi egyetemen, valamint egy erdélyi képzőművészeti egyetemen létrehozandó magyar tagozatokra is.


Traian Bãsescu a multikulturalitás
mellett foglalt állást
Ellenzi a Babeº-Bolyai Tudományegyetem kettéválasztását Traian Bãsescu. Az államelnök úgy véli, nem a különválásra, hanem egymás értékeinek tiszteletére és az egymás mellett élésre kell törekedni. Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a BBTE nemcsak a román, de az európai oktatási rendszerben is egy mérvadó oktatási intézmény.


Elie Wiesel felfüggesztette a BKB támogatását
Elie Wiesel irodája megerősítette a BKB számára: a Nobel-békedíjas író ideiglenesen felfüggesztette a Bolyai Egyetem újraindítását támogató aláírását. „Az iroda közölte a BKB-vel, hogy a professzornak további információkat kell szereznie e témában” – mondta el lapunknak Hantz Péter, a kezdeményezőbizottság tagja. A Babeº–Bolyai Tudományegyetem rektora pár napja jelentette be, hogy Elie Wiesel visszavonta támogató aláírását. A The Times-ban is közölt levelet a Bolyai Kezdeményező Bizottság felkérésére több Nobel-díjas is ellátta kézjegyével, a legújabb aláíró Noam Chomsky világhírű nyelvész.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek
2025. május 07., szerda

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.

Költészet Tavasza: néhány napra nemzetközi irodalmi központtá vált Szilágy megye központja
2025. május 07., szerda

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras

A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.

Másfél hónappal korábban, május közepétől nyithat a Transzfogaras
2025. május 07., szerda

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja