Odaveszett forintmilliók

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Nem sikerült betartania a határidőket a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetnek. Bürokratikus akadályok miatt nem tudta tartani a támogatási szerződésben megszabott határidőket a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), ezért az Apáczai Közalapítvány kénytelen volt úgy dönteni: eláll az intézet által Kolozsvárra tervezett Szakkollégiumi Központ építésének finanszírozásától.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. április 20., 00:002007. április 20., 00:00

A KMEI ezáltal 150 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást veszített el. „Mindannyian borzasztóan sajnáljuk, hogy nem támogathatjuk a KMEI elképzelését, de az Apáczai Közalapítvány kuratóriumának nem volt más választása” – közölte a Krónikával Stark Ferenc. A kuratóriumi elnök szerint több oka is van annak, hogy visszaléptek az Erdélyben egyedi terv megvalósításának finanszírozásától. „A KMEI nem tudta időben beszerezni az engedélyeket, így világossá vált, hogy nem tudja betartani az ingatlan megépítésének 2007. októberi határidejét” – magyarázta Stark, hozzátéve, hogy a közalapítvány is pályázati úton kapta az erdélyi felsőoktatási intézményre megítélt összeget, amivel a megszabott határidőre kellett volna elszámolnia. A magyar kormány tavaly a közalapítványok megszüntetéséről döntött, ennek következtében az Apáczai Közalapítvány is tevékenységének utolsó szakaszában van. „Talán még ki lehetett volna tolni a határidőt a KMEI kérésének megfelelően, ha nem lennénk kénytelenek beszüntetni működésünket” – vélekedett az elnök.

Egyedi épületet terveztek

A Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának egyes szakjai mellett működő háttérintézmények szövetségeként 2004-ben megalakult Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet közvetlenül létrejötte után döntött egy olyan szakkollégiumi központ építéséről, amely befogadná a magyar nyelvű felsőoktatásban részt vevő egyetemi hallgatókat, programok és képzések megszervezését tenné lehetővé. A központ a kolozsvári magyar felsőoktatási és tudományos élet tanulmányi központja lett volna, konferenciateremmel, könyvtárral, multimédia-központtal, ami szerintük az uniós versenyben a BBTE magyar nyelvű oktatási kínálatának fontos részét képezné. „A KMEI megalakulása óta folyamatosan közvetítette az RMDSZ, a magyar kormány és a közalapítványok felé a stratégiai tervébe foglalt fő célkitűzéseket, arra kérve őket, hogy találjanak módot egy nagyszabású pályázat kiírására, aminek alapján belátható időn belül megépülhetne a Szakkollégiumi Központ” – tájékoztatta lapunkat Veres Valér (képünkön), az intézet igazgatója. Az Apáczai Közalapítvány végül olyan pályázatot írt ki 2006-ban, amely éppen kollégiumépítésre vonatkozott. A KMEI mindkét pályázati fordulót megnyerte, azonban a leendő épület engedélyeztetése körül egyre több probléma vetődött fel.

Szándékos késleltetés?

A központ épületének engedélyeztetési eljárását a kolozsvári polgármesteri hivatal városrendezési bizottsága akadályozta. Bár sem a szomszédok, sem más részéről nem érkezett kifogás, Emil Boc polgármester kijelentette, hogy „amíg ő a polgármester, nem építhetnek ilyen típusú épületet erre a telekre.” A városvezető egy 2006 decemberében született tanácsi határozatra alapozta kijelentését, mely szerint egy magánházas lakókörnyezetben egyetlen épület sem lehet jóval magasabb a többinél, a tervezett központ háromemeletes épületet feltételezett. Veres Valér nem tudja mire vélni az elutasítást, ugyanis a döntés annak ellenére született, hogy az előzetes urbanisztikai engedélyt megadták az intézetnek, és a városi tanács építészeti bizottsága sem talált kifogásolnivalót a tervben. „Az elutasítás jogilag minden bizonnyal megalapozott, ám nem alkalmazzák következetesen” – állítja Veres Valér, utalva arra, hogy ugyancsak magánházak között épülő és azok közül kimagasló egyéb ingatlanokkal szemben az urbanisztikai bizottság nem talált kifogásolnivalót.

Az elutasítás után felmerült egy másik telek megszerzésének lehetősége, viszont a már aláírt támogatási szerződés kötötte az intézetet a pályázatba foglalt ingatlan megvásárlásához. „Bár ezt illetően számos kollégánkban kételyek merültek fel az idő rövidsége miatt, a KMEI Tudományos és Igazgatótanácsának együttes ülésén eldöntöttük: akkor is megpróbáljuk kivitelezni a projektet, ha csak részben sikerül megvalósítani, mert a kolozsvári magyar diáksággal szembeni felelősségtudatunk ezt diktálja” – magyarázta Veres.

A KMEI nem mulasztott, hiszen mint Boros János alpolgármestertől megtudtuk, amikor a KMEI benyújtotta az építkezési engedélyt igénylő iratcsomót, még nem volt kikristályosodva, melyek azok a városrészek, ahova nem szabad többemeletes ingatlanokat építeni. „A városi tanács mindössze ezután hozta meg az erről szóló határozatot” – magyarázta.

Más forrásokban reménykednek

Miután világossá vált, hogy a 150 millió forintos támogatásra nem számíthatnak, a KMEI más források után nézett. A magyar kormány Nemzetpolitikai Osztályának Támogatáspolitikai Főosztálya egyelőre szóbeli támogatásáról biztosította az intézetet, egyértelmű ígéretet azonban nem tudtak tenni, mivel a támogatások pályáztatás útján történnek. „Számítunk a Szülőföld Alap támogatására is, így reális esély látszik arra, hogy a központ valamivel több mint két éven belül felépüljön” – véli Veres, aki szerint az Apáczai Közalapítványnak rugalmasabban kellett volna kezelnie a problémáikat. Az alapítvány a KMEI-nek 155 ezer eurót átutalt már az 1600 négyzetméteres telek megvásárlására, illetve a tervezés költségeire. „Amennyiben már semmiképpen sem támogathatnak minket, ezt az összeget visszautaljuk az alapítványnak” – mondta Veres Valér.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány