Fotó: Facebook/Dorin Lojigar
Nem került sorra otthon, így a Kolozsvár melletti Szászfenesen volt kénytelen beoltatni magát Aranyosgyéres polgármestere.
2021. február 26., 18:552021. február 26., 18:55
2021. február 26., 21:342021. február 26., 21:34
Dorin Lojigan erről Facebook-oldalán számolt be, és azt is elmondta, hogy az AstraZeneca svéd cég vakcináját kapta. Az elöljáró azon meggyőződésének is hangot adott, hogy az óvintézkedések mellett az oltás az egyetlen hatékony módszer a járvány ellen.
Az elöljáró ugyanakkor gratulált Szászfenes polgármesterének a Kolozsvár melletti községben kialakított oltóközponthoz, ahol bevallása szerint minőségi szolgáltatást kapott, és a személyzet is szakszerű és kedves volt.
Kolozs megyében országos szinten a legnagyobb az oltakozási kedv, a kolozsvári oltóközpontokban szinte lehetetlen szabad helyet találni, de nagy az érdeklődés a vakcinák iránt a megye többi városában és a Kolozsvár melletti községekben is.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
szóljon hozzá!